Kormánypártok: A józan ésszel áll szemben Gyurcsány programja

2019. március 4. 16:34
Reagáltak a kormánypártok a DK elnökének 7+1 pontjára.

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferencék valódi programja az, hogy a gyermekes családok támogatása helyett a migránsok betelepítését akarják támogatni. Így reagált hétfőn a Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében arra, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke hétfőn ismertette a párt hét plusz egy pontból álló családpolitikai javaslatcsomagját, ami azt célozza, hogy növekedjen a gyermekvállalási kedv Magyarországon.

Szerintük „Gyurcsány Ferenc bevándorláspárti”, ezért támadja a kormány családpolitikáját. Kifejtették: Gyurcsány Ferenc nem szavazta meg az ápolási díj emelését, a gyermekek otthongondozási díjának bevezetését és kormányzása alatt is mindig csak elvett a gyermekesektől. Eltörölte az egy- és kétgyermekesek családi adókedvezményét, az összes otthonteremtési támogatást, megszüntette a hároméves gyest, megszorításokkal, adóemelésekkel sújtotta a családokat – tették hozzá.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint Gyurcsány Ferenc „egyszerűen képtelen belátni, hogy társadalompolitikája szöges ellentétben áll a józan ésszel” – reagált a kisebbik kormánypárt a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének hétfői sajtótájékoztatójára. Gyurcsány Ferenc pártja hét plusz egy pontból álló családpolitikai javaslatcsomagját ismertette.

„Miután regnálása alatt az államcsőd szélére sodorta a magyar gazdaságot, most ingyen adná a közműellátásokat és a munka alapú társadalom helyett továbbra is a segélyezésen nyugvó, a családokat így kiszolgáltatottá tevő rendszert szeretné visszahozni” – reagált a KDNP közleményben. A kormánypárt szerint a DK elnökének követelései közül több „csak hangzatos, de mögöttes tartalom nélküli puffogás”. „Társadalmi békét követel, holott az ő miniszterelnöksége alatt lőtték ki békés tüntetők szemeit, akkor kardlapozták meg ártatlanok százait” – fogalmaznak.

A KDNP a közleményben a „különböző beteljesületlen programok megalkotásának nagy öregjének” nevezi Gyurcsány Ferencet, és felteszi a kérdést: mi lenne, ha felesége helyett önmagát küldené Brüsszelbe, jó hosszú időre.

(MTI)

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Igen, és az egész 1+7 Gyurcsány-ötletelés: elterelés a Vaszilev-ügyről.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés