Magyar állampolgárságú embercsempészt vettek őrizetbe a szlovén hatóságok

2019. március 19. 18:51

A szlovén törvények szerint akár nyolc évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.

Hat pakisztáni és négy bangladesi migránst tartóztattak fel a szlovén hatóságok a Kopertől 25 kilométere lévő Kozina település közelében, egy magyar állampolgár gépkocsijában – közölte a koperi rendőrség kedden.

A közel-keleti bevándorlók Horvátország irányából lépték át illegálisan a határt. A migránsok nemzetközi védelmet kértek Szlovéniában, a magyar állampolgárságú embercsempészt pedig őrizetbe vette a rendőrség és eljárást indítanak ellen. A szlovén törvények szerint akár nyolc évig terjedő börtönbüntetést is kaphat. 

2016 márciusában a migránsok nyugat-balkáni vonulási útvonalán található országok fokozatosan lezárták határaikat az illegális bevándorlók előtt. Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, vagy az adott országban akarnak menedéket kérni. Ha mégis határsértést követ el valaki, a hatóságok visszakísérik az államhatárra, és visszaküldik abba az országba, ahonnan érkezett. 

Kivételt képeznek az eljárás alól azok, akik közvetlen életveszélyben vannak, vagy egészségügyi ellátásra szorulnak, továbbá a felnőtt kísérő nélkül érkező, 14 éven aluliak. 

A rendőrség adatai szerint a kétmilliós Szlovéniában 2015 októbere óta valamivel több mint félmillió közel-keleti menekültet vettek nyilvántartásba, akiknek azonban csak töredéke kért menedékjogot az országban.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/145112

Ajánljuk még a témában