ENSZ: Szabadon kell engedni az őrizetbe vett szudáni tüntetőket

2019. április 12. 10:58
Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa a bizonytalanságra és az ingatag jövőre is felhívta a figyelmet.

A szudáni a hatóságoknak szabadon kell engedniük a békés megmozdulásokon őrizetbe vett tüntetőket és tavaly decemberig visszamenőleg ki kell vizsgálniuk a békésen tiltakozók ellen alkalmazott erőszakot – hangoztatta Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, a szervezet székhelyén, Genfben kiadott közleményében. 

Kiemelte, nagyon kritikus, ingatag a helyzet Szudánban, nagy a bizonytalanság, az aggodalom az ország jövőjével kapcsolatban. A hatóságoknak tartózkodniuk kell az erőszak alkalmazásától a békés tüntetők ellen – fűzte hozzá.

A szudáni fővárosban, Kartúmban az életbe léptetett kijárási tilalommal dacolva emberek ezrei táboroztak le a védelmi minisztérium épületénél annak érdekében, hogy alakuljon polgári kormány. Egyben tömeges imára szólítottak fel azután, hogy a hadsereg csütörtökön elmozdította hivatalából az államot 30 éve irányító Omar el-Besír szudáni elnököt, míg az ország irányítására katonai tanács hozott létre.

A szudáni védelmi miniszter csütörtökön az állami televízióban bejelentette, hogy Besírt szigorú őrizet alatt őrzik az elnöki rezidencián. Hozzátette, három hónapos rendkívüli állapotot hirdettek az országban, és felfüggesztik az alkotmányt. Az állam élére, kétéves átmeneti időszakra, katonai tanács áll, majd választásokat tartanak. A parlamentet és a regionális kormányzatokat feloszlatják, az ország határait pedig további utasításig lezárták.

(MTI)

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés