Hétfőn kezdődik a Gombaszögi Nyári Tábor

2019. július 14. 14:58

„A központi szervezés az idén elsősorban a zenére és néhány kiemelt közéleti programra összpontosít” – mondta a tábor főszervezője.

Színes programokkal már hétfőn, az ünnepélyes zászlófelvonással hivatalosan pedig kedden veszi kezdetét magyar fiatalok  – legrégebbi hagyományokra visszatekintő  – nyári rendezvénye, a Gombaszögi Nyári Tábor.

Az idei tábort július 15. és 21. között tartják, régi-új helyszínén a Gömörben lévő Szalóc településhez közeli Gombaszögi völgyben található kempingben, ahová négy évvel ezelőtt költözött át Krasznahorka-váraljáról.

A tábor minden korábbinál bőségesebb programkínálattal várja a látogatókat. A többtucat – főként könnyűzenei és népzenei – fellépő műsora mellett politikai és közéleti témájú előadások egész sora szerepel, a programterv szerint a látogatók több, mint 450 program közül válogathatnak. A közéleti programok túlnyomó többségét idén a tábor közel két tucat társszervezője biztosítja, köztük a Hagyományok Háza, a Ma7 médiacsalád, az Esterházy Akadémia és a Pozsonyi Magyar Szakkollégium is.

„Elsősorban a társszervezőinknek köszönhető, hogy ez a gazdag program megvalósulhat. A központi szervezés az idén elsősorban a zenére és néhány kiemelt közéleti programra összpontosít” – mondta az MTI-nek Orosz Örs, a tábor főszervezője. Hozzátette: az idén több újítással is várják a táborozókat, ezek közül kiemelte a Hagyományok Házával közösen megvalósított projektjüket, a Folkszögletet, amely egy több, mint kétszáz négyzetméteres tánctér.

A tábor ünnepi megnyitóját kedden délelőtt tizenegy órakor tartják, Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke és Orosz Örs, főszervező részvételével. A szervezők szerdára meghívták a táborba az új szlovák köztársasági elnököt, Zuzana Caputovát is, akivel egy másfél órásra tervezett fórum keretében a a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója beszélget majd. A csütörtöki közéleti program egyik kiemelt érdeklődésre számot tartó rendezvénye Orbán Balázs a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárának és Csáky Csongornak, a Rákóczi Szövetség elnökének közös fóruma. A Ma7 médiacsalád sátrában megvalósuló beszélgetés középpontjában a kormány és a civilszféra együttműködése áll majd. Ugyancsak a Ma7 szervezésében pénteken valósul meg „Újraértelmezett honvédelem” címmel egy beszélgetés Németh Szilárd honvédelmi államtitkárral.

A táborba érkező többtucat zenei előadó a nagyszínpad mellett két kisebb színpadon lép majd fel. A zenei programból a szervezők kiemelték Majka és Rúzsa Magdi koncertjeit, illetve a szombat esti István, a király előadást, ami a rockopera koncert változata lesz, kevesebb drámai elemmel, de sok színpadi látványelemmel. Ugyancsak a fellépők sorában szerepel még a Leander Kills, a Road, az Intim Torna Illegál, a Bohemian Betyars, az Alvin és a Mókusok, illetve az Anima Sound System is.

A Gombaszögi Nyári Tábor elődrendezvényei több évtizedes múltra tekintenek vissza, a tábort jelenlegi formájában már tizenkettedik éve a szlovákiai magyar egyetemisták egyik szervezete a Diákhálózat és a Sine Metu polgári társulás valósítja meg több más diák szervezettel együttműködve, mások mellett a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának, az Emberi Erőforrások minisztériumának, a Bethlen Gábor Alapnak és a szlovák kormánynak a támogatásával. 

A rendezvény részletes programja a www.gombaszog.sk honlapon érhető el.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/151602

Ajánljuk még a témában