Bugár lemegy a hídról, ha kiesnek a parlamentből

2019. június 23. 17:25
Bugár Béla, a vegyespárt elnöke a TA3 szlovák hírtelevízióban úgy fogalmazott: nem szeretne a párt örökös elnöke lenni.

A Ma7 nevű szlovákiai magyar nyelvű portálon megjelentek szerint a televízió Politikában című vitaműsorában Bugár Béla, a vegyespárt elnöke kijelentette: ha következő parlamenti választáson a Most-Híd nem jut be a parlamentbe, akkor lemond.

„Természetesen ez a kötelességem” – idézte Bugárt a portál, aki persze hozzátette, mindent megtesz annak érdekében, hogy pártja jövőre is ott legyen a parlamentben. Beszélt arról is, nem kell, hogy a Most-Híd „örökös elnöke legyen”.

Az MKP-val való együttműködésről szólva kijelentette: ha az MKP azt gondolja, hogy ennek egyetlen akadálya az ő személye, akkor a pártnak „leckéket” kellene vennie. Bugár szerint az MKP-nak és a Most-Hídnak különböző elképzelései vannak a jelöltlista felállításáról, szerinte a tisztán magyar lista probléma. Kijelentette a Ma7 szerint: ha az MKP azt mondja, hogy csak magyar jelöltlistát tud elképzelni, az nem létezik.

Elmondta azt is, hogy a választások után minden olyan párttal el tudja képzelni az együttműködést, amely előremozdítja a szlovák-magyar kapcsolatokat. Éppen ezért hozzátette: választási listájukon minden olyan jelöltnek helye van, akik elfogadják a Most-Híd értékeit.

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés