Hivatalos látogatás

Caputová Magyarországra jön csütörtökön

2019. július 9. 11:57

Hivatalos államfői látogatáson fogadja őt Áder János.

Hivatalos látogatást tesz Magyarországon Zuzana Caputová, a Szlovák Köztársaság elnöke csütörtökön.

A szlovák államfő Áder János köztársasági elnök meghívására érkezik Budapestre. A Köztársasági Elnöki Hivatalnak az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint Zuzana Caputovát katonai tiszteletadással fogadják a Szent György téren, majd a két elnök tárgyalást folytat a Sándor-palotában. A megbeszéléseket közös sajtótájékoztató követi.

Kora délután a szlovák államfő megkoszorúzza a Magyar Hősök Emlékkövét a Hősök terén. 

Caputovát, akinek személyében először került nő az államfői tisztségbe, június 15-én iktatták be hivatalába. A szlovákiai politikában újoncnak számító Zuzana Caputová az ellenzéki liberálisok jelöltjeként a márciusi államfőválasztás második körében szerezte meg a győzelmet az érvényes szavazatok 58,4 százalékával. A legerősebb szlovák kormánypárt, az Irány (Smer-SD) által indított Maros Sefcovic a voksok 41,59 százalékát kapta.

Áder János a megválasztott szlovák államfőnek április 2-án küldött gratuláló levelében azt írta: bizonyos abban, hogy közösösen hozzá tudnak majd járulni a magyar-szlovák együttműködés további gazdagításához. Kifejezte reményét, hogy az új szlovák államfővel is folytatni tudja az elődjével kezdett konstruktív párbeszédet, amely a kölcsönös bizalom erősítését, a még lezáratlan kérdések megnyugtató rendezését is elősegítheti. Egyúttal budapesti látogatásra invitálta Zuzana Caputovát.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/151339

Ajánljuk még a témában