A gondolat szabadsága és új ellenségei

2019. március 18. 12:56

Pető Andrea
Project Syndicate

A tudomány művelése emberi jog.

„A brüsszeli Az Európai Történelem Háza múzeumban a látogató a francia forradalom európai hatása, majd az ezt követő ipari forradalom és gyarmatosítás bemutatása után szükségképppen belefut az első világháborút bemutató terembe.

E szoba közepén drámai egyszerűséggel vitrinben állították ki azt a pisztoly, amellyel Ferenc Ferdinándot és feleségét Szarajevóban lelőtték. A múzeum csoportos vezetésen az idegenvezető elmondta, hogy az intézmény létrehozását és működését kisérő viharos viták megoldásaként, mikor tudniilik az egyes nemzetek és politikai érdekcsoportok a saját történetüket hiányolták a kiállításból, az a megállapodás született, hogy a kiállítás különböző tárgyait rotációs alapon majd cserélik. Így idővel minden ország lehetőséget kaphat arra, hogy a történelme fontos tárgyait bemutassa ebben a brüsszeli múzeumban.

Mikor rosszmájúan megjegyeztem, hogy Gavrilo Princip pisztolyát nem lehet elrotálni, a kurátor csak nagyvonalúan legyintett, és elmondta, hogy négy autentikus példányt őriznek ebből a tárgyból négy különböző európai múzeumban. Hogyan lehet négy autentikus pisztoly, amikor a szarajevói merényletben egyértelműen egy pisztoly sült el – kiváltva ezzel az európai balszerencsés események láncolatát? És hogyan lehet, hogy a múzeum mind a négyet idővel mint autentikusat állítsa ki a nemzeti hagyományok európai pluratitása jegyében? Józan ésszel azt gondolnánk, hogy nem bonyolult feladat, hogy ha nem lehet eldönteni, hogy melyik pisztoly volt AZ a pisztoly, akkor nem kell mind a négy pisztolyt autentikusnak nevezni.

Mi következik a szarajevói pisztolyok ezen hamis pluralitásából? Először is, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet megúszni, hogy egy pisztolyra azt mondjuk, hogy az a valódi pisztoly. Nem lehet plurálisnak és befogadónak lenni, amikor a józan ész is azt súgja, hogy az adott kérdésre itt csak egy megoldás van. Meg kell mondani melyik pisztoly az a pisztoly. Ugyanígy nem lehet elkenni azt, hogy ezt a kérdést csak olyan valaki tudja eldönteni, aki ismeri a korszak történetét és forrásait, azaz szakértője a kérdésnek. Szakértők meg úgy lesznek, hogy valakik az illetőt erre kiképzik és megtanítják. Ez a folyamat bármennyire is egyszerűnek és magától értetődőnek tűnik, mára már egyáltalán nem az. A tudomány művelői, intézményei és a tudományos tudás ellen indítottak támadást azok, akiknek nemcsak, hogy nem érdekük, hogy tudják, melyik pisztoly volt az a pisztoly, hanem azokat, akik szeretnék tudni vagy már tudják is, bírálják, nevetségessé teszik, sőt néha testi épségüket is fenyegetik. De vajon mi vezeti ezeket az erőket?

Az a magyarázat, hogy a támadók buta, igénytelen és képzetlen emberek lennének, akik nem becsülik meg a tudást, nem állja meg a helyét. Magyarországon például a Soros György alapította CEU-t bécsi emigrációba kényszerítő, a társadalmi nemek szakot betiltó kormány tagjainak éppen Soros György alapította Nyílt Társadalom Alapítvány finanszírozta a külföldi tanulmány útjait Oxfordtól New Yorkig. Akkor pedig jogosan levonható a következtetés, hogy valami stratégiai céljuk volt mindezekkel az intézkedésekkel, azaz azzal, hogy az állami oktatási monopóliumot, tehát az elvet, hogy az oktatás az EU-ben nemzeti hatáskör, így kihasználták. A tervük egy olyan oktatási rendszer létrehozása, melyben azt, hogy mi a szükséges és a társadalmilag fontos tudás, a szakmai érdekképviselet bevonása nélkül az általuk megszállt állam dönti el. Hosszabb távon pedig a tudás létrehozásának és átadásának joga is a politikai megbízhatóság alapján szétosztott és nem pedig állampolgári jog lesz. Azaz a politikai megbízhatóság alapján igyekeznek meghatározni, hogy ki mikor és mit gondolhat a saját közösségéről, múltjáról vagy akár a szarajevói merényletben használt pisztolyról.

Jelenleg Európában működnek olyan választott kormányok, amelyek minden magyarázat vagy konzultáció nélkül kutatási projektektől visszavonják a megnyert pénzügyi támogatást (Bulgária), kihúznak az akreditált képzések listájáról az oktatási programot (Magyarország), megszüntetik a tudományágat (Lengyelország). Az egyetemek évszázados, még a kommunizmus idején is figyelembe vett hagyományát semmibe véve politikai alapon döntenek tudománypolitikai kérdésekben. Ez a folyamat a felsőoktatás és tágabban a tudomány de-demokratizálása. Ahogy nem lehet politikai elkötezettség alapján eldönteni, hogy melyik pisztoly az igazi pisztoly, ugyanúgy nem lehet mindegyik pisztolyt egyformán autentikusnak nevezni. Jelenleg harc folyik azért, hogy a szaktudás, a humán- és társadalomtudományok meg tudják-e őrizni a demokratikus működésüket.

A demokratikus tudománypolitika azt jelenti, hogy a tudomány művelése emberi jog; a tudás pedig hogy például melyik az autentikus pisztoly, ami ilyen módon jön létre, minőségileg jobb tudás, mintha politikai alapon kineveznek valakit pisztolyszakértőnek. Valójában sok olyan tudományos kérdés van a társadalom- és humántudományokban, melyeket egyérteműen el lehet dönteni. A kérdés az, hogy ezen kérdések eldöntésének jogát harc nélkül átadjuk-e azoknak, akik nem arra kiváncsiak, hogy melyik pisztolyból lőttek Szarajevóban, hanem arra, hogy aki ezt eldönti, az hűséges-e a párthoz. Kérdés, hogy amikor együttműködésről van szó, van-e ilyen ideológiai alapon létrejött intézményeknek helye az európai egyetemek és kutatóintézetek között? Mert a legvégén csak olyan valaki ítéletét fogadhatjuk el arról, hogy melyik pisztoly az autentikus, aki az élét és szakmai karrierjét tette ennek a kérdésnek az eldöntésére. Bármennyire is nem demokratikus a döntés, hogy melyik az igazi pisztoly, ahogy a döntéshez eljutottunk, ahogyan azt kiválasztottuk, hogy ki dönthet, az demokratikus. És a tudás létehozásának ezen demokratikus normáját meg kell őriznünk azoktól, akik hatalmi szóval akarják eldönteni, hogy melyik pisztoly volt az, melynek a ravaszát Gavrilo Princip meghúzta.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/145016

Ajánljuk még a témában