Kovács Zoltán: Elfogadhatatlan, hogy Soros embere kerüljön az EB élére

2019. június 30. 16:59

„a most kimenőben lévő Juncker-bizottság alatt nyilvánvalóvá vált, hogy Frans Timmermans Soros György embere” – fogalmazott Kovács Zoltán.

A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy Frans Timmermans kerüljön az Európai Bizottság élére, ugyanis a szociáldemokrata csúcsjelölt Soros György embere – reagált a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap az MTI-nek az Origo azon értéselülésére, amely szerint a brüsszeli elit azzal próbálkozik, hogy Frans Timmermanst tegyék meg az EB elnökének.

Kovács Zoltán azt MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: „a most kimenőben lévő Juncker-bizottság alatt nyilvánvalóvá vált, hogy Frans Timmermans Soros György embere”. Ha őt tennék meg a bizottság elnökének, akkor nyilvánvalóan „Soros György bábja kerülne a bizottság élére”, akin keresztül Soros György érvényesíteni tudná mind a bevándorlásban, mind a pénzügy- és gazdaságpolitikában a saját érdekeit – mondta.

Kovács Zoltán kijelentette: teljes mértékben elfogadhatatlannak tartják ezt a javaslatot, és Magyarország kormánya mindent megtesz azért, hogy megakadályozza egy ilyen forgatókönyv bekövetkeztét.

Az Origo vasárnap írt arról, hogy brüsszeli forrásokból úgy értésült: „a brüsszeli elit valóban azzal az elvtelen kompromisszummal próbálkozik, hogy a szocialista Frans Timmermanst az Európai Bizottság, a néppárti Manfred Webert pedig a sokkal súlytalanabb Európai Parlament elnökének teszi meg”. A lap információi szerint „a tagállamok háborognak, miközben Soros közvetlen emberét pozícióba tolva próbálja meg minden eddiginél magasabb szintre emelni befolyását Európa ügyeiben”.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/150887

Ajánljuk még a témában