Tömegtüntetés volt Prágában Babis ellen

2019. június 23. 20:14
Az 1989-es rendszerváltás óta a legnagyobb utcai tüntetést tartották Csehországban a miniszterelnök lemondását követelve.

Andrej Babis kormányfő és Marie Benesová igazságügyi miniszter lemondását, valamint a cseh ügyészség függetlenségének megőrzését követelték vasárnap Prágában. Az 1989-es rendszerváltás óta ez volt a legnagyobb utcai tüntetés Csehországban.

A miniszterelnököt, aki Csehország második leggazdagabb embere, a cseh rendőrség az uniós pénzekkel való visszaéléssel gyanúsítja, és már javasolta a vádemelést is. A főügyész azonban, aki ezt a lépést megteheti, egyelőre nem nyilatkozott. A csehországi belpolitikai helyzetet bonyolítja az Európai Bizottság néhány hete nyilvánosságra került számvevőszéki jelentése is, amely összeférhetetlenséget állapított meg a kormányfő politikai és vállalkozói tevékenysége között.

Babis a bírálatokat elutasítja és ismételten azt állítja: nem áll fent összeférhetetlenség, mert cégeit, az Agrofert Holdingot 2017 februárjában az érvényes törvény értelmében vagyonkezelő alapokba helyezte. „Harminc éve szabadságban és demokráciában élünk, az embereknek joguk van a véleménynyilvánításra” – mondta Babis vasárnap még a tüntetés előtt újságíróknak. „Bánt azonban, hogy az emberek olyasmi ellen tüntetnek, ami nem történt meg, és nem fog megtörténni” – jegyezte meg. Hozzátette: a tiltakozók állításainak többsége nem is igaz.

Az Európai Bizottság jelentése szerint az Agrofertnek juttatott támogatások azért sértik az érvényes törvényeket és előírásokat, mert Andrej Babisnak továbbra is befolyása van egykori cégére, kormányfőként befolyásolni tudja és befolyásolja az uniós támogatások szétosztását.

A prágai tüntetést a Millió pillanat a demokráciáért civil társulás szervezte. A Letná téri tüntetésen és a hírtelevízióban elhangzott beszédekben többen a magyar kormányt is bírálták. Szombaton este Milos Zeman köztársasági elnök is fogadta Andrej Babist, és támogatásáról biztosította őt.

(MTI)

Összesen 251 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Már sorosista is vagy? Ha kell, kádárista, horthysta, putyinista. Na de Soros? :-)

"A prágai tüntetést a Millió pillanat a demokráciáért civil társulás szervezte. A Letná téri tüntetésen és a hírtelevízióban elhangzott beszédekben többen a magyar kormányt is bírálták."

Brutálisan megöltek egy szlovák újságírót és a menyasszonyát
Pozsony, az újságíró és párjának kivégzése=kormánybuktatás.

Külföld - Bukaresti diszkótűz: egy nap alatt 12 sérült halt meg
Egy 28 éves lány a bukaresti diszkótűz 32. halálos áldozata= kormánybuktatás

Hableány, Budapest – Újabb hangulatkeltés a hajókatasztrófa ügyében
A Hableány huszonnyolc halálos áldozatot követelő budapesti tragédiája=kormánybuktatás NEM JÖTT BE...

Ha bárki azt gondolja, fentiek véletlenek voltak, nagyot téved.
A Fenevad-Soros keményen dolgozik és a Sátán-szolga NGO-k úgyszintén.

Nagyon gyanúsan Alinsky-forgatókönyv ez...

Én is így gondolom. :)

"A miniszterelnököt, aki Csehország második leggazdagabb embere, a cseh rendőrség az uniós pénzekkel való visszaéléssel gyanúsítja, és már javasolta a vádemelést is. A főügyész azonban, aki ezt a lépést megteheti, egyelőre nem nyilatkozott. A csehországi belpolitikai helyzetet bonyolítja az Európai Bizottság néhány hete nyilvánosságra került számvevőszéki jelentése is, amely összeférhetetlenséget állapított meg a kormányfő politikai és vállalkozói tevékenysége között."

Tisztázni kell, le kell zárni ezen nyitott kérdésköröket s az átláthatóbbá teszi a viszonyokat. Nem mindegy, hogy olyan helyzetről beszélünk, amelyeket visszaélések, összeférhetetlenségek jellemeznek vagy olyan helyzetről, amelyekben ezen nem valós jellemzők.

Hogyan lehetne támogatni a tisztességtelenséget, hogyan lehetne támogatni az igazságtalanságot?

Az igazság és tisztesség mellett kell letenni a voksot.

Válaszok:
hhonor | 2019. június 23. 22:18

(jav.: amelyekben ezek nem valós jellemzők)

Persze. Fico már nem elnök

Azt hiszed vicces vagy, de ezzel nem azokat járatod le, akiket szeretnél, csak saját magadat. De, ha ez jó neked, "ako csinyájad"

"Ez egy egyébként ellenzéki hazafias gondolkodású embernek sem mindegy."

Az éppen ritka mint a fehér holló, az pedig tisztán látszik, hogy az ellenzékiek úgy vannak vele, minél rosszabb, annál jobb. (Nekik)

Tényleg nem régen álmodoztok, csak 9 éve. Hogy fogtok örülni, ha például 20 év múlva valóban valóra válik az álom, és majd mondhatjátok: ugye megmondtam, hogy megbukik az Orbán!
Ha ezért megéri itt nyomakodni, akkor legyen benne örömötök.
Az viszont mára tény, hogy Orbán jelenleg negyedszer miniszterelnök, akár tetszik, akár nem. A múltat még ti sem tudjátok megváltoztatni.

" hazaárulás aki támogat egy olyan rendszert ahol leépítik a jogállamot a demokráciát és egy újfajta diktatúrát építenek ki?"

Már megint kezded a hülyeségeket? Ez az agyadra fog menni!

Igen. Lehetnél! :DDDDDDDDDDD

Eddig is sok jóslatot olvastunk tőled, de enyhén szólva, nemigen jöttek be.
Lásd be nem vagy egy Kasszandra. Igaz neki se hittek, de (veled ellentétben) neki bejöttek a jóslatai.

Amúgy nem értelek. Mire jöttek rá a lengyelek? Arra, hogy 46% szavazott a kormányzópártra? Arra, hogy hiába fogott össze a TELJES ellenzék, így is volt köztük 8% ! Az itthoni ellenzék amúgy sem fog tudni összefogni, ezt minden választás előtt bebizonyítják, de ez neked úgy látszik nem elég! Ha összefognának, akkor is maximum. a lengyel arány jönne ki, , és ne felejtsd! Lengyelországnak nem ilyen szedett-vetett ellenzéke van!
Így nem marad más, mint szövögetheted tovább az álmaidat egy darabig.

a szarotok jön a szátokon, amikor ezt mondjátok: "és azért maradjon pozícióban egy köztudottan korrupt politikus, hogy a v4-ek megmaradhasson?"
és fos jön a szátokon, amikor ezt mondjátok: "a maffiakormány 4.szer van hatalmon de abban azért ne legyél teljesen biztos, h ezt a ciklust végigviszi."
Szar- és fosokádók vagytok, az emberiség legaljasabbika.
Gyilkosságra bujtogató aljadékok, hamisok, uszítók.

Agyhalott = patkány??
A nép nem hülye, hiába birkázzák, patkányozzák, agyhalottozzák!

Megkezdődött az egységes Momentum frakció felépítése európai
szinten. Más országokban is várható a megjelenése.

Nem szeretném tudni, a tüntetők közt mennyi a szomszédosországokból importált sorosista bér-tünciző illetve ingyen hasznos idióta. D
e hogy ott tolong a 6 éve sorozatban tüntető lengyel és az osztrák ballibis ellenzék, az biztos.

kösz az érveket, a dokukat, de az ürülék az ürülék, és nem bizonyíték.
szádon a szart, így tovább!, ha-ha-ha

Voltak testüregi motozások, többgyermekes anyánál, fiatal embereknél.

Trógerek.

Tényleg szeretitek kiröhögtetni magatokat, szinte szánalmas a kínlódásotok. Milyen megfélemlített kis falvakról beszélsz? Vedd már elő a legutóbbi választás eredményeit, és nézd már meg azokat a nagyvárosokat, ahol nem a Fidesz nyert, nem sokat találsz.
Tanulmányozd a mellékelt 2014-es eredményeket, mielőtt állatságokat írsz!
https://tenytar.blog.hu/2014/10/13/onkormanyzati_valasztasok_harmadszor_is_tarolt_a_fidesz

Az egész ország meg volt félemlítve , mi?
Annyit mondogatjátok magatoknak a hülyeségeket, hogy tényleg az agyatokra ment.
Nem érdekel benneteket semmi, se számok , se tények, élitek a saját alternatív valóságotokat. Ez már elmekórtani eset. :(

Mit érvelsz, és mikor? A fasisztázás, nácizás az érvelés? És még te mered leírni, hogy "azért a valóság ettől még semmit nem változott" Ti nem éltek a valóságban.
Komolyan beszarás amit műveltek. Betegek vagytok. Az agyatokra ment, hogy nem tudtok veszíteni.
Mondd már meg nekem, hol normális dolog az, hogy annak, aki fölényes győzelmet aratott, annak kell bizonyítani a nagyon alulmaradtak felé, hogy győzött?
Láttál te már ilyet, például valamelyik sportágban?

Már megint látványosan szenvedsz! Ki mondta azt, hogy az idők végezetéig fog kitartani Orbán miniszterelnöksége? :DDDD
De azt igenis ki lehet jelenteni, hogy addig tart ki, amíg megválasztják. Ennyi. Az ember tényleg nem tudja, hogy sírjon , vagy röhögjön rajtatok.

Alapvető dolgok nem állnak össze a fejében.

" után úgy mennek neki a választásoknak a lengyelek, h van 2 teljesen egyenrangú pol.i tömb, nyílttá vált a küzdelem."

Azt is írtam, hogy a lengyeleknek nem ilyen szedett-vetett ellenzékük van, akik nemhogy összefogni nem tudnak, de még egy párton belül is szarrá rágják egymást!
Nem baj, te el tudod róluk képzelni, hogy ettől függetlenül remekül vezetnék az országot. :DDDDDDDD

Majd a választási eredményke adják meg a választ a lengyeleknél. Addig meg, csak izgulj nyugodtan. Úgyis szereted hergelni magad. :))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés