Úzvölgye: az értelmetlen sovinizmus tombolása

2019. június 8. 11:19

Trombitás Kristóf
Mandiner

Mi kultúrnemzetként jó kapcsolatra törekszünk a szomszédos államokkal. Azt viszont nem szabad hagyni, hogy újra vérszemet kapjon a kisantant.

Lassan úgy vagyunk a közép-európai nacionalista hőzöngésekkel, mint Aszad a vegyi támadásokkal Szíriában: amikor éppen elcsendesedik a környezet és semmi nem történik, amire fel lehetne fűzni az újabb ideológiai hadjáratot, biztos ami biztos, bedobnak egyet.

Mindez arról is eszembe jutott, hogy amint Raoul Weiss írta közösségi oldalán, a minapi erdélyi események túlmutatnak azok, hogy egyszerű, soviniszta támadást véljünk benne felfedezni.

Ugyanis az őrjöngő tömegben ott volt Sebastian Cucos is, aki a román belügyminiszter, Carmen Dan egyik legfontosabb tanácsadója, korábban pedig a Balkánon is a balhék sűrűjében volt.

Nehéz lenne elfogadni magyarázatként, hogy egy ilyen fajsúlyos szereplő csak úgy véletlenül került oda,

persze láttuk mi már Sváby Andrást székházostromtól pár méternyire röhögni, de ez valamivel komolyabb ügynek tűnik.

És mivel minden mindennel összefügg, még az sem lehet teljesen véletlen, hogy ez a soros román EU-elnökség idején történik, pár nappal a Szentatya látogatása után, tudva azt is, hogy Magyarország pozíciói nem most a legerősebbek, ami az Unión belüli érdekérvényesítést illeti. Legalábbis nehéz lenne másképpen magyarázni azt, hogy a román nagykövet megtagadta a párbeszédet a külügyminisztériummal. Ezt egyébiránt az illető diplomata kiutasítása kell kövesse, mert

amit tett, az nem földre dobott kesztyű, hanem két pofon, kesztyűstül.

Hogy egy gondolat erejéig visszautaljak az európai diplomácia talán legtehetségesebb férfiújára, Metternichre, nem véletlenül mondta, hogy a modern kor egyik legfenyegetőbb veszélye a nacionalizmus, ami birodalmakat képes szétrombolni – amint ez meg is történt –, és bármikor feltüzelhető a csőcselék ennek örvén.

A nacionalizmus baloldali mém, baloldali rombolás és baloldali züllesztés, csak erről manapság szinte teljesen megfeledkeztünk. Tegyük is gyorsan hozzá, hogy korunkban persze éppen a patriotizmus jelenti a legnagyobb ellenszert a bomlással szemben, de önmagában a sovén indulatok felgerjesztése és tombolása komoly oka annak, hogy megszűnt a régi Európa.

És mit láttunk az elmúlt nap folyamán Erdélyben? A legostobább indulatok mentén mozgósított embereket, akik büszkén és tudatlanul – nincs károsabb kombináció – meneteltek békés székelyek felé, szétzúzni egy olyan temetőt, amihez a világon semmi közük sincsen.

Ez magyarázhatatlan, érthetetlen és menthetetlen.

*

Ezért is kapva-kaptam az alkalmon, hogy az Erdélyben tartózkodó Szász Péter történész barátomat, aki a pápalátogatásra érkezett Romániába és ha nem is szem-, de fültanúja lehetett a helyi eseményeknek, megkérdezzem az elvadult helyzetről.

„Az úzvölgyi temető körüli feszültségkeltés román szélsőségesek részéről régi történet, ahogy a román állam részéről történő nyílt és szándékos tehetetlenség színjátéka is” – magyarázta Szász a romániai történéseket. „Papíron illegitimnek ítélik a temetőgyalázást, de a végrehajtás során passzívan asszisztálnak az egészhez. A szentelés időzítése a Pünkösd előtti nagykilenced idejére, a magyar egyházi és állami diplomácia sikerének tekinthető csíksomlyói pápalátogatás és pünkösdi búcsú közé, aligha lehet véletlen.”

De mitől fontos számunkra ez a temető, azon túl, hogy elesett magyar hősök vannak ott elhantolva? „A temetőben azon első világháborús K.u.K., magyar királyi honvéd, és német hősök nyugszanak, akik a Román Királyság 1916-os szövetség-árulása, és Magyarország hátba támadása során életük feláldozásával megállították a román inváziót” – teszi hozzá Péter és így jobban érthető az is, miért szálka ez a helyszín a románok szemében.

Megkérdeztem Szásztól azt is, hogy Sebastian Cucos ottléte utalhat-e – amint arról fentebb már beszéltünk – tudatos, felülről irányított provokációra? „A román hatóságok (köztük a Román Csendőrség kirendelt egységeinek) látszat-tehetetlensége több mint gyanús. Az általad említették csak megerősítik a megalapozott gyanút” – állapítja meg Szász.

De mi lehet ezek után a magyar külügy reakciója, amely egyszerre megfelelően kemény, de feleslegesen nem is szítja a hangulatot, hogy az ostor nehogy a külhoni magyarokon csattanjon? „Föl kell ehhez először is tenni a kérdést, mi a célja a provokációt engedő román politikának” – mondja Szász.

Ennek és a szomszédsági (szlovák, ukrán, szerb), valamint nagyhatalmi reakcióknak figyelembevételével kell a válaszlépésről határozni.

Egyáltalán elképzelhető, hogy hosszabb távon az ehhez hasonló incidensek ha nem is megszűnnek, de ritkává válnak? „Történelmi léptékben elvileg ez is lehetséges, kérdés, mekkora ez a lépték. Rövid- és középtávon elképzelhetetlen. Trianon velünk él, és az elmúlt száz év tanúsága az, hogy a szomszéd új nemzetállamok valamennyi nemzetközi szövetségi rendszert önépítésükre, ezzel együtt a területükön található magyar etnikum elsorvasztására és a magyar vonatkozású emlékek elpusztítására használtak közvetlen vagy közvetett módon, különböző intenzitással.”

És végül a legfontosabbról is megkérdeztem Szász urat, konkrétan arról, hogy kell-e számítani bármilyen ellencsapásra is? „Hasonlóra nem, a magyar és benne a székely nép civilizált kultúrnemzet. Történelmi tény, hogy a román részről velünk szemben megnyilvánuló és ehhez mérhető, aljas barbarizmusokra sohasem feleltünk nemében hasonló és fokában arányos ellencsapással.”

Valóban, ilyesmire az elmúlt évszázadban soha nem volt példa, ami nagy szerencséje Romániának, hiszen az IRA vagy az ETA egészen hasonló okokból szerveződött – Európa civilizált nyugati fertályán. Jól megmutatja ez a magyarok békeszeretetét is, ami a temető előtti magatartásból is kiviláglott.

Most várunk.

Mi jó kapcsolatra törekszünk a szomszédos államokkal. Azt viszont nem szabad hagyni, hogy újra vérszemet kapjon a kisantant.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/149764

Ajánljuk még a témában