Október végéig tolták ki a banki adategyeztetés határidejét

2019. június 24. 17:30
Eredetileg augusztus 31-e volt a határidő.

 A kormány által kezdeményezetthez képest is további két hónappal, vagyis október 31-ig kitolódhat a banki adategyeztetés határideje. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottság hétfő délután egyhangúlag fogadott el egy erről szóló kormánypárti módosító javaslatot a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabály módosításához.

A Ház a pénzügyminiszter előterjesztését házszabálytól eltérve tárgyalja, így arról már kedden határozatot hozhatnak. Varga Mihály pénzügyminiszter a pénteken beterjesztett javaslatában még augusztus 31-ét jelölte meg végső határidőnek a banki adategyeztetésre. A bizottsági módosító javaslat indoklása kitér arra, hogy a kezdeményező Magyar Bankszövetség szeptember 30-át javasolta záró dátumnak.

A pénzmosás elleni törvény 2017. június 26-án lépett hatályba, és a már meglévő ügyfélkör esetében két éves átmeneti időszakot biztosított az esetlegesen hiányzó adatok, nyilatkozatok pótlására a törvény hatálya alá tartozó szolgáltatóknak. Most ezt az időt hosszabbítják meg. A módosítás a kihirdetés napján 18 órakor lép hatályba.

(MTI)

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Akkor most megint nem megy el senki és ugyanugy az utolsó
napokra fogják hagyni az emberek, hogy a banki tisztviselők
megőrülhessenek.

Egyébként nem nagyon látom ennek az egyeztetésnek az
értelmét. egy mesterséges intelligencia simán tudná szűrni az
ügyfeleket.

Válaszok:
pollip | 2019. június 24. 18:40

Rengetegen elmentek és nem kellett egyeztetniük, mert már megvoltak az adataik. A média tupirozta túl.

Ha nem kaptál értesítést, nem kell menni. Gondolom, a számlád 2017 előtti nyitású és az okmanyaidat lemásolták. Új okmanyod nincs. Vállalkozó nem vagy. Nem kell menni.
Felhívtam a bankot és ők mondták, hogy a média......
Volt már ilyen példa, amikor azt mondták, az autó műszaki vizsga papírjait a forgalmi van kell tartani. Az sem volt igaz.

Ez tényleg furcsa így .

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés