Illés Boglárka: Nagy érdeklődés övezte a magyar ifjúságpolitikát az ENSZ-ülésen

2019. április 15. 9:23
„Az ifjúsági munkanélküliség Magyarországon 11 százalék, ez jóval a 15 százalék feletti európai uniós átlag alatt van” – mondta a helyettes államtitkár.

Nagy érdeklődés övezte a magyar ifjúságpolitika gyakorlati intézkedéseit az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) múlt szerdai, New York-i ülésén – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn. 

Illés Boglárka hangsúlyozta: számtalan bevált magyar gyakorlatot osztottak meg, nemcsak a munkanélküliség csökkentésével, hanem az oktatással és a tehetséggondozással kapcsolatban is. 

Elmondta, az ifjúsági munkanélküliség Magyarországon 11 százalék, ez jóval a 15 százalék feletti európai uniós átlag alatt van. A csökkenés többek között az ifjúsági garanciaprogrammal és a munkahelyvédelmi akcióval magyarázható, az intézkedések több mint százezer fiatalnak segítettek abban, hogy találjanak Magyarországon munkát. 

Illés Boglárka hozzátette: a résztvevők érdeklődősét felkeltette a nemzeti tehetségprogram is, amely közvetlenül a fiatalokat, közvetetten pedig az iskolákat, intézményeket és a civil szervezeteket segíti annak érdekében, hogy a kormány megtalálja és támogassa a tehetségeket. 

Illés Boglárka a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, a nyolcadik alkalommal megrendezett gyűlés különlegessége, hogy nemcsak döntéshozók és döntéselőkészítők, hanem fiatalok is nagy számban részt vettek rajta. A kétnapos fórumnak több mint 800 résztvevője volt, és harminc ország miniszteri szinten is képviseltette magát, így lehetőség nyílt a világ országai ifjúságpolitikájának megismerésére.

Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa a világszervezet hat fő tanácsának egyike. A tanács fő funkciója, hogy azonosítsa az aktuális globális kihívásokat, erősítse az innovációt és elősegítse a fenntartható fejlődés elérését gazdasági, szociális és környezeti pillérek mentén.

(MTI)

 

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés