A tőke az Európai Parlamentet a hatalom leggyengébb láncszemévé tette

2019. június 17. 08:48

Losoncz Alpár
Mérce

Az EU: viszonyok viszonya, bonyolult hatalmi konfiguráció, történelmi konstrukció.

„Az EU: viszonyok viszonya, bonyolult hatalmi konfiguráció, történelmi konstrukció.

Ezen állítás ellentételezi persze a FIDESZ által képviselt kultúrnaturalizmust, miszerint Európának gyökerei vannak, hogy a gyökerek az előfeltételezett keresztény kultúrához vezetnek bennünket – amúgy is kétséges, hogy a „kultúra” fogalma hozzáilleszthető a kereszténységhez. Így ugyanis egykönnyen egy despiritualizált kereszténység-képlet rajzolódhat ki.

Viszont nagyon nem áll jól a baloldal ebben a viszonylatrendszerben. Voltaképpen vereségei, álságos kompromisszumai már régen beépültek az EU intézményrendszerébe. És képtelen volt artikulálni az elmúlt évtizedben megnyilatkozó lázadásokat, és európai szinten taglalni a mindenütt létező ellenállást. Legalább el kellene fogadnia, hogy az EU nem monolitikus szerkezet,[12] és nemzetfeletti és nemzetállami jelentések egyaránt keverednek benne, azaz a baloldalnak, ha mást nem, de legalább vissza kellene utasítania az olyan hamis alternatívákat, amelyeket az európai szint contra nemzetállam vonatkozásában szoktak fabrikálni.

Hiszen az a tény sem mellőzhető, hogy az EU a nemzetállamok számára egyfajta externalizálási lehetőséget is jelent, azaz az EU közeget ad a szociális konfliktusok közvetett levezetésére és irányítására. Az itt már szóba hozott Habermas nagyon is félt egy hasonló lehetőségtől, miszerint az EU a nemzetállamok azon praxisának külső-kivetített megnyilvánulásává válik, amelyek közvetítésével megfegyelmezik a nemzetállamokon belüli szociális ellentéteket. Azaz a nemzetállamok eszközként használhatják az EU-t a megfegyelmezésben.

Mindenesetre, a parlament nem a hatalom perdöntő helye az EU-ban. De lehet, hogy éppen ez az európai internacionalizmus és a szociális radikalizmus között kifeszített baloldal vereségének megnyilatkozása. Valójában nem azért kellene harcolnia, hogy több szavazatot nyerjen egy ilyen alárendelt parlamentben, hanem hogy fontossá tegye magát a parlamentet. Ezt csak úgy valósíthatná meg, ha visszautasítva az említett hamis alternatívákat, egyszerre tudna eltökélten szolidaritást tanúsítani nemzeti és európai szinten egyaránt. Ha ez lehetséges még egyáltalán.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/150177

Ajánljuk még a témában