Muszlim országok is támogatják Kína ujgur-politikáját

2019. július 12. 21:00

Sok Öböl-menti arab monarchia Peking mellé állt.

Kína 37 ország támogatását szerezte meg a muzulmán vallású ujgur kisebbséggel kapcsolatos politikája támogatásához; köztük van Oroszország és Szaúd-Arábia is – jelentette pénteken a Reuters hírügynökség, amely betekinthetett az ENSZ-nek elküldött levélbe.

A lépés előzménye, hogy előzőleg csaknem két tucat ország bírálta egy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának küldött közös levélben Kínát az ujgur muszlim kisebbség tagjaival szemben alkalmazott bánásmódja miatt az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen, ahol ENSZ-szakértők és aktivisták szerint legalább egymillió ujgurt és egyéb muszlim kisebbségek tagjait tartják fogva átnevelő táborokban.

A Pekinget támogató országok szerint Kína figyelemre méltó eredményeket mutatott fel az emberi jogok területén. „A terrorizmus és a szélsőségek jelentette kihívással szemben Kína egy sor terrorellenes és felvilágosító jellegű intézkedést hozott, beleértve oktatási és átképzési programokat Hszincsiangban” – hangzik a levél, amely szerint az autonóm területre visszatért a nyugalom, és biztosították az összes etnikai csoport alapvető emberi jogait.

Három éve nem történt Hszincsiangban terrortámadás - emlékeztettek az aláírók. Akik között Oroszországon és Szaúd-Arábián kívül ott van sok afrikai ország, Észak-Korea, Venezuela, Kuba, Fehéroroszország, Mianmar, a Fülöp-szigetek, Szíria, Pakisztán, Omán, Kuvait, Katar, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein is.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/151559

Ajánljuk még a témában