Kunhalmi fel van háborodva, de vállalja a harcot

2019. június 12. 14:12

Gyurcsány hétfőn mondta el, miért és hogyan „szakítottak” Karácsony Gergellyel, kedden viszont az MSZP politikusa járt az ATV-nél, és mondta el a nem túl hízelgő véleményát a DK akciójáról.

Kunhalmi Ágnes – tőle szokatlan módon – nem azonnal válaszolt Rónai Egon kérdésére az Egyenes Beszéd kedd esti adásában, hanem jól hallható ki- és belégzés (fújtatás?) után némi feszültséggel a hangjában jelentette ki, hogy a DK bejelentése a Nyugati Pályaudvar kellős közepén érte, amikor immáron nyolc órája álltak kint, hogy aláírásokat gyűjtsenek Karácsony Gergelynek. Hozzátette: tudomása szerint a bejelentés előtti nap késő estéjén is még az előválasztási stratégiáról volt egyeztetés az ellenzéki polgármester-jelöltek között, így határozottan jelentette ki, hogy „a DK-s kollégák” is alkalmas főpolgármester-jelöltnek tartották Karácsony Gergelyt akkor.

Azt is Gyurcsány Ferenc szemére vetette, hogy „még másfél héttel ezelőtt is, itt az ATV-ben, a 24.hu-n, a saját bejegyzéseiben is azt mondta, hogy Karácsony Gergely is megfelelő jelölt, nincs ok, hogy felbontsák”. Szerinte „egy-két nap alatt nem felrúgni egy olyan célt, ami hosszú hónapok óta van előkészítve. Hosszú évek előkészítése, azaz szomorú tapasztalata, három 2/3 után felismerték a pártok Budapesten, hogy mindig is megvolt a többség Budapesten, de a pártpolitikai egységet meg kell csinálni – Karácsony Gergelynek sikerült.”

Vágó István szerint nem ők kezdték, hiszen ők arra kérték Karácsony Gergelyt, hogy ne vegyen részt az MSZP EP-kampányában – vetette fel a műsorvezető. Kunhalmi Ágnes szerint „lényegében” ezt betartotta Karácsony, és szerinte Karácsonynak igaza van, amikor arról beszélt, „hogy megint ott tartunk, hogy ki akar lenni a legnagyobb kicsi.” Hozzátette úgy vélte, „ha harc, akkor legyen harc”, viszont szerinte van a pártoknak egymásba vetett bizalma, ami nélkül nem lehet harcolni a NER ellen.

Szerinte ha a Nyugati pályaudvaron egy momentumos azt kérdezi tőle, hogy „ha Önökkel is megtette ezt Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció, akkor ezt velünk is megfogja tenni?”, ebből pedig azt következtetést vonta le, hogy van ennek az esetnek egy nagyon súlyos következménye, mégpedig a bizalom teljes hiánya. „Joggal félhet a többi párt is attól, hogy valaki nem fogja betartani az ígéretét.”

Kijelentette, fel van háborodva, és nem érti azóta sem, hogy miért történik ez így. Szerinte éppen Gyurcsány Ferenc is írt arról a baloldali egységről, amivel „eredményt lehetne elérni a versenypályán”. Szerinte viszont jelenleg a DK döntése árt annak a többségnek, aki eredményt szeretne elérni a Fidesz ellen.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/149943

Ajánljuk még a témában