Trócsányi: A mostani választáson arról döntünk, milyen irányt vegyen az európai politika

2019. május 10. 11:37

Az Európai Unióban hiányzik a bizalom, ehelyett egyes államok leckéztetése zajlik, és egyes országok a „vádlottak padjára” kerültek az igazságügyi miniszter szerint.

Bizalom nélkül nincs európai integráció – jelentette ki az igazságügyi miniszter pénteken Budapesten, a Közép-Európa Európája című konferencián. Trócsányi László úgy értékeli, hogy jelenleg az Európai Unióban hiányzik a bizalom, ehelyett egyes államok leckéztetése zajlik, és egyes országok a „vádlottak padjára” kerültek. A miniszter azt mondta, vissza kell állítani a bizalmat. Az európai parlamenti választásokat követően a tagállamok legfontosabb feladata a jóhiszemű, előítéletektől mentes párbeszéd újraindítása lesz – jelentette ki, hozzátéve: ez csak egyenrangú felek között képzelhető el.

Meggyőződése, hogy csak egy olyan Európa lehet sikeres, ahol a nagy, közepes és kisebb, korábban és később csatlakozott országok egyenlő félként ülnek az asztalnál és mindannyiuk véleménye meghallgattatik. Trócsányi László kiemelte: a tét nagy. A mostani választáson arról döntünk, milyen irányt vegyen az európai politika a következő ciklusban. Fontos, hogy olyan európai politikusok kapjanak vezető szerepet, akik képesek érzékelni a valós problémákat, és azokra adekvát válaszokat adni – közölte.

A Nézőpont Intézet és a Waclaw Felczak Alapítvány által szervezett nemzetközi szimpóziumon a miniszter külön köszöntötte Beata Szydlo lengyel miniszterelnök-helyettest, s azt monda, a lengyel-magyar kapcsolat mindenkor baráti volt, és az lesz a jövőben is. Kiemelte: fontosnak tartja, hogy együtt tudjanak gondolkodni Közép-Európa jövőjéről. Kitért arra is, hogy a térségben kiemelkedően nagy az európai uniós tagság támogatása. Mindkét ország fontosnak tartja az unióban való részvételt, mindazonáltal érzékelik az uniós intézmények működésének problémáit is.

A miniszter szerint fokozott figyelmet kell szentelni a régióbeli együttműködésnek. Felidézte, 1991-ben, mikor Antall József kezdeményezte a visegrádi országok (Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország) együttműködését, jól látta, hogy a régió felzárkózása ezen államok együttműködésében rejlik. A V4-ek az elmúlt több mint 25 évben bebizonyították, olyan erőt képviselnek, amelyet nem hagyhatnak figyelmen kívül. A V4-ek hangja most erősebb mint korábban bármikor – jelentette ki.

Trócsányi László felidézte, korábban mindig a belpolitikáról szóltak az EP-választások. Most viszont európai szintű problémákkal állunk szemben. Kérdés, hogy a további központosítás felé haladjon az EU vagy a szubszidiaritást válassza. A mostani választáson is múlik, milyen lesz a Brexit utáni EU, s hogyan kezelje az unió a migrációs helyzetet, a határvédelmet – sorolta. Trócsányi László szerint Európa történelme sem azt igazolja, hogy a rákényszerített központosítás hatékony lett volna. Megjegyezte, most is vannak európai egyesült államok kialakítására irányuló törekvések, ő azonban úgy gondolja: egyeztetésre épülő, erős nemzetek, tagállamok szövetségével lehet erős az EU.

Kiemelte: az Európai Unió csak akkor tudja teljesíteni küldetését, ha a tagállamok akaratán alapuló közösségként működik, amelyben tiszteletben tartják a nemzeti sajátságokat, a nemzeti függetlenséget. Kitért arra is, hogy Magyarország és Lengyelország számára is kiemelten fontos a jogállamiság kérdése, annak valós tartalma. Ugyanakkor az eltérő történelmi hagyományok miatt előfordulhat, hogy egyes kérdésekben eltérően gondolkodnak az egyes tagállamok. Ha pedig az Európai Bizottság e téren túlterjeszkedik hatáskörén, az az unió kohézióját, sokféleségét sodorja veszélybe - értékelt a miniszter.

Mint mondta, Lengyelország és Magyarország migrációval kapcsolatos álláspontja közismert. Rögzítette, mindkét ország tiszteletben tartja a menekültek védelméről szóló egyezményeket. Az Európába érkezők többsége viszont gazdasági bevándorló – jegyezte meg. Kifejtette azt is, hogy a migráció kapcsán sokszor esik szó a szolidaritásról. A V4-ek megkapták a kritikát, hogy nem elég szolidárisak. Ezt vissza kell utasítani – szögezte le a miniszter, hozzátéve: Magyarország számos kezdeményezéssel igyekszik segíteni a veszélyeztetett térségeket. Ilyen például a Hungary Helps program, míg a Stipendium Hungaricum programmal tanulási lehetőséget biztosítanak.

Külön kiemelte, Európa hitelessége múlik azon, hogy a megfelelő ütemben és módon folytassák a csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával és Montenegróval. A jövő szempontjából fontosnak nevezte az EU gazdaságát is. A miniszter szerint az Európai Uniónak sürgősen lépnie kell, ha nem akar lemaradni a világgazdasági versenyben. Ehhez a versenyképességet erősítő szabályozásra van szükség és növelni kell a kutatás-fejlesztés mértékét – fejtette ki a miniszter.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/148180

Ajánljuk még a témában