Jön Baloldali Sziget

Szanyi: Magára hagyja a „Tóth Bertalan Kft.” a baloldaliakat

2019. július 3. 10:54
Az MSZP fegyelmi testülete nem osztotta a pártelnökség nézeteit Szanyi Tibor ügyében.

Új mozgalom létrehozását tervezi Szanyi Tibor, aki párttagságának felfüggesztését vitatva továbbra is az MSZP alelnökének tartja magát. Szanyi Tibor szerdán az M1 szerdai műsorában közölte, a „munkanevén” Bal Blokknak hívott mozgalomról augusztus végén Horányban, a „Baloldali Sziget fesztiválon” szeretné az első bejelentéseket megtenni. A mozgalomhoz csatlakozni szándékozókat a műsorban nem nevezte meg, de elmondta, több emberrel tárgyalt már, akikkel „kétségtelenül egyetértenek abban, hogy vétek magukra hagyni a baloldali érzelmű embereket”.

Mivel 2022-ig – az idei önkormányzati választásokat leszámítva – nem lesz igazi választási szituáció, ez jó időszak az újszerű, innovatív mozgalmak felépítésére – hangsúlyozta. A politikus úgy vélekedett, az MSZP által az európai parlamenti választáson elért 6 százaléknál jóval nagyobb a baloldali érzelmű polgárok aránya Magyarországon, ezért „méltatlan”, amit Tóth Bertalan, az MSZP elnöke produkált. Sok a kihívás – például a klímaváltozás és a társadalmi széttagoltság –, amelyeket nem lehet „olyan cirkuszi mutatványokkal elfedni, mint amilyeneket a párt elnöke művel” – fogalmazott.

Kitért arra is, hogy alelnökként tett javaslatai napirendre sem kerültek, ugyanis – mint mondta – Tóth Bertalan „kft.-ként” működteti a pártot, és ez meggátolja a párbeszédet. Párttagságának felfüggesztésével kapcsolatban azt mondta, kedden fegyelmi tárgyalást tartottak, amelyen a fegyelmi tanács nem osztotta az elnökség pénteken hozott döntését, „tehát ilyen értelemben most egy másik szituáció van”.

(MTI)

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Fel, fel te rabja a földnek, fel,fel, the éhes proletááár.

Az úgynevezett baloldaliság már nem trendi. Most gyíkvállú, a legmodernebb csúcstechnológiával felszerelt, Vuitton-táskás, elegánsan nyírt szakállú, Guevara pólós kommunikációs szakértők, közösségszervezők, PR menedzserek vagy bloggerek és médiatanácsadók, esetleg botmixer expertek és kommunista felmenőik kapcsolatait jól konvertáló milliárdos üzletemberek jelentik a "bal"oldalt.

Nekik a szavazóbázis nem a melós, hanem az LMBTQI aktivista, a "bevándorló hátterű" újajrópai és a klímaváltozás ellen "küzdő" yuppie.

Igen, így kerek a történet. :)))))

Amikor a bolsik elkezdenek önszántukból arccal lefelé temetkezni – na: akkor érett be a végzet.

' amikor kellett volna tenni valamit a saját, a pártod, esetleg az ország érdekében'

A kettő üti egymàst. Ahogy a patkànyozó kampànyfelelősük kiütötte a Kapitànyt a zsíros EP àllàsàból.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés