Ungár: Nem Puzsér Róbert kapott hisztérikus rohamot

2019. április 11. 09:53

Ungár Péter az InfoRádió Aréna című műsorában Puzsér Róbert az előválasztástól való visszalépéséről beszélt.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője szerda este az InfoRádió vendége volt. A képviselő a műsorban az ősszel esedékes önkormányzati választásról és Puzsér Róbert a főpolgármesteri előválasztástól való visszalépéséről beszélt.

Az előválasztási indulásnak volt egy feltételrendszere, amit úgy érzünk, hogy az ellenzék balliberális része nem tartott be, amikor bejelentette a kerületi megállapodásokat.” A felfüggesztés azonban „lefüggesztődik”, amennyiben megvalósul a teljes ellenzéki összefogás, és minden budapesti körzetben egy ellenzéki jelölt áll majd szemben a Fidesz jelöltjével – fejtette ki az LMP képviselője.

Itt nem az történt, hogy a Puzsér Róbert hisztérikus rohamot kapott több dolog miatt. Itt az történt, hogy Karácsony Gergely megfogalmazott egy ultimátumot, hogy április 6-ig be kell jelenteni a jelölteket." – mondta Ungár Péter.

Tehát én szerintem ez nem szolgálja azt, hogy jó megállapodás alakuljon ki a fővárosban, és az, hogy megint beindult ez a fővárosi bohócvonat, ami beindult már a 2014-es önkormányzati választásokkor ugye. 

Három szót mondok, azt minden hallgató pontosan tudni fogja, hogy mit jelent; ugye a ló, vödör, víz,

tehát megindult ez a folyamat megint, ez azért indult meg, mert Karácsony Gergely megfogalmazott egy ultimátumot. Nem szabad ultimátumokat megfogalmazni, azt kell egyszerűen kifejteni, hogy mindenkinek helye van a tárgyalóasztalnál.”

 

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/146552

Ajánljuk még a témában