Hajnalra visszatért a nyugalom a Gázai övezetben és környékén

2019. május 6. 7:37
Izrael hivatalosan nem ismerte el, hogy tűzszüneti megállapodást kötött a gázai palesztinokkal, de a hadsereg szóvivőjének reggeli bejelentése az övezet környékére vonatkozó korlátozások feloldásáról a háborús helyzet végét jelenti.

Hétfő hajnalra visszatért a nyugalom a Gázai övezetben és környékén a hét végi súlyos fegyveres konfliktus után, és az izraeli hadsereg reggel feloldotta a civilek gyülekezésére vonatkozó korlátozásokat – jelentette a katonai rádió.

Az Iszlám Dzsihád gázai terrorszervezet szóvivői szerint Izrael könnyítéseket ígért az övezet lakóinak a kairói tárgyalásokon, amelyeken palesztin források állítása szerint hétfő hajnalban tűzszüneti megállapodás született: halászati zónájuk kiterjesztését, az áramszolgáltatás és az üzemanyag-ellátás javítását – közölte a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap. 

Az izraeli médiában megjelent értesülések szerint az utolsó vitás kérdés a Katarból a gázaiaknak rendszeresen érkező készpénzsegély ügye volt, ugyanis az övezetben kulcsfontosságúnak tekintették az esedékes harmincmillió dollár (mintegy nyolc és félmilliárd forint) megérkezését a vasárnap elkezdődött ramadán böjti hónap ünnepségeihez.

A tűzszünet ellenére az övezet negyven kilométeres körzetében hétfőn is zárva tartanak az oktatási intézmények, hogy otthon, az óvóhelyek közelében lehessenek a gyerekek a palesztin rakétatámadások kiújulása esetén.

Temetések...

Éjszaka Jeruzsálemben eltemették a palesztin rakétatámadások negyedik áldozatát, a huszonegy éves, izraeli-amerikai kettős állampolgárságú Pinhasz Menahem Prezuazmant, akit Asdódban öltek meg vasárnap délután egy becsapódó rakéta repeszei, miközben egy óvóhelyre sietett. 

Az első halálos áldozat egy ötvennyolc éves, négygyermekes askelóni férfi volt szombat éjjel, akit háza kapujában ért egy rakétatalálat. Később egy hatvanéves férfit ölt meg egy autójába csapódó lövedék a Gázai övezet mellett, majd belehalt egy rakéta repeszei okozta sérüléseibe egy askelóni üzem dolgozója is. A gyárudvaron ő sem ért el időben az óvóhelyhez a rendelkezésére álló néhány másodperc alatt. 

Vasárnap délután öt órán át ülésezett az izraeli biztonságpolitikai kabinet az új fegyveres konfliktusról, amely a legsúlyosabb az Erős szikla nevű 2014-es hadművelet óta, de a megbeszélés végeztével nem jelentettek meg közleményt döntéseikről. 

Vége lenne a háborús helyzetnek?

Izrael hivatalosan nem ismerte el, hogy tűzszüneti megállapodást kötött a gázai palesztinokkal, de a hadsereg szóvivőjének reggeli bejelentése az övezet környékére vonatkozó korlátozások feloldásáról a háborús helyzet végét jelenti. 

Korábban betiltottak minden olyan zárt helyi rendezvényt, amelyen több mint háromszáz fő venne részt, valamint minden tömeges szabadtéri összejövetelt. Izraelben a családi eseményekre, az esküvőkre is általában több mint háromszáz embert hívnak meg, és szerdán kezdődik a legfontosabb nemzeti ünnep, az emlékezés napja, majd csütörtökön a függetlenségi nap, amelyen hagyományosan rengeteg szabadtéri rendezvényt tartanak meg országszerte. 

A pénteken kitört és szombaton erőteljes rakétaháborúvá fajult összecsapások mindkét oldalon igen kényes időpontban történtek: Izraelben a nemzeti ünnepek mellett május közepén kezdődnek Tel-Avivban az eurovíziós dalfesztivál elődöntői, amelyekre egész Európából több ezer vendéget várnak, a Gázai övezetben pedig a ramadán böjti hónap veszi kezdetét ezekben a napokban.

(MTI)

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés