Közép-európai hálátlanok

2019. április 25. 11:02

Tamás Pál
Népszava

Azt hitték, hogy ha gyorsan öntik a pénzt a keleti országokba, akkor az egyesülés magától végbemegy.

„Közép-Európában afféle »földrajzi hálátlanságról« beszéltek '89 után. Azt hitték, hogy a »felszabadított« kelet-németek sokáig hálásak maradnak, ahogy azt is, hogy ha gyorsan öntik a pénzt a keleti országokba, akkor az egyesülés magától végbemegy. 

Így történt, és mégsem. Mivel Csehország, Szilézia, az NDK középső és déli részei nem elmaradott falusi tájak, hanem hagyományos ipar területek voltak, azt remélték, ha az emberek szabadok lesznek, és működtetik az ott a XVIII. század óta létező ipari kultúrát, elmúlik a rossz álom, és hamarosan utolérik a Nyugatot. Tehát - gondolták - ne sajnáljuk a pénzt, és küldjünk oda, ha éppen ez kellene, a kézi vezérlésben rutinos nyugati adminisztrátorokat, és a dolog beindul. A csehekről, magyarokról, lengyelekről persze nem hitték, hogy kvázi németek lennének, így olyan gyorsan, mint a kelet-németektől, nem várt tőlük senki semmit. S természetesen nem kaptunk olyan sok pénzt sem, mint a drezdaiak vagy a lipcseiek.

De a modell adott volt: felszabadítottak bennünket. Nem várták, hogy naponta hálálkodjunk, ám azért időnként feltétlenül. És elvárták, hogy ne ugráljunk, hogy ne mi akarjuk tanítani az új szövetségeseket. Az utolsó huszonöt évben aztán sok minden történt, de biztosan nem tanúsítottunk elég hálát. És közben akár voltak alternatív gazdasági tippjeink, akár nem, nem éreztük eléggé jól magunkat a bőrünkben.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/147355

Ajánljuk még a témában