Iraki miniszterelnök: Nemzetközi segítség szükséges Irak újjáépítéséhez

2019. március 13. 13:45

Ádil Abdel Mahdi szerint az irakiak „a vérüket áldozták az Iszlám Állam terroristái elleni harcban", ezért kéri a nemzetközi közösség segítségét.

Az irakiak a vérüket áldozták az Iszlám Állam terroristái elleni harcban, az országnak nemzetközi segítségre van szüksége az újjáépítéshez – jelentette ki Ádil Abdel Mahdi iraki miniszterelnök bagdadi sajtótájékoztatóján.

„Hatalmas szolgálatot tettünk a világnak. A vérünket adtuk. Milliók áldozták az életüket" – idézte szerdán a rudaw kurd hírportál a miniszterelnököt, aki leszögezte: nem adományokat kér, hanem fizetséget.

A miniszterelnök arra hivatkozott, hogy Irak is mintegy 60 milliárd dollárt fizetett Kuvaitnak, a kicsiny öbölbeli ország 1991-es megszállása miatt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európai Unió „dollármilliókat" adott Törökországnak, hogy Ankara megállítsa az unióba igyekvő menekültek tömegét. Abdel Mahdi szerint a nemzetközi közösség az Irakba érkező kisebb adományokkal csak a lelkiismeretét akarja megnyugtatni.

A sajtótájékoztatón a miniszterelnök megemlítette Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel folytatott múlt heti telefonbeszélgetését is, amikor Pompeo azt mondta, hogy az egész világnak Irak mellé kell állnia. 

Az Iszlám Állam terroristáival és családtagjaival kapcsolatban azt mondta, további visszavételük nagyrészt Bagdad pénzügyi forrásaitól függ.

Tavaly februárban nemzetközi adományozó konferenciát tartottak Kuvaitban Irak megsegítésére. Bagdad mintegy 88 milliárd dollárt jelölt meg szükséges összegként, de csupán 30 milliárdra kapott ígéretet.

Irakból hivatalosan 2017 decemberében űzték el az Iszlám Állam fegyvereseit, a megmaradt dzsihadisták azonban gerillataktikára váltottak, és az ország kevésbé megközelíthető, sivatagos részein rejtőztek el. Tavaly több merénylet és emberrablás elkövetőjeként is jelentkeztek, az iraki hatóságok pedig idén már többször jelezték, hogy a szervezet utolsó zárványa, az Irakkal határos kelet-szíriai Baghúz végső ostroma miatt sok dzsihadista próbál átszivárogni az országba.

A terroristák ellen Szíriában harcoló kurd vezetésű milíciák februárban már több mint 280 dzsihadistát adtak át Iraknak ellenőrzött körülmények között. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) szerint további csaknem 20 ezer, Baghúzból és környékéről elmenekült iraki állampolgárt küldenek haza akár már az elkövetkező hetekben az erről szóló, Bagdaddal kötött egyezmény értelmében.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/144796

Ajánljuk még a témában