Robert Sarah

Élesen ellenzi a bevándorlást a Vatikán afrikai bíborosa

2019. április 5. 13:26
A keresztényeknek inkább ellenezniük kell a tömeges bevándorlást, a Bibliát pedig nem szabadna a migráció igazolására használni Robert Sarah bíboros szerint.

A rabszolgaság új formájának nevezte egy francia lapnak adott interjújában a tömeges bevándorlást Robert Sarah guineai bíboros, a Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjának Ferenc pápa által kinevezett prefektusa – írja a Fox News és a Daily Wire. 

„Téves egzegézis Isten szavát a bevándorlás reklámozására használni” – mondta a bíboros a Valeurs Actuelles-nek, keményen odaszólva azoknak a püspököknek, akik „homályos és pontatlan dolgokat mondanak, hogy elkerüljék a kritikát”.

Robert Sarah, az Isten vagy semmi című bestseller szerzője kijelentette: „Az Egyház nem asszisztálhat a rabszolgaság ezen új formájához, ami a tömeges bevándorlássá vált. Ha a Nyugat továbbra is ezen a végzetes úton jár, akkor a születések hiánya miatt el fog tűnni, és elfoglalják az idegenek, mint ahogy egykor Rómát is megszállták a barbárok”.

Sarah leszögezte: „a hazám muszlim többségű. Tudom, miről beszélek”.

Hozzátette: „Ha Európa eltűnik, és vele eltűnnek az öreg kontinens megfizethetetlen értékei, az iszlám lerohanja a világot, és teljesen megváltoztatja a kultúrát, az antropológiát és a morális elképzeléseket is”.

Összesen 63 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

És mindez autentikus szájból.

Robert Sarah guineai bíboros

Robert Sarah 1945-ben született az afrikai Guineában. Egy őserdei animista törzs fiaként találkozik először a kereszténységgel, s amikor tizenegy éves gyermekként bejelenti, hogy Isten szolgálatára szeretné szentelni életét, rokonai hitetlenkedve fogadják: „Egy fekete fiúból nem lehet a Katolikus Egyház papja!” Ő azonban kis batyujával elhagyja szülőfaluját, s ezzel egy fordulatos életút veszi kezdetét: szegénység, távolság a családtól, később a hazáját feldúló függetlenségi háború, a marxista diktatúra és ezzel együtt a katonai üldöztetés… Ám Robert minden gátló körülmény ellenére kitart elhatározása mellett, s mindössze 34 éves, amikor VI. Pál pápa kinevezi püspökké. Ekkor ő a világ legfiatalabb főpásztora. Az azóta eltelt évtizedekben több fontos egyházi megbízatást is betöltött, s ma az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció bíboros-prefektusa.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés