Hanna Shelest

De milyen elnök lesz Volodimir Zelenszkij?

2019. június 7. 07:26

Írta: Matsuzaki Diána Sayuri

„Egyáltalán nem ígért semmit”, „olyan lett, mint egy nagy fehér vetítővászon”, amire mindenki kivetíthette a saját elképzeléseit – mondja Volodimir Zelenszkij új ukrán elnökről Hanna Shelest. Az ukrán biztonságpolitikai szakértővel keleti szomszédunk elnökválasztás utáni politikai fejleményeiről beszélgettünk.

A humorista-színészből lett politikus, Volodimir Zelenszkij friss lendületet hozott az ukrán belpolitikába. De vajon meddig tart a TV-ből nyert népszerűség, és mi lesz, ha majd konkrét politikai döntéseket kell hozni? Elég lesz-e, hogy egy sorozatban (A nép szolgája) már eljátszotta a kisemberből lett elnököt, és mit tesz akkor, amikor nincs előre megírt forgatókönyv? A Zelenszkij-jelenségről Dr. Hanna Shelest ukrán biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk Budapesten. 

***

Túl vagyunk az elnökválasztáson, amit nagy többséggel nyert Volodimir Zelenszkij. Hogyan lehetséges, hogy bármilyen politikai tapasztalat nélkül megnyerhette a politikai veteránok csatáját? 

Ennek nagyon sok oka lehet. Először is, sokan akartak már változást, több változást, radikális változásokat. A legesélyesebb jelöltek közül a legtöbben a régi politikát képviselték, nem feltétlenül a koruk, inkább a politikai beállítottságuk miatt, legyenek akár a kormány vagy az ellenzék oldalán. Zelenszkij volt az egyetlen olyan jelölt, aki teljesen friss, új volt, és az embereknek természetesnek tűnt, hogy kivetítették rá a várakozásaikat. Nem gondoltak sokat a tapasztalatára, sokkal inkább a saját elvárásaikat látták benne. A sikerének második oka, hogy

egyáltalán nem ígért semmit.

Semmilyen konkrét nyilatkozatot nem találunk tőle – leszámítva a korrupció elleni harcot –, amit ő maga mondott volna. Azzal, hogy nem tett konkrét politikai nyilatkozatokat, ami elkülönítette volna a többi oldaltól, olyan lett, mint egy nagy fehér vetítővászon, amire mindenki kivetíthette a saját gondolatait vagy politikai programját: akár a jobb-, akár a baloldalt, akár a zöldeket támogatta, mindenki talált benne valamit, ami tetszett. 

A beiktatás utáni beszédében Zelenszkij azonban rögtön kijelentette, hogy szeretne véget vetni a kelet-ukrajnai konfliktusnak. Hogy értette ezt, mi lehetett a terve?  

A konfliktussal kapcsolatos álláspontja nagyon sokat változott. Januárban, amikor még csak bejelentette az indulását a választásokon, még azt mondta: tárgyalni kell Oroszországgal – ebből is látszott, hogy csak nagyon alapszintű ismeretei voltak a helyzetről, az orosz szerepvállalásról, a folyamatokról vagy akár csak a közvéleményről. Áprilisra már megváltozott ez a véleménye, akkorra megerősítette azt az álláspontját, hogy Ukrajna nem fog tárgyalni sem területről, sem a lakosságról. Bármi is történjen a tárgyalásokon, az nem lesz kérdés számukra, hogy a Krím Ukrajnához tartozik, ugyanez a helyzet Donbasszal is, hogy ezek ukrán területek, ukrán lakossággal. Abból azonban, hogy Leonyid Kucsmát (volt ukrán elnök és miniszterelnök – a szerk.) nevezte ki főtárgyalónak, úgy látjuk, hogy mégis lesz  folytonosság a békefolyamat általános kérdéseiben. Őszintén szólva, nincs ezzel olyan sok tennivaló: az orosz katonák menjenek haza és vigyék magukkal a felszerelésüket is – de erről nem Ukrajna fog dönteni, hanem Oroszország. A két legfontosabb kérdés, hogy

legyen vége a harcnak és az idegen katonák hagyják el az országot

– és ezek, akárki is az ukrán elnök, nem változnak.

Volodimir Zelenszkij

Moszkva hogy áll mindehhez? 

Zelenszkijjel hasonlóan járhatnak, mint annak idején Donald Trumppal. Amikor Trump még csak megválasztott elnök volt, az orosz politikusok nagyon boldogok voltak, valaki egyenesen azt írta a Twitteren, hogy „hol egy amerikai zászló, hadd vonuljak végig vele Moszkva utcáin.. ez a legjobb, ami történhetett, legalább nem olyan, mint Hillary Clinton, aki oroszellenes, ő lesz a mi emberünk”, és így tovább. Egy év telt el, és már teljesen más a helyzet, kiélezett a feszültség, nincs előrehaladás a helsinki vagy más találkozók ellenére, és én attól félek, hogy Zelenszkijjel Oroszország ugyanilyen helyzetbe kerül. Először nagyon sok olyan orosz nyilatkozat jelent meg, miszerint milyen jó, hogy oroszul beszél, hogy a vállalkozásai is Oroszországhoz kötődnek, és hogy nyilván sokkal finomabban fog Oroszországhoz állni, és végre elkezdhetünk tárgyalni – ők bárkivel tárgyalnak, csak ne Porosenko legyen. A megválasztása utáni első héten tett nyilatkozataival azonban

Zelenszkij nyilvánvalóvá tette, az oroszok nem várhatnak megadást.

Odautazott a konfliktuszónába, hogy megmutassa, milyen fontosak neki a biztonsági kérdések, és így most elég érdekes lesz azt látni, hogy Moszkva hogyan fog változtatni a hozzáállásán. Nyilván minden lehetséges eszközzel megpróbálják majd befolyásolni a parlamenti választásokat – lehet ezzel viccelődni, de van benne igazság. Már csak két hónap van a kampányra, és ez jó lehetőség az oroszoknak, hogy befolyásolják a kampányt, hogy nyomást gyakoroljanak a programra. Biztosan látunk majd bizonyos tanácsadókat feltűnni Zelenszkij környezetében, akik majd megpróbálják megkörnyékezni. Fel vagyunk rá készülve, de az is egy nagyon jó kérdés, hogy vajon miként fogja a stábja ezeket a hangokat kiegyensúlyozni, hogy végül helyes döntéseket hozzon. Az én szememben az lesz a legfontosabb, hogy kiket nevez ki a stratégiai posztokra, a védelmi minisztérium, a külügyminisztérium vagy a nemzetbiztonsági tanács élére, kit tesz meg a titkosszolgálatok vezetőjének, főügyésznek – ezekkel a kinevezésekkel pedig nem várhat a parlamenti választásokig. 

Ami, ugye, két hónap múlva várható. Mit gondol, hogyan tudja majd Zelenszkij a saját személyének szóló hatalmas népszerűséget átadni a pártjának? 

A legutóbbi felmérések csak néhány napja jöttek ki, és azt mutatták, hogy a pártja mintegy 30%-ot kaphat, de ez inkább az ő személyes népszerűségének szól. Ha már minden párt megnevezi legalább az első 5 jelöltjét, ezek a számok még változhatnak, de akkor is, szerintem 25% körüli arányt fognak elérni. Mindenképpen szüksége lesz koalíciós partnerre, mert ez nem lesz elég a kormányalakításhoz. Most ráadásul úgy tűnik, ehhez nem is lesz elég egyetlen párt, mert azok a pártok, akik irányultságban hasonlók és természetes szövetségesnek tekinthetők, éppen csak a parlamentbe kerülés határán mozognak. Elméletileg szövetségre léphetnek Timosenko asszonnyal (Julija Timosenko, volt miniszterelnök – a szerk.), elvégre ő számtalanszor kinyilvánította támogatását Zelenszkij mellett. Sok közeli munkatársa dolgozott Zelenszkij kampányában is, ő maga pedig teljesen nyilvánvalóan egy újbóli miniszterelnöki kinevezésről álmodozik.

Zelenszkij azt mondta, hogy Porosenkóval egészen biztosan nem lép koalícióra.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy bár a viták során nagyon karcos volt Porosenkóval kapcsolatban, a beiktatása után már azt mondta, kész a párbeszédre, a tanácsokra, szóval a parlamenti választások után is, könnyen lehet, hogy látunk majd ilyen fordulatokat. Tudja, van egy vicc erről, hogy az ukránok miért nem nézik a Trónok harcát… 

… mert megvan nekik a sajátjuk. És közeleg a tél. Mi a helyzet az uniós integrációval? 

Egyik elnökjelölt sem ellenezte az európai integrációt. Sokkal inkább a csatlakozás szintjeiről vagy a megállapodások fejlesztéséről voltak eltérő nézeteik, vagy arról, hogy az EU-val való kapcsolat hogyan járhatna együtt az Oroszországgal való szoros gazdasági együttműködéssel. Az általános vélemény azonban az, hogy az uniós csatlakozás csak előnyökkel járna Ukrajna számára, mind gazdasági, mind politikai szempontból. Az elmúlt 2 év, amikor létrejött a szabadkereskedelmi zóna és aláírták a társulási szerződést, már megmutatta a pozitív tendenciákat. Jól látszik a számokból is, hogy az EU mennyit költ Ukrajnában a technikai segítségre, tanácsadásra, ez már önmagában is nagyon hasznos az országnak, azt mutatja, hogy az EU különösen érdekelt az ukrajnai reformokban. Nagy előny a vízummentesség, pszichésen is pozitív azt érezni, hogy nincsenek határok – hetven évig itt volt nekünk a vasfüggöny, ezt az érzést Magyarországon is nagyon jól ismerik. Úgy látom, hogy az európai integráció kérdése ma már sokkal inkább csak technikai jellegű a társadalom és a politikusok szemében, az egyetlen különbség köztük az időbeosztás. Van, aki azt mondja, 2 éven belül felvételt kell kérnünk, van, aki szerint először belülről legyen rendben az ország, és csak utána, egyenlő államként akarjunk csatlakozni. De ez inkább a részletekről szól, mint az integráció fontosságának megkérdőjelezéséről.

Verecke

Magyarországon, mint szomszédos uniós tagállamban, a legfontosabb kérdés Ukrajnával kapcsolatban a kisebbségekkel való bánásmód. Látszik-e már valami jele annak, hogy Zelenszkij hogyan áll ehhez a témához, változtat-e a nyelvtörvényen? 

Egyelőre nincs álláspontja ebben, nyilván a tanácsadói adnak nyilatkozatokat, de őszintén szólva,

ez a kérdés csak itt, Magyarországon politikai kérdés,

Ukrajnában sosem volt ennyire hangsúlyos. A nyelvtörvény oka eredetileg épp az volt, hogy addig senki nem akadályozta a kisebbségeket abban, hogy használják a saját nyelvüket. A törvény sem egyfajta idegengyűlöletből, magyar, román, bolgár meg mindenféle más nép elleni idegengyűlöletből fakadt, teljesen más indokai voltak. Én is például egy olyan régióból, Odesszából származom, ahol rengeteg kisebbségi csoport él. Vannak bolgárok, románok, moldávok, albánok, mindenféle nép. A helyzet azonban az, hogy olyan sok lehetőséget adtunk nekik, hogy a saját nyelvüket tanulják és gyakorolják, hogy saját újságjuk, államilag finanszírozott tévé- és rádiócsatornájuk lehessen, hogy egy egész generáció nőtt fel úgy, hogy sem ukránul, sem oroszul nem tudtak, mert nem volt rá szükségük helyben. Pontosan emiatt azonban nem is voltak Ukrajnában versenyképesek, nem tanulhattak például egyetemen. Emlékszem, volt egy tanár kollégám az egyik egyetemen, aki – még a nyelvhasználati törvény előtt – azt mesélte, hogy nem tudják, hogy tanítsanak, mert a csoport fele nem tudja elolvasni az ukrán tankönyveket, alig tudnak akár oroszul is beszélni, és képtelenek lediplomázni. A tudásukkal nem is lenne semmi baj, de mivel nem tudják a nyelvet, lemaradnak, a tanárok meg nem tudják, hogyan állítsák össze a tantervüket. Ebben az esetben konkrétan bolgár és moldovai diákokról beszéltünk, azokról a területekről éppen emiatt a diákok 90%-a inkább Bulgáriába megy egyetemre. Ezzel elvileg nincs is gond, menjenek más országokba, ha azt szeretnék, de az sem normális, hogy egy állampolgár a nyelvismeret hiánya miatt nem talál lehetőséget magának az országon belül. És nem arról van szó, hogy nem tanították.

Ukrajnában nem az a probléma, hogy a kisebbségeknek nincs joguk a nyelvüket tanulni, sokkal inkább az, hogy túl sok joguk van rá.

Ez áll az oktatási minisztérium döntésének hátterében. Nyilvánvalóan még több konzultáció is elfért volna, hogy bizonyos részleteket jobban kidolgozhassunk, hogy ez ne legyen konfliktusforrás, de az alapelgondolás egyáltalán nem politikai, nem kisebbségellenes volt, a legjobb szándékkal született, ez lett belőle. Most, Ukrajna igyekszik ugyanilyen hozzáállással megoldani ezt a kérdést, de nem akarjuk túlpolitizálni a dolgot. Miért van mégis az, hogy a magyar kisebbséggel ez ennyire vitás pont, de mondjuk a román kisebbség esetében nem? Miért van az, hogy a román kisebbséggel egy héttel azután, hogy az országaink illetékes minisztériumai tanácskoztak és munkacsoportot hoztak létre, le tudtunk ülni, és azóta is közösen dolgozunk a megoldáson? Ugyanez a helyzet más kisebbségek, például a lengyelek esetében is. Egyedül a magyarokkal számít ez ennyire kiélezett helyzetnek, és véleményem szerint inkább a magyar politika miatt, mert túlságosan is bele akarják vinni a politikát. Ukrajna azóta is ezt próbálja minden tárgyaláson hangsúlyozni, hogy ebből az ügyből vegyük ki végre a politikát, és fogjuk fel kisebbségi és oktatási feladatnak, hogy végre megoldást tudjunk találni. 

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/149676

Ajánljuk még a témában