Orbán Viktor: A Jobbik a saját választóival harcol

2019. június 17. 17:26

Jobbikos, szocialista és DK-s kérdéseket kapott a magyar kormányfő az Országgyűlés rendkívüli ülésnapján. A történtekről az Origo számolt be.

A hírportál tudosítása szerint először Jakab Péter, a Jobbik leendő frakcióvezetője kérdezte az azonnali kérdések órájában a kormányfőt. Az ellenzéki politikus azt kérdezte a kormányfőtől, hol rontotta el? Jakabot közben Latorcai János alelnök figyelmeztette penetráns magatartása miatt.

Orbán Viktor válaszában közölte, Jakab Péter lett a Jobbik harmadik frakcióvezetője az elmúlt kilenc évben. Ha jól értem, amit mondott, akkor Önök harcolni akarnak ellenünk. Önök nem velünk harcolnak, hanem a saját választóikkal. Ma a Jobbik a leggyengébb ellenzéki párt, még az MSZP is jobban szerepelt – mondta a kormányfő.

Megértem, hogy csalódottak és idegesek, és ezért engem hibáztatnak. Nem lehet, hogy az Önök készülékében van a hiba? – tette fel a kérdést a miniszterelnök.

Jakab válaszában közölte, hogy másfél millióan akarják elhagyni az országot, így nincs kire építeni az országot. A politikus szerint egy szatyor tésztát ér az ország, majd felmutatott egy zacskó tésztát. Latorcai ismét figyelmeztette Jakabot.

Orbán Viktor: Nem áll módomban elfogadni bármilyen kioktatást

Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője a rokkantnyugdíjasok helyzetéről kérdezte a kormányfőt. Szerinte a parlament törvényt sért azzal kapcsolatban, hogy nem lép ezen a területen semmit.

Orbán Viktor válaszában kijelentette, amikor az MSZP kormányon volt, akkor segélyt, és nem munkát adtak a megváltozott munkaképességű embereknek. Ma aggódnak értük, pedig korábban egyhavi ellátást vettek el tőlük – tette hozzá. A kormányfő közölte, hogy a nemzeti kormány sokat tett azért, hogy munkát kapjanak a megváltozott munkaképességűek.

A magyar kormányfő arról is beszélt, egyhavi bért vett el az MSZP korábban szinte minden rétegtől, majd a devizahitelezés révén nyomorba taszították az embereket. Nem áll módomban elfogadni a szocialistáktól bármilyen szociális kioktatást.

A kommunizmus elleni küzdelem erkölcsi kötelesség

Gréczy Zsolt, a Gyurcsány-párt képviselője arról kérdezte a kormányfőt, hogy miért árulta el 1989 örökségét. Orbán Viktor válaszában közölte, a kommunizmus elleni küzdelem erkölcsi kötelesség. Az 1956-os Intézet a Veritásnál jó helyen lesz, emiatt ne aggódjon – tette hozzá.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nem esik jól neki, hogy aktuálpolitikai vita zajlik Nagy Imre körül, de Gréczy egy olyan pártban ül, amelynek az elnöke lovasrohamot vezényelt a magyar állampolgárok ellen, és bevallotta, hogy hazudik éjjel és nappal. Egy olyan pártban ül, amelynek elnöke tönkretette az országot, és magyart magyar ellen uszított – mondta a kormányfő.

Paks nélkül nincsenek klímacélok

Schmuck Erzsébet és Ungár Péter, az LMP képviselői a klímaváltozás ügyében kérdezték a miniszterelnököt. Orbán Viktor közölte, hogy a V4-ekkel közös álláspontot képvisel majd. A kormány alkotmányos kötelessége a környezet védelme, a kabinet számára fontos a klímaváltozás elleni küzdelem.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a kabinet arra építi az ország energiatermelését, hogy a jövőben szén-dioxid-mentes legyen, és ezért épít atomenergiára és napenergiára. Az LMP képviselői szerint minél előbb lépéseket kell tenni az uniós környezetvédelmi irányelvekhez való csatlakozáshoz. Orbán Viktor viszonválaszában közölte, hogy az atomenergiáról vitázni kell. Vagy klímacélok és Paks, de ha nincsen Paks, akkor nincsenek klímacélok.

Külföldi útjairól kérdezett az újabb jobbikos

Szilágyi György, a Jobbik képviselője arról kérdezte a kormányfőt, hogy miből finanszírozta a külföldi útjait. Orbán Viktor válaszában közölte, minden törvényt betart, amikor pedig kétséges merültek fel, akkor a mentelmi bizottság döntött. Úgy emlékszem, hogy Rióban találkoztunk – tette hozzá a kormányfő. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a köztársasági elnök és a miniszterelnök egy időben nem tartózkodhat külföldön ugyanazon a helyen.

Majd felidézte, hogy Szilágyi akkor is harcolt a kormány ellen, amikor a szerencsejáték-törvény módosítása volt napirenden, de akkor kiderült, hogy Szilágyi családjának különféle érdekeltségei voltak a szektorban.

Kisebb közjáték zavarta meg ekkor az ülést, ugyanis a levezető elnök elvette Szilágyi György viszontkérdése alatt a szót a jobbikos képviselőtől, aki emiatt hangos méltatlankodásban tört ki.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Párbeszéd a kormányfői gesztust hiányolta

Szabó Tímea (Párbeszéd) azt hangoztatta, hogy a kormányfő egyetlen gesztusra sem volt képes a Hableány tragédiája után. "Önök bűnösök" - fogalmazott, és azt rótta fel, hogy a Viking svájci tulajdonosának közös cége  van a magyar állammal, és ez a cég fölözi le a dunai hajózás profitját. Szóvá tette, hogy a baleset után kiengedték az országból a svájci hajót. Azt firtatta, ki adott engedélyt a svájci hajó távozására, egyetértett a döntéssel, terveznek-e vizsgálatot, változnak a dunai hajózási szabályok?

Orbán Viktor úgy reagált: 30 éve teljesít szolgálatot a magyar Országgyűlésben, de ennél ízléstelenebb hozzászólást még egyszer sem hallott. Hozzátette: minden kérdést – beleértve a részvétnyilvánítást is – a baleset másnapján a dél-koreai elnökkel megbeszélt. Kiemelte: a tragédia az egész országot megrázta, komolyan kell venni, hogy az áldozatok a vendégeink voltak, ezért helyes, ha szívünkben gyászoljuk és majd emléket is állítunk nekik.

A miniszterelnök kitért arra is, hogy a Hableány hajó kiemelési munkáiban 498-an vettek részt, néhányan az életüket is kockáztatva végezték munkájukat. Köszönet jár a mentésben résztvevőknek, példaértékű helytállásuk minden tiszteletet megérdemel – fűzte hozzá. Jelezte: a hatóságokat mindenre kiterjedő alapos vizsgálatra utasította, ennek a végeredményét várja.

Szabó Tímeát az elnöklő Latorcai János többször is figyelmeztette, mint kiemelte: az ellenzéki politikus a tragédiából, a gyászos eseményből politikai tőkét akar kovácsolni.

(origo, MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/150209

Ajánljuk még a témában