A belső iránytűm vezet

2019. április 21. 18:00

Speidl Bianka
Képmás.hu

Utazni akartam, lehetőleg messzire és hosszú időre.

„Mi keltette fel érdeklődésedet az iszlám világ iránt olyan fiatalon?

Fiatalon, azt hiszem, a kalandvágy volt bennem erős. Utazni akartam, lehetőleg messzire és hosszú időre. Első utam Tunéziába vezetett, ahol kilenc hónapot töltöttem. Először az arab nyelv nyűgözött le, a nyelvtani szerkezete, a logikája, a képi világa. Az persze sokkoló volt, hogy a beszélt nyelv milyen mértékben különbözik a klasszikus arabtól, ezért valahányszor új országba utaztam, mindig egy félig-meddig új nyelvet kellett megtanulnom.

Inspiráló volt ez az első utazás? Tunéziáról a tengerpart és a pálmafák juthattak akkoriban az ember eszébe…

Tuniszban egy háromszázötven fős lánykollégiumban laktam, konnektor nem volt a falban, összesen csak tizenkét WC és kilenc zuhany állt rendelkezésünkre, este 10 és éjjel 1 között folyt csak a csapból meleg víz. Spártainak nevezhetném. Hetente-kéthetente telefonáltam haza, kártyás fülkéből. Nem volt jó élmény, de én fiatal voltam és elszánt. Utólag rájöttem: ha igazán meg akarunk ismerni valamit, akkor az olyan, mint amikor veszünk egy hatalmas levegőt, lebukunk a víz alá, és amikor már majdnem megfulladunk, még számolunk tízig, és csak akkor jövünk a felszínre.

Ma már nem tudunk így utazni, hiszen percenként válthatunk üzenetet barátainkkal; az élmény nem megy mélyre, mert folyton megosztjuk, kibeszéljük, ami feszít, és mentőövek után kapkodunk. Én hálás vagyok, hogy számomra egyetlen mentőöv létezett: a vasárnapi szentmise, amit franciául tartottak, én pedig egy szót se tudtam franciául, de minden vasárnap ott voltam, a kollégista lányok legnagyobb döbbenetére.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/147121