Renoir-művel gazdagodott a Szépművészeti

2019. május 14. 11:15
Május 24-től kamarakiállításon is megtekinthető lesz a Fekvő női akt.

Orbán Viktor jelenlétében adták át kedden a Szabolcs utcában az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) Liget Budapest projekt keretében elkészült épületét, ahol a miniszterelnök bejelentette: a Szépművészeti Múzeum számára a magyar állam megvásárolta Renoir Fekvő női akt című festményét.

Egy olyan mű jött létre, amelyhez még csak hasonló sem létezett itt soha – mondta az épület átadásán Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa és a Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. Hozzátette: olyan korszerű őrzőhely létesült három múzeum több tízezer műtárgyának, amely léptékében és minőségében is a világ élvonalába tartozik.

Baán László köszönetet mondott a kormánynak és a miniszterelnöknek, amiért olyan minőségben vállalta fel a Liget Budapest projektet, amelyre „csak a legnagyobb kultúrnemzetek képesek”, és méltatta a Vasáros Zsolt vezette Narmer Építészeti Stúdiót is, mert „minden ízében végiggondolt, elegáns és nagyvonalú épületet álmodott meg”Megkezdődhet a múzeumi technológia beépítése, majd a műtárgyak beköltöztetése. A 20 milliárd forintos beruházás sok évtizedre megoldja az eddigi gyűjteményi és raktározási problémákat – tette hozzá.

Baán László elmondása szerint Auguste Renoir 12,3 millió dollárért (3,5 milliárd forintért) megvásárolt mesterművét május 24-től kamara-kiállításon láthatja a Szépművészeti Múzeum közönsége. Schilling Sára, a beruházó Városliget Zrt. múzeumszakmai igazgatója az OMRRK csaknem 30 ezer négyzetméteres központi épületét bemutatva közölte: a komplexum a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria több mint 300 ezer műtárgyának megőrzését és tudományos feldolgozását biztosítja.

A korábban bezárt Szabolcs utcai kórház területén, barnamezős beruházásként megvalósult OMRRK központi épülete a térszint alatt négy emeleten ad otthont a világszínvonalú múzeumi raktáraknak, a föld felett pedig három szinten a restaurátor-műhelyeknek és laboroknak. A műhelyek, műtermek és laborok a legmagasabb színvonalú tudományos és technikai hátteret fogják biztosítani az OMRRK-ban dolgozó múzeumi szakemberek számára.

Gyorgyevics Benedek, Városliget Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, a 37 ezer négyzetméteres épületegyüttesben működik majd a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) is. A KEMKI több mint 3000 négyzetméteres otthonában könyv- és iratarchívum is segíti majd a kutatók munkáját. Ennek alapját a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria több mint egy évszázad alatt gyűjtött dokumentációs anyaga szolgáltatja, amely kiegészült az Artpool és az egykori Képző- és Iparművészeti Lektorátus archívumával. Ezzel mintegy másfél millió dokumentum lesz elérhető a kutatók számára.

Az OMRRK területén egy új, 13 ezer négyzetméteres parkot is kialakítottak, amely hamarosan szabadon látogatható lesz nyitvatartási időben, de helyet kapott egy látogatóközpont, kiállítótér és egy étterem is. A klasszikus barnamezős fejlesztésként megvalósult beruházás így jelentősen hozzájárul a környék fejlődéséhez is – hangsúlyozta Gyorgyevics Benedek.

(MTI)

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Örülök, elsőre ugyan azt hittem, hogy a nyitóképen látható rajzért adtak ennyit ( ami sok lenne..), de aztán kiderült, hogy egy nívós festményért.

Nem "mi", hanem "ki": Renoir.....

Egy festménynél nem mindegy, hogy kinek az alkotása, Renoiré, El Grecoé, Rembrandté, Rippl Rónaié vagy Gipsz Jakabé....Erre vonatkozik a "ki", egyébként mind kép, azaz "mi".

Annak idején a gimiben úgy rémlik volt egy müvtöri tárgy. A zanzásított könyvben ott volt Renoir neve is, mint jelentős impresszionista alkotóé ( több korszaka is volt), azaz nem bóvlit vettek. Egy érdeklődő diák vagy turista biztos megáll előtte. ( Amikor a Szépművészetiről látszott, hogy megindul, az akkori kiegyezés utáni magyar állam komoly pénzt költött arra, hogy legyen mit belerakni, az adományozott tárgyak nem töltötték volna ki.)

Hát, azért egy Renoir addig lesz érték, amíg világunk, nagyjából úgy, ahogy van, létezik.

Ennyibe kerül. Persze, h. lehet vitatkozni, h. ez most nagyon kellett-e. A Munkácsy trilógia egy darabjával nem igazán lehet összehasonlítani, mint üzletet.

Szerintem ez egy jelentős beszerzés és jól fog mutatni az impresszonista gyűjteményben.

Lehet, h. egyszer épp annyira szerencsés vásárlásnak fogják tartani, mint Goyától a nem is annyra szép, mint csodálatos Bermudeznét.

Renoir ilyen alkatú nőket festett, mégis az élet szeretete sugárzik róluk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés