Sin complejos

A „Szégyentelenek”: jobbra tolódik a spanyol jobboldal

2019. április 28. 08:46

Fiatal, konzervatív, szabadelvű, keresztény és atlantista: Pablo Casado, a spanyol Néppárt új elnöke friss energiával és szellemiséggel töltené fel megfáradt pártját, amit balról és jobbról is új kihívók kóstolgatnak. Casado új lendülettel szállna szembe az új baloldal térfoglalásával, és eközben még arra is jut ideje, hogy a Sargentini-jelentés kapcsán tartózkodásra intse a néppártiakat. Az elemzők konzervatív- populista fordulatról beszélnek. Vasárnap választ Spanyolország: a „szégyentelenek”, ahogy Casadóékat ellenfeleik nevezik, ha nem is első helyen végeznek, így is hatalomra kerülhetnek. Ha pedig nem, további küzdelmet ígérnek. De kik is ők?

„A Néppárt visszatért” – jelentette ki a Spanyol Néppárt új elnökének, Pablo Casadónak a jobbkeze, Teodoro García Egea. Szerinte „aki a Néppárton kívül keresi a Néppártot, az nem fogja megtalálni”.

Pablo Casado, a jobboldali-centrista Spanyol Néppárt új, 38 éves elnöke 2018 júniusában vette át a pártelnöki feladatokat Mariano Rajoytól, 

„Mozgósítanunk kell az értékeinket, hogy megoldjuk a problémáinkat”

– jelentette ki Pablo Casado az Európai Néppárt novemberi, Helsinkiben tartott kongresszusán, hozzátéve, hogy a politikát preferálja a bürokratikus kormányzás helyett. 

A Politico egyenesen konzervatív forradalmat vizionál és a jobboldali populizmus hatását emlegeti a Spanyol Néppártra. Mi történik a spanyol jobboldalon és annak legnagyobb erejében, a Spanyol Néppártban?


Teodoro García Egea főtitkár és Pablo Casado pártelnök, a „szégyentelenek”

Jönnek a választások

„Keresztúthoz érkeztünk, nem csak gazdasági, területi, oktatási és szociális kérdésekről döntünk, hanem arról is, hogy meg akarjuk-e őrizni a spanyol nemzetet, ahogy ismerjük” – jelentette ki Pablo Casado a hetekben egy kampányrendezvényen.

Spanyolországban előrehozott parlamenti választásokat rendeznek vasárnap, győztesként a Spanyol Szocialista Munkáspártot (PSOE) valószínűsítik a közvélemény-kutatások, ám az kiszámíthatatlan, hogy milyen politikai színezetű kormány alakulhat. A legutolsó felmérések a szocialistákat 25-29%, a konzervatív Néppártot 18-21%, a bal- és jobboldali liberalizmus között egyensúlyozó Ciudadanost 14-15%, az újbalos Podemost 12-14%, a radikálisabb jobboldali Vox pártot pedig 10-12% közé mérik,

nagy tehát a szórás és kiegyenlítettek az erőviszonyok a pártok között. 

A felmérések egybehangzóan azt mutatják, hogy a PSOE nem szerez önálló kormányzóképes többséget a törvényhozásban, abban azonban már megoszlanak a kutatási eredmények, hogy egy esetleges kétpárti baloldali vagy egy hárompárti jobboldali koalíció össze tudja-e gyűjteni a kormányalakításhoz szükséges, legkevesebb 176 mandátumot.  

Vasárnap mintegy 36,9 millió választót várnak az urnákhoz, hogy döntsenek 350 alsóházi (kongresszus) és 208 felsőházi (szenátus) képviselői hely sorsáról. Spanyolország további 12 autonóm közösségében és két észak-afrikai exklávéjában erre május 26-án kerül sor a helyhatósági választások keretében, az európai parlamenti választásokkal egyszerre. 

Spanyolországban három és fél éven belül harmadszor rendeznek általános parlamenti választásokat.

Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök azután döntött a voksolás előrehozásáról, hogy a spanyol parlament elutasította a kormány idei költségvetési javaslatát, amire több mint húsz éve nem volt példa. A parlamenti ciklus eredetileg 2020 nyarán ért volna véget. 

Sánchez előre hoz

Megosztottság a jobboldalon?

Spanyolországban hagyományosan, a Franco-korszak 1976-os vége óta két nagy párt változógazdálkodása jellemzi a közéletet, amelyek sokszor baszk és katalán regionális pártokkal szövetkeznek. A baloldalon ugyan a Spanyol Szocialista Munkáspárt mellett jelen van az eurokommunista gyökerű Egyesült Baloldal (Izquierda Unida), 2014 óta pedig a Pablo Iglesias vezette, újbaloldali populista hullámba sorolt Podemos, de a jobboldalt egyetlen párt, a Spanyol Néppárt (Partido Popular) képviselte.

A spanyol pártpalettáról teljesen hiányzott a radikális jobboldal,

a baloldaltól jobbra eső közeget pedig igazi néppártként fedte le a Néppárt.

 

A Néppárt még Népi Szövetség (Allianza Popular) néven alakult meg 1976-ban, a Franco-korszak utáni demokratikus átmenet elején, mint konzervatív, kereszténydemokrata politikai szervezetek szövetsége. Elnöke Manuel Fraga Iribarne, Franco tábornok volt minisztere volt, aki a rezsim nyitott, mérsékelt szárnyához tartozott.

 

A spanyol konzervativizmus – írja Egy sikeres néppárt című, korábbi kötetében Giró-Szász András –, akárcsak a brit vagy a francia, eredendően a francia forradalom elutasításából táplálkozott. Manuel Fraga Iribarne eredetileg Antonio Cánovas de Castillo 19. századi miniszterelnök elképzeléseivel szimpatizált, aki számára a konzervativizmus lényege a törvény és a rend tisztelete volt. Ezért Canovas egy „erős és tartós konzervatív osztály létrehozását tűzte ki célul”, és

„egységes, konzervatív és békés Spanyolországot” akart létrehozni.

Fontos volt számára a szabadság is, de annak alapját a rendben látta, „nemcsak anyagi, hanem erkölcsi-törvényi értelemben is”.

 

A Franco utáni első időszakban a centristább Demokratikus Centrum Unió (UCD) rendszeresen legyőzte az AP-t a választásokon, amely túlságosan jobboldalinak bizonyult a Franco-rendszer utáni spanyol közvélemény számára. A nyolcvanas években aztán ugyan az AP lett a jobboldal vezető ereje, ám 1996-ig a Spanyol Szocialista Munkáspárt volt kormányon karizmatikus vezetőjének, Felipe Gonzáleznek köszönhetően. 

 

 

Atlanti szövetség: Aznar és ifj. Bush

 

Eközben azonban az AP nem csak átnevezte magát Néppárttá (Partido Popular), hanem nemzedékváltás ment végbe a pártban, s Manuel Fragát

José María Aznar váltotta a párt élén, aki alatt pragmatikusabb jobboldali-centrista ernyőpárttá vált a PP.

1996-ban a korrupciós botrányoktól hangos és elfáradt Munkáspártot a Néppárt követte a hatalomban egészen 2004-ig, amikor a madridi merénylet után elvesztették a választást. 

 

Aznar alatt a Néppárt az 1812-es spanyol liberális alkotmány örököseként határozta meg magát, és négy ideológiai alappillért fogalmazott meg: szabadság, esélyegyenlőség, szolidaritás, igazságosság. Szabadságon az egyéni lehetőségek szabadságát értette a párt, aminek bázisa a középosztály volt, és ugyan elfogadta az egyenlőtlenségeket, de a legszegényebbek miatt csökkenteni akarta az egyenlőtlenségeket. „Így párosulhat a PP programjában a szabadság és a törvénytisztelet, az erős, centralizált állam”, aztán „a monarchia és a hagyományos értékek: a család és az egyház támogatása”. A PP számára fontos a stabilitás, gazdaságpolitikája liberális. Mivel Aznarék a spanyol érdekekkel ellentétesnek tartották a francia és német jobboldallal szorosabban szövetkezni, ezért

inkább a brit konzervatívok és az amerikai republikánusok felé orientálódtak, azaz a Néppárt erősen atlantista.

Liberális-konzervatívnak, kereszténydemokratának szokás beállítani, vagy a brit torykhoz szokták hasonlítani, ugyanakkor alapvető szerepe a pragmatikus, centrista ernyőpárté, ami a középliberálisoktól a nacionalistákig mindenkit egyesít. A Vox feltűnése és a Ciudadanos jobbra tolódása ezt a centrista ernyőpárt-szerepet kezdi ki.


 

Mariano Rajoy

 

Aznar után a technokratább Mariano Rajoy váltotta a párt élén Aznart, akinek a vezetésével a párt 2011-ben az 1976 óta mért legnagyobb választási győzelmet aratta. A 2015-ös választások után azonban patthelyzet alakult ki a parlamentben, ezért 2016-ban új választásokat tartottak, s ezután Rajoy kisebbségi kormányt alakított. 2018 nyarán bizalmatlansági indítvánnyal eltávolították a kormányfői pozícióból, így munkáspárti kormány alakult Pedro Sánchez vezetésével. Ezután Mariano Rajoy lenondott a PP vezetéséről, akinek a helyére Pablo Casadót választották. 

 

Az utóbbi években, a Néppárt és az egész hagyományos pártstruktúra meggyengülésével elkezdett szakadozni a PP néppárti ernyője. Pár évvel ezelőtt feltűnt az országos politikában az Albert Rivera vezette Ciudadanos, ami eleinte középbal liberális pártként lépett fel, ám 2017 óta inkább középjobb pártnak állítják be az elemzők, minthogy határozottabbá vált a párt retorikájában a katalán függetlenségi törekvések ellenzése és a spanyol nemzeti tudat hangsúlyozása. Egyebekben a Ciudadanos progresszív politikát folytat: sokat mondó, hogy az EP-ben a Guy Verhofstadt-vezette ALDE tagja, amelybe a magyar Momentum is belépett nemrég. 

 

Második lépésben pedig

feltűnt a Néppártot jobbról előző, markáns nacionalista Vox,

amelynek alapítói a Néppártból váltak ki, s amelynek vezetője, Santiago Abascal „gyáva jobboldalnak” nevezte a Néppártot. A Vox alapvetően nemzeti konzervatív, jobboldali párt, ami erős hangsúlyt helyez a spanyol nemzeti egység védelmére. Erősen szigorítanák a bevándorlási törvényeket, és hazaküldenék az illegális bevándorlókat. Megszüntetnék a katalán autonómiát, s erősen korlátoznák a többi tartomány autonómiáját is, mivel azok szerintük elsősorban megosztottságot okoznak és sokba kerülnek. A Vox ellenzi az abortuszt, eltörölné a melegházasságot és élettársi kapcsolattal helyettesítené azt. Erősebb védelemmel illetné a családokat, ugyanakkor a gazdaságot összességében liberalizálná. Az Európai Uniót illetően a nemzetek Európájában hisz a Vox, elvetve a további föderalizálást, de megtartva az EU-t.

 


Tudjon meg többet a Voxról! Olvassa el ezt is: Példaképének tartja Orbánt a most áttört spanyol nemzeti párt

 

Ebben a helyzetben került a Spanyol Néppárt élére a fiatal és energikus Pablo Casado, aki elődjénél, Rajoyénál erősebb elvi határozottsággal kormányozza pártját. Ezzel meggyőzheti a Vox potenciális szavazóit, de elveszítheti a centrista szavazói bázis egy részét. De mit is képvisel Casado?

Szégyentelenek

„Pablo, egyik elődödnek sem volt olyan nehéz dolga, mint neked” – mondta Casadónak José Maria Aznar egy januári pártgyűlésen. 

Pablo Casado a Spanyol Néppárt konzervatív szárnyának képviselője. 2009-2012 között José Maria Aznar hivatalvezetője volt, 2010-ben pedig a Friends of Israel Initiative nevű nemzetközi Izrael-barát hálózat egyik alapítója lett (a kezdeményezés alapítói között van Robert Agostinelli amerikai milliárdos is, akivel a Mandiner korábban interjút készített) .

2015-ben Mariano Rajoy a Néppárt kommunikációs igazgatójának nevezte ki Casadót, így egy korrupciós botrányoktól sem mentes, nehéz időszakban képviselte a pártot a média felé. A feladatot jól teljesítette, így a médiától idegenkedő, kicsit magának való Rajoy-jal szemben igen jó kapcsolatot ápol a nyilvánossággal  és otthonosan mozog ebben a közegben. 

A Politico szerint a párt azon szárnya nevelte ki őt, ami

konzervatívabb társadalmi kérdésekben, piacpártibb a gazdaságban,

Amerika-párti a nemzetközi ügyekben és keményebb a regionális nemzeti mozgalmakat illetően.

Pablo Casado saját magát liberális konzervatívnak tartja, hangsúlyt helyez a spanyol jobboldaliság katolikus karakterére, a spanyol nemzeti egységre, az atlantizmusra, a katalánokkal szemben a kemény kéz politikájára. Casado támogatta volna a Spanyolországtól való elszakadást támogató pártok betiltását 2017-ben, 2018 júliusában pedig kirohant a gender-ideológia ellen, ami szerinte olyasfajta „társadalmi kollektivizmus, ami ellen küzdenie kell a középjobbnak”. Úgyszintén kritikus az abortusszal és az eutanáziával szemben, meglebegtette a 2010-es abortuszliberalizáció revízióját is. Casado szerint a „hispánság” csak a római kori romanizációhoz mérhető eredmény a történelemben. Hangsúlyosan monarchista, gyakran dicséri a királyt. 

A Magyarországgal foglalkozó Sargentini-jelentéssel kapcsolatban is megszólalt Casado,

 a néppárti képviselőket a szavazástól való tartózkodásra szólította fel. 

A bevándorlókkal szemben is keményebben lépne fel, és hangsúlyozza a spanyol szokásokhoz való alkalmazkodás kötelességét. Kritizálta a bevándorlópárti NGO-kat is, embercsempészeknek tartva őket. A gazdaságot tekintve az alacsonyabb adók híve.

Párttitkára és jobbkeze, a 34 éves Teodoro García Egea sem fukarkodik a kemény kijelentésekkel: „Pedro Sánchez egyetlen reménye, hogy megosztottak vagyunk; mi, akik szeretjük Spanyolországot, több szabadságot és alacsonyabb adókat szeretnénk” – mondta a Politicónak. Ezzel arra utalt, hogy a jobboldalon három párt verseng a választásokon. 

Annak ellenére, hogy fiatal, jól öltözött, jó fellépésű politikusokról van szó,

politikailag inkorrekt nézeteik miatt „szégyenteleneknek” („sin complejos”) címkézik a Casado-féle vonalat.

José Luis Villacañas baloldali filozófus egyenesen reakciósnak tartja Casadóékat, a Politico által megszólaltatott szakértők pedig azt nyilatkozták, hogy velük Spanyolországba is mainstream lett a jobboldali populizmus. 

José Antonio Zarzalejos író, újságíró szerint például Casadót az befolyásolja, ami az európai jobboldali pártokkal történt, mivel a pártelnök „fogékony a populizmus ezen fajtáira”. Zarzalejos szerint Casado „nagyon fiatal, mély eszmei meggyőződésekkel. A Néppárt legkonzervatívabb szárnyát képviseli”, és „nagy dózis ideológiai injekciót fecskendez” egy olyan pártba, ami Rajoy alatt elvesztette karakteres élét. Ignacio Molina, az Elcano intézet kutatója szerint míg Rajoy Merkelhez volt hasonlatos, addig Casado inkább Sebastian Kurz osztrák kancellárhoz áll közelebb. 

A fentiek alapján azt mondhatjuk, hogy amit a Politico konzervatív forradalomnak vagy populista térnyerésnek állít be, az igazából csak a Spanyol Néppárt önmagára találása a hagyományos konzervatív értékek hangsúlyosabb felvállalása által. 

Casado állásfoglalásai miatt Pedro Sánchez munkáspárti vezér úgy igyekszik magát beállítani, mint középen állót, ugyanakkor az utóbbi időben a Szocialista Párt balra tolódott. Hogy az ideológiailag kevésbé elkötelezett választók hogyan döntenek, üresen maradt-e az eddig a két nagy párt által uralt centrum, vagy a választók követik a pártokat, az vasárnap kiderül. A politikusok a vidékre koncentrálnak. 

Kétpárti balos vagy hárompárti jobboldali kormány is alakulhat az eredmények függvényében. 

Casado vereség esetén sem készül lemondani azt hangsúlyozva, hogy elődei is két választási vereség után vitték győzelemre a pártot.

Ugyanakkor persze Pablo Casado győzelemre készül. Ahogy januárban fogalmazott: „Egyszer és mindenkorra leromboljuk a baloldal hamis erkölcsi felsőbbrendűségéről alkotott elképzeléseket”.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/147380

Ajánljuk még a témában