Magyar Nemzet: Szanyinak befellegzett a szocialistáknál

2019. június 5. 10:01
Új szintet nyitott az állati jelzőkben Láng Balázs, a párt volt kommunikációs vezetője, aki „leférgezte” az Origo és az ATV újságíróit.

– Ismerjük Tibort, az elmúlt években csinált már pár furcsa dolgot, és bár a csalódottsága érthető, a mostani eljárásával lenullázta, kivégezte magát – fogalmaztak a napilapnak az MSZP elnökségében arról, hogy Szanyi Tibor hétfőn nyílt levélben élőhalottnak, korruptnak, degenerálódó belterjes klubnak nevezte pártját, amely szerinte nem alkalmas az országgyűlési képviseletre.

Ismeretes, Szanyi azután ragadott tollat, hogy az MSZP választmánya a hét végén úgy döntött: nem ő, hanem a totális vereséget hozó EP-választás kampányfőnöke, Ujhelyi István kapja meg a párt egyetlen brüsszeli mandátumát. Az MN elnökségi forrásai szerint Szanyi ellen várhatóan nem indul etikai eljárás, mivel nem akarják napirenden tartani a rendkívül kellemetlen esetet, ettől függetlenül Tóth Bertalan pártelnök még dönthet egy esetleges szankcióról.

Szanyi szerint a tagság többsége vele van

A vezetésben ugyanakkor többen is úgy vélekedtek, hogy mivel Szanyi körül végleg elfogyott a levegő, előbb-utóbb ő maga távozik az MSZP-ből. Ahogy azt a Mandiner is megírta, a politikus nyílt levelében egyúttal bejelentette azt is, hogy Holnapelőtt néven radikális baloldali mozgalmat indít, és ha a pártnak szüksége van rá, „akkor elnökévé választ, azzal, hogy a pártot az említett mozgalomhoz kötöm”.

Szanyi Tibor a Népszavának korábban úgy nyilatkozott, hogy a pártvezetéstől egyelőre semmilyen reakciót nem kapott, de állítása szerint „a tagság brutális többséggel” mellette áll. Mint mondta, ha őt választotta volna a választmány, nyilván nem pontosan ugyanezzel a szöveggel írta volna meg levelét, mandátumát viszont megosztotta volna Ujhelyivel.

Patkány után féreg

A Magyar Nemzet megtudta azt is, hogy várhatóan Kunhalmi Ágnes váltja Bangóné Borbély Ildikót az MSZP frakcióvezető-helyettesi posztján. Bangónét minden bizonnyal a Fidesz-szavazók lepatkányozása és az ebből is következő katasztrofális EP-választási eredményt követően kérte fel a távozásra Tóth Bertalan. Kiderült az is, hogy az MSZP-től „közös megegyezéssel” távozó kommunikációs igazgató, Láng Balázs feladatait pedig átmenetileg Nyakó István, a párt jelenlegi szóvivője látja el.

Előbbi egyébként a Magyar Nemzet információi szerint közönséges módon reagált arra, hogy az Origo és az ATV is arról írt: a közös megegyezés a gyakorlatban a menesztését jelentette. A napilap szerint ezt írta a volt kommunikációs igazgató: „Amikor az ember visszanyeri magánemberi minőségét, végre nyugodtan nevén nevezheti az Origo/atv.hu beteg lelkű, névtelen hírhamisító propagandistáit: féregzsurnaliszták! Mindezt anélkül, hogy bárki hivatalos pártálláspontnak tekinthetné a magánvéleményemet, vagy 20 perces élő műsort szentelne a »kommunikációs igazgató« kommentjének. Felszabadító!”

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az MSZP elkisgazdapártosodása. He-he.

Hát Szanyinak nem maradt menekülő út sem, hiszan annak idején ő ellenezte legjobban a DK-hoz való közledést, és Gyurcsányt zakkant milliárdosnak titulálta.
Ennyi volt, kapitány!

Válaszok:
pollip | 2019. június 5. 11:21

Alapítóját pártot és ha az MSZP többsége egyetért vele, akkor úgyis utána megy. Akkor az MSZP és a P egy szintén lesz, együtt 2%.

Szerinted a jobbikot a kormány kényszerítette cukisodni és át a ballib oldalra? :-))))))

'Magyar Nemzet: Szanyinak befellegzett a szocialistáknál'

Nem mindegy? Az emeszpének is befellegzett.
Még a végén mehetnek dolgozni. Kunhalmi meg Bangóné az oktatásban körülnézhetne.....

Ember emberének farkasa. Addig jó amíg egymást végzik ki és nem minket.

A renegát Szanyi a végén még antikommunista lesz :)

Egyedül vagy Tíbor. Egyedül!

Ha jól értem 20%-ról nem lehet kormànyra kerülni ( lehet) , ezért jött ami jött tanítanivalóan. Spinóza hàz, Baló, RTL, Olga nène, G.Lajos,kampàny , tiltott finanszírozàs, trükkök százai, így lett 6%.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés