Fizikai inzultus érte a hamburgi főrabbit

2019. június 21. 16:44
Egy észak-afrikai származású férfi leköpte a vallási vezetőt, sőt, egy késnek látszó tárggyal is megfenyegette, akit azonban sokáig nem tartóztattak a rendőrségen – adta hírül a Neokohn.

Shlomo Bisritzky rabbit és a helyi zsidó közösség egyik vezetőjét csütörtök délután a városháza előtt, a rendőrök szeme láttára inzultálta egy marokkói férfi.

Az antiszemita támadásra a főrabbi az Abendblatt.de német híroldalnak a következőképp emlékezett vissza a Neokohn írásában: „Eliezer Noe és én éppen kifelé tartottunk az eseményről Peter Tschentscher polgármesterrel, és ahogy ki akartunk lépni a városházáról egy férfi odajött hozzánk, sálommal köszönt, majd fenyegetésnek tűnő kijelentéseket tett. Amikor megfordultunk, hogy megkérdezzük erről, a pólója alá nyúlt, és egy késnek látszó tárgyat húzott elő, majd folytatta szóbeli fenyegetésünket.”

Az elkövető ezután egy öngyújtót is elővett, és elindult a zsidó vezetők irányába, majd gyalázni és köpködni kezdte őket. „Lefotóztam a mobilommal és azonnal a néhány méterre álló rendőrökhöz futottam” – emlékszik vissza Bistritzky rabbi a Neokohn szerint.

Egy rendőrnek végül heves dulakodás után sikerült őrizetbe vennie a félig arabul, félig németül kommunikáló 45 éves marokkói származású támadót a városháza bejáratánál. Azonban ez nem volt elég. „A bilincsek ellenére a férfi továbbra is köpködött” – idézi a Neokohn Daniel Ritterskamp rendőrségi szóvivő.

Később a hamburgi zsidó közösség határozottan elítélte az antiszemita incidenst, és megköszönte a rendőrségnek a gyors és hatékony közbelépést. Bistritzky főrabbi is kijelentette később, nem gondolta volna, hogy Hamburgban ilyen lehetséges, de az sem jó jel, hogy a támadót két órás őrizet után elengedték a hatóságok.

Összesen 82 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Erőszak senki ellen, semmiféle módon ás mértékben nem megengedett.

Honnan veszed, hogy a keresztény nem követheti az Urat?

„Hat dolog van, amit gyűlöl az Úr, és hét dolog, ami utálatos a lelkének: a kevély szemek, a hazug nyelv, az ártatlan vért ontó kezek, az álnok tervet forraló szív, a gonoszságra siető lábak, a hazugságot szóló hamis tanú, s aki viszályt támaszt a testvérek között” (PÉLDABESZÉDEK 6:16–19)

Rüdiger Hitzkopf szász zsoldoskatona visszaemlékezéséből Buda visszafoglalásakor, 1686 őszén:

„No de Buda vára. A magyarországi török pasalik székvárosa. Hogy ott micsoda török kincsek lesznek! A 23 mecset szentélyében mennyi keleti aranymarha! Néztük, néztük három hónapon át vagy nyolcvanezren odalent a vár alatt, hogy mi mindent lehet majd kihordani azokból a mecsetekből. Ha ugyan a magyar hajdúk meg a talpasok meg nem előznek bennünket. Mert azok az ostromkor mindig elöl mentek, meg sokan is voltak, úgy 14-15 ezeren. … Még jó, hogy derék vezéreink őket szánták ágyútölteléknek. Hadd hulljanak.
Végre az aszályos hőség után, szeptember másodikán megvettük kínkeservvel Budát, azt a hullabűzös, nyomorúságos ólat. Én jártam benne, mielőtt leégett. Volt benne vagy kétszáz romos ház, egy sereg kaszárnya meg fürdő. …Tisztességgel leihattam magam. Az jó, egyedül az jó a pestis ellen. Mert a döghalál a várban persze benne volt. Fel is égették hát a várost a háromnapi szabad rablás után, ami nem ért semmit. Annyi tenger zsoldosnép néhány száz zsidó kereskedőt tudott csak megkopasztani. Ölni nem is volt szabad, csak csigázni. Én meg még erről is lemaradtam.”

Forrás: Lengyel Balázs: A török Magyarországon, Móra Ferenc könyvkiadó, 1975, 145-46.old.

Szargentini, Timmermancs, Verhofstadt eftársak! Ugye tűrhetetlen Magyarországon az antiszemitizmus?

" 1938 után romlott el, és főleg '45 után, "

Kiegészítve azzal, hogy a "rendszerváltás" után, amikor megalakult az szdsz, az ő "áldásos tevékenységével".

Ez a német bűnügyi statisztikákban majd úgy szerepel, hogy "rechtsextremistische antisemitische Straftat".

És vonulnak az uccán az erősödő nácizmus ellen.
Dajcsland iszt ferlóren.

"a rendőrök szeme láttára inzultálta"

Ezek átcsónakoztak a Gibraltári szoroson, átmásztak több 6 méteres, szögesdrótos kerítésen, átcsángáltak több Európai államban, zsebre tesznek havi több személyre szóló segélyt – nehogy már megilletődnének két nyamvadt, interszexuális német gender-rendőrtől !

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés