Tényleg válságban van az európai csúcsjelölti rendszer?

2019. július 13. 10:16

Jávor Benedek
Mérce
Weber nem azért esett el, mert Orbán ellenezte. Hanem pont azért, mert túl sokáig pátyolgatta a magyar illiberalizmust.

„Ha 2024-ben kitartanak a csúcsjelölti rendszer mellett, akkor az sokkal inkább, mint most, egy valódi európai politikai közösség nyilvános közbeszédének, vitáinak és döntéshozatalának eredménye lesz. Az Európai Unió a nemzetállamok közötti egyezkedések, a tanácsi alkuk világából egyre inkább politikai entitássá és közösséggé válhat, európai szintű közélettel és politikai identitással. 

Ez éppen az ellenkezője lenne annak, amit Orbán Viktor remél és amihez Weber megbukásával és Ursula von der Leyen színre lépésével hite szerint közelebb került. 

Pedig könnyen lehet, hogy éppen ezzel vált a terve mind távolibbá.

Mint ahogy Weber bukása sem úgy az ő eredménye, ahogy a kormánysajtó kommunikálja. Weber nem azért esett el, mert Orbán ellenezte. Hanem pont azért, mert túl sokáig pátyolgatta a magyar illiberalizmust az EPP kebelén belül, meggyőződésből, vagy tucatnyi EP-szavazatért cserébe, ezt nem tudjuk. A Fidesz szavazatai azonban a zöldek, szocialisták és liberálisok szavazataiba kerültek neki a Tanácsban és a Parlamentben, Orbán tutujgatása pedig a bizottsági elnöki székbe.

Sorsa intő példa lesz mindenkinek, aki az Unió szintjén politikát akar csinálni: Európát a szélek felé kacsingatva nem lehet megnyerni, az új, korábbiaknál is szétdaraboltabb politikai térben pláne nem. Obskúrus, autokrata vezetőkkel való egyezkedések helyett egy páneurópai politikai közösség többségét kell megnyerni. Weber bukása nagyon értékes lépcsőfok lehet az európai politikai közösség épülése, az integráció erősödése szempontjából.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 79 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A feljelentgetésen kívül nem sok mindent tanult Brüsszelben. A hvg-nak nyilatkozta, hogy nem érti, az epp miért jelölt ennyi fideszest alelnöknek?
Jávornak: a választási matematika alapján!!!!!! Még ezt sem tudja, hogy a frakciók is választási eredmény alapján osztják szét a helyeket. Az epp-ben a fidesz a németek és a lengyelek után a harmadik legnagyobb párt!!!!!
És ez az ember még munkát kap Brüsszelben.......

Az elnököt és alelnököt válasszak, a többit nevezzék ki.
A frakciók előre leosztott helyeken és szemelyeken megállapodnak, aztán megszavazzák ( nem gondolom, hogy ez az őrület, amit a ballib és a zöldek művelnek, allandosulhat).
Tehát akár ki is lehet nevezni a szakterületek elnökét és alelnökeit.
Az biztos, hogy így nem jó. Az is biztos, hogy ezek semmi reformot nem fognak megszavazni.

Ez az egész csúcsjelölti szarság csak egy paktum álcázása. Az
emberek VALÓJÁBAN nem a csúcsjelöltre szavaznak, hisz
jószerivel azt sem tudják, hogy az általuk preferált honi párt
melyik pártcsaládba tartozik. Igazából az emberek egy honi
pártlistára szavaznak a honi párt belpolitikai teljesítménye és annak igéretei, illetve személyes szimpátia alapján.

Vagyis bármilyen kommunikációt, okoskodást, érvelést, politikai
véleményt a csúcsjelölti rendszerre kihegyezni vagy annak
mentén lefolytatni nettó hülyeség vagy nettó aljasság.

Ez az EP választás itthon és nemzetközileg is kihozta a legrosszabbat a ballibböl és a zöldekből. Lehet, hogy tényleg vesztüket érzik, ezért rúgkapálnak.

Szerencsétlen. És akkor csodálkozik, hogy sem ő, sem a pártja(i) nem vergődik ZÖLD ágra?

A csúcsjelölti rendszer megbukott, a kormányfők a csúcsjelöltekkel és a csúcsjelölteket ajnározó buzgómócsing képviselőkkel – a népek nevében – FELMOSTÁK A STRASSBURGI PARLAMENT PADLÓJÁT.

A csúcsjelölti rendszer egyszer működött. Így lett isiászos EB elnök. Ami nincs, az nem lehet vàlságban. Aki vàlságban van, az Jàvor. Keresé helyét Brüsszelben.

Màr bánja nem direktben a Kleinékre akaszkodott rà. Nem tudhatta.

Weber jelölése már önmagában betett a rendszernek, ugyanis sem ME, de még miniszter sem volt korábban, ahogyan az elődei. Fogalmam sincsen kinek volt az ötlete a személye. A második helyen Timmermans volt, akiről mindenki tudta, hogy a Néppárt ( és sokan mások) nem szavazza meg. Ebből logikusan következik, hogy a Tanács nagyjainak új nyuszit kellett előszedni a kalapból és ez lett a hadügyes hölgy. Leszavazhatja a Parlament, de akkor sincsen épkézláb jelölt, kezdődhetne a huzakodás, mint a briteknél.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés