Szijjártó: Sosem lehet abbahagyni a terrorizmus elleni küzdelmet

2019. június 14. 12:34

A tárcavezető Srí Lanka-i partnerével tárgyalt, részvétét és szolidaritását fejezte ki a Srí Lanka-i kormánynak és népnek a merényletek miatt.

Sosem lehet abbahagyni a terrorizmus elleni küzdelmet, és Magyarország elkötelezett e harc folytatása mellett – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A tárcavezető Srí Lanka-i partnerével tárgyalt, majd közös sajtótájékoztatójukon hangsúlyozta: e küzdelem fontosságára hívták fel a figyelmet a Srí Lanka-i húsvéti terrortámadások is.  A támadásokat főként a húsvéti szertartásokon részt vevők ellen követték el, és a keresztény közösségek a leginkább üldözött vallási közösségek közé tartoznak – közölte. Hozzátette: erről a politikai korrektség és képmutatás miatt ritkán beszélnek, de mi nem fogadjuk el, hogy „a keresztényellenesség a diszkrimináció utolsó elfogadható formája legyen”. Megjegyezte: részvétét és szolidaritását fejezte ki a Srí Lanka-i kormánynak és népnek a merényletek miatt.

Szijjártó Péter elmondta: továbbá nagyrabecsülését fejezte ki a Srí Lanka-i kormánynak a terrortámadások elkövetőinek kézre kerítésére tett intézkedésekért is. A megrongálódott katolikus templomok újjáépítése megkezdődött – fűzte hozzá. Szijjártó Péter közölte: Magyarország 20 millió forint gyorssegélyt ajánlott fel az ázsiai országnak a támadásokat követően.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy jelentős gazdasági együttműködés körvonalazódik, ennek alapját egy 47,5 milliárd forintos kötöttsegély-hitelprogram jelenti, amelynek keretében magyar cégek autópálya-felüljárókat építenek, fejlesztik a vízhálózatot, vasúti útkereszteződéseket újítanak fel és modernizálják a bírósági rendszert Srí Lankán. A magyar és a Srí Lanka-i cégek együttműködését 90 millió eurós hitelkerettel ösztönzi az Eximbank – közölte. Szijjártó Péter elmondta: Magyarország azt is szorgalmazza, hogy az EU növelje a Srí Lankának szánt támogatásokat.

Tilak Marapana kiemelte: országa nagyon lényegesnek tartja a kapcsolatok építését az európai országokkal, és közülük is Magyarország az egyik legfontosabb partnere. Emlékeztetett: látogatása egybeesik a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének 60. évfordulójával. Srí Lanka elkötelezett a Magyarországgal ápolt kapcsolatok szorosabbra fűzése és a gazdasági együttműködés erősítése mellett – jelentette ki.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/150074

Ajánljuk még a témában