Kihagyta az MSZP, hogy százezer emberről beszélt Hadházy az MTVA-nál

2019. április 15. 15:12

Továbbra sincs egyetértés az ellenzéki formációk között abban, hogy mit tegyenek az MTVA-val.

A Facebookon mintegy több politikai formáció által is közvetített élő adásban az volt látható, hogy az országgyűlési képviselők Papp Dániellel, az MTVA vezetőjével szerettek volna találkozni, azonban ahogy eddig is, a vezérigazgató most sem akart találkozni velük. Ezért amellett, hogy élőben követhették figyelemmel Tordai Bence oldalának követői azt, ahogy a P országgyűlési képviselője harmadolná az MTVA költségvetését, azt is végignézhették, ahogy mikrofonhoz egyenként lépve kiderült, mit is gondolnak a világról-MTVA-ról az ellenzéki képviselők (mínusz MSZP).

Szél Bernadett úgy fogalmazott: követeléseket vittek Papp Dánielhez, öt pontot, és szerinte amíg ezek nem valósulnak meg, addig nem lehet tisztességes választásról beszélni. Úgy érzi, hogy hiába raknak le bármilyen „szuper programot”, bármilyen „jó javaslata is van”, az MTVA-ban csak úgy beszélnek róluk, mintha gazemberek lennének, és csak hazugságokkal címkézik őket („Soros-bérenc, migránssimogató”). Azt akarja, hogy a valóságról legyen szó a közmédiában. Szerinte „az egész EP-kampány cinkelt, és cinkelt is marad”.

Dr. Kepli Lajos (Jobbik) szerint a figyelmeztető akciók folytatódni fognak, nem fogják tűrni a közmédia hazudozásait, főleg annak tekintetében, hogy szerinte ki vannak tiltva az ellenzéki politikusok a közmédiából, ezért az Alaptörvény által biztosított jogaikat egyre keményebben fogják betartatni, és fogják számon kérni az MTVA vezetésén.

Cseh Katka, a Momentum EP-listavezetője szerint meg kell tiltani, hogy közpénzből kampányoljon a Fidesz, de azt el kell érni, hogy az uniós beruházások forrásairól számoljanak be. Hozzátette: minden demokratikus alapelvnek ellentmond, hogy „a kormány a Fidesz pénzéből... hogy a Fidesz az EU pénzéből” kampányoljon az EU ellen. Szerinte el kell érni a politikai békét, azaz azt, hogy minden párt arányos képviselthez jusson a közmédiában, és Magyarország egy normálisan működő európai ország legyen, ne pedig egy Európától eltávolodó, szomorú, megosztott ország, amivé szerinte a Fidesz teszi.

Varju László, a DK országgyűlési képviselője elmondta, olyan Médiatanács kell, amiben paritásos alapon képviselik magukat a politikai pártok, hogy különböző civil közösségek is képviselhessék magukat azon a helyen, amit a mindennapi adóforintokból üzemeltetnek. Szerinte egy ilyen intézménynek az élén egy konszenzusos vezető kell, aki nem bujkál az országgyűlési képviselők elől, de eleget tesz kötelezettségének. Ő egyébként egy kisebbfajta dulakodásról is beszámolt (remélhetőleg nem sérült meg – a szerk.), mert továbbra sem teszik lehetővé az országgyűlési képviselők munkáját. Beszámolt arról is, hogy pótmagánvádas feljelentést fognak tenni az ügyészségen a decemberi események miatt. Kijelentette: Orbán Viktor és Papp Dániel okozza a legnagyobb kárt az országnak.

Hadházy Ákos elmondta: a magyar állami televízió (sic!) nem jelent meg azon eseményen, ahol 11 országgyűlési képviselő és több Momentum-tag próbált nyomást gyakorolni Papp Dánielre, az intézmény vezetőjére, valamint a magyar kormányra, hogy objektív tájékoztatást lehetővé tevő vezetője legyen ennek az intézménynek, olyan igazgatót, akinek személyben ellenzéki és kormányzati egyetértés van. Szerinte addig nem lehet választásokról beszélni, ameddig az intézmény célja az ellenzék lejáratása. Szerinte 100 ezer magyar ember fog egyszer kimenni az MTVA elé, ezt Papp Dániel csak akkor fogja elkerülni, ha lemond. Szerinte a nap egyetlen hozadéka az volt, hogy elmondhatták Fábry Sándornak, hogy nem betörtek ide.

Azt nem tudni, hogy az MSZP miért nem volt ott a hétfői akción. Amint megtudjuk, frissítjük a cikkünket.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/146779

Ajánljuk még a témában