Idén is lesz Ezer Lámpás Éjszakája

2019. május 18. 07:29

A program 2011 óta foglalkozik az eltűnt gyermekek felkutatásával.

Idén már 9. alkalommal rendezik meg az EZER LÁMPÁS ÉJSZAKÁJA országos rendezvénysorozatot, melynek középpontjában továbbra is a gyermekek és a családok, illetve azok védelme áll. Az Ezer Lámpás Éjszakája kampányprogram az Eltűnt Gyermekek Világnapjához (május 25.) kapcsolódik. Céljuk, hogy segítséget nyújtsanak az eltűnt gyermekek minél hatékonyabb felkutatásában és felhívják a figyelmet a preventív intézkedések fontosságára. Kiemelten fontosnak tartják a gyermekek szeretetteli környezetének megteremtését, az internet biztonságos használatát.

Csökkenőben az eltűnt gyermekek száma

Több mint 18 ezer kiskorú eltűnését regisztrálták Magyarországon 2018-ban; ez a szám közel azonos az előző évi adattal. Az ORFK 2019. évi hivatalos adatai alapján, 2018-ban 15 499 fiatalkorú és 2900 gyermekkorú eltűnését jelentették be a hatóságnál, amely szám majdnem
annyi, mint Tapolca lakossága.

Az Ezer Lámpás Éjszakája program 2011 óta foglalkozik az eltűnt gyermekek felkutatásával és a prevenciós programok megvalósításával, 2017 óta alapítványi formában. A kilenc év alatt azt látták, hogy az eltűnések száma évről évre aggasztóan emelkedik. A 2018-as adatok azonban reményre adnak okot, mert az eltűnések száma az előző évekhez képest csökkenő tendenciát mutat. Bíznak benne, hogy az évek óta nagy sikerrel zajló Ezer Lámpás Éjszakája országos programsorozat, illetve a tavaly elindított iskolai „Vigyázz rám” tájékoztató programjuk és a „tejesdoboz” akció is hozzájárult a pozitív változáshoz. 

Az Ackermann szülők létrehozták az Ezer Lámpás Éjszakája Alapítványt

A civil program ötletgazdáját Kárász Róbert, televíziós műsorvezetőt régi barátság fűzi Ackermann Józsefhez. Az ő fia, Dávid, aki rejtélyes körülmények közt tűnt el a Margitszigetről, még 2009 szeptemberében. Az édesapa 2017-ben úgy döntött, hogy megalapítja az Ezer Lámpás Éjszakája Alapítványt a hasonló sorsú szülők támogatása érdekében azért, hogy a gyermekeltűnések aggasztó jelenségéről, a csellengés okairól, valamint a prevenció fontosságáról minél többet beszélhessenek.

Az Ezer Lámpás Éjszakája Alapítvány elsőként honosította meg Magyarországon az Egyesült Államokban több mint 3 évtizede létrehozott „tejesdoboz” akciót, melynek segítségével hatékonyabbá tették a prevenciót és egyben segítséget nyújtottak az eltűnt gyermekek felkutatásában.

Az alapítvány 2018 februárjában kidolgozott egy újszerű és egy egyedülálló tájékoztató,felvilágosító programot, melyet az általános iskolai tanulók felvilágosítására alakítottak ki. A „Vigyázz rám” elnevezésű tanórákat olyan témák köré csoportosították, mint: a csellengés, a csellengés veszélyei, a csellengés következményei, a csellengés okai és annak háttere. Az órákon pszichológusok, gyermekvédelmi szakemberek, bűnmegelőzésben érintett rendőrségi dolgozók és az alapítvány munkatársai vesznek részt. A nagy népszerűségnek örvendő órák inkább a beszélgetésre – az érzelmi és az esetleges veszélyhelyzetek kibeszélésére - szolgálnak.

Ismert emberek az eltűnt gyermekekért

Az Ezer Lámpás Éjszakája idei kampányához ismert hazai személyiségek csatlakoztak, annak érdekében, hogy még jobban nyomatékosítsák az eltűnt fiatalkorúak felkutatása érdekében tett intézkedések fontosságát. A kampányfilmben Szandi, Bombera Krisztina, Péterfy Bori, Vujity Tvrtko, Hajdú Steve és Lovasi András hívja fel a figyelmet az eltűnésekkel kapcsolatos veszélyekre és statisztikákra.

6 városban, 25 koncertet adnak sztárfellépők május 26-án 25 együttes és énekes vállal szerepet az Ezer Lámpás Éjszakája 6 helyszínén. Igazi sztárdömping várható Budapesten és az összes vidéki városban. A társadalmi célú programon többek közt olyan fellépők állnak majd színpadra, mint Pápai Joci, Varga Viktor, Hősök, Hevesi Tamás és zenekara, Keresztes Ildikó, Kollányi Zsuzsi, Kocsis Tibor, L.L. Junior, New Level Empire és még sokan mások. A szuperkoncertek mellett családi és gyerekprogramokkal készülnek, valamint az ORFK munkatársai rendőrségi bemutatókkal és a csellengéssel kapcsolatos bűnmegelőzési felvilágosítással várják az érdeklődőket május 26-án Budapesten, Dunaújvárosban, Egerben, Miskolcon, Siófokon és Vácott.

Új üzenet kapnak a világító lufik

A résztvevők a helyszíneken 15 000 világító lufit emelnek majd a magasba. Idén azonban a lufikat NEM ENGEDIK EL, mindenki elviheti magával, így a világító gömbök fényei eljutnak majd szerte az országba ezzel is mutatva, hogy minden gyermeket hazavárnak.
 
(Forrás: közlemény)

 

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/148603

Ajánljuk még a témában