Hét perc figyelem naponta

2019. július 8. 22:38

Nádasi Katalin
Magyar Nemzet

A liberális világrend, amely a migrációval és a genderelmélet terjesztésével készül tönkretenni a keresztény kultúrát és a nemzetállami létet, a családok szétverésével már nagyon régen megkezdte a normális társadalmak felszámolását.

A feminizmus örvén a liberális világrend, amely most a migrációval, a genderelmélet terjesztésével és hasonlókkal készül végleg tönkretenni a keresztény kultúrát és a nemzetállami létet, a családok szétverésével, a nők egyenjogúság címén való munkába állításával már nagyon régen megkezdte a normális társadalmak felszámolását. Ezzel a húzással gyakorlatilag ellehetetlenítették a gyerekek értelmes nevelését, valamint a társadalom legkisebb sejtjének, a családnak a fennmaradását. Azzal pedig, hogy a gyerekek neveletlenül nőnek fel, legtöbbet a nagy közösség, a társadalom veszít. Ne feledjük, dr. Zacher Gábor 2014-es adata szerint a kétkeresős családokban átlagosan napi hét (!) perc jut a gyerekekkel való foglalkozásra.

Kizártnak tartom azt is, hogy női agy szüleménye volna az egyenjogúságnak a jelenlegi formája, amely a legtermészetesebb női tevékenységeket, a gyermekek világra hozását, fölnevelését és a családok gondozását minősíti az egyetlen olyan munkává, amelyért nem illeti meg jövedelem – saját jogon járó megélhetés – a nőket. Ez egyértelműen arra készteti őket, hogy bármi mást vállaljanak, hiszen a család – főleg a nagycsalád – főállású szolgálatának egyenes következménye a szegénység és a kiszolgáltatottság. Ugyanaz a politikai cél és gazdasági érdek szülte ezt a természetellenes teóriát, mint az összes többi káoszteremtő víziót.

Végigéltem a „Legfontosabb a munkavállalás”, a „Valósítsd meg önmagad!”, a „Szexuális forradalom”, és a „Mert te megérdemled” szlogenek évtizedeit. Egyértelműen ennek a liberális gondolkodásmódnak tulajdonítom, hogy a hagyományos értékrend, amelyben a férfi képviselte az erőt, a biztonságot, erkölcsi példát mutatott, a nő pedig biztosította a kisközösség belső rendjét és tisztaságát, a türelmet, a szeretetet, az elfogadást és a gondoskodást, vele a női minőséget, kiszorult a világból, az életünkből. Pedig ez a hagyományos értékrend már bizonyította életképességét, és egy reális egyenjogúsítással tökéletesíteni lehetett volna. Nagyon fontos lenne újradefiniálni az egyenjogúság fogalmát, mert csak akkor lehet igaz és tartalmában teljes, ha az anyaság is erkölcsileg és anyagilag megbecsültté, választhatóvá válik. A család megbecsülése önmagában kevés, mert abból nem lehet a villanyszámlát kifizetni.

Már három vagy négy generáció nőtt föl úgy, hogy az említett női minőség hiányzik az életükből. Ezek a nemzedékek úgy cseperedtek fel, hogy a születésük utáni öt-hat év nagy részét az édesanyjuktól, nagymamájuktól távol, valamilyen közösségben, bölcsődében vagy óvodában töltötték, mert az anyák – szükségből, társadalmi elvárásból vagy önmegvalósítási szándékból – visszamentek dolgozni. Ezek az intézmények remek gyermekmegőrzők, közülük sok oktatási szempontból is kiváló, de alkalmatlanok arra, hogy a kicsik kívánatos vagy legalább megfelelő szocializációját elvégezzék. Elérhető egy felszínes rend betartása, a napi program lebonyolítása, de nem lehetséges az együttélési szabályok ösztönszintű elsajátíttatása és e szabályok alkalmazásának automatikussá tétele.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/151314

Ajánljuk még a témában