Románia elfogy

2019. február 22. 13:41

Fábián Tibor
Magyar Nemzet

Követendő példaként emlegetik a román sajtóban és a közösségi médiában a magyar miniszterelnököt.

„Miközben Orbán Viktor új családpolitikai intézkedéseket jelentett be évértékelő beszédében, a bukaresti szenátus első körben leszavazta a gyermeknevelési támogatás emelését, és csak egy héttel később, az élénk társadalmi felháborodás nyomására döntött annak növeléséről. Ez a két, egymáshoz közeli esemény mindennél többet mond arról, mennyire ellentétes irányba tart jelenleg a két szomszédos ország. Másfelől jelzi azt is, hogy mennyire nélkülözi a valóság ismeretét a magyar ellenzék és a magát függetlennek mondó sajtó, amikor gazdasági, egészségügyi és egyéb témákban »bezzeg Románia!«-szerű szólamokat gyártanak.

A román gyermeknevelési pótlék összege, amit a szenátus első körben még kielégítőnek tartott, havi hatezer forint. Ezt emelték most tízezer forintra, amit 18 éves korig folyósítanak. A gyermek kétéves koráig pedig húszezer forintot kitevő támogatás jár az eddigi tizenötezer helyett. Ez a csupán pár ezer forintnyi emelés persze egyáltalán nem jelent áttörést a román családpolitikában, és az is kesernyéssé teszi ezt a csekély eredményt, hogy nem a kormány belátása és családtámogatási stratégiája nyomán született, hanem komoly társadalmi nyomás kellett az eléréséhez.

Nem csoda, hogy újfent követendő példaként emlegetik a román sajtóban és a közösségi médiában a magyar miniszterelnököt, és lázasan mazsolázzák a hétpontos családtámogatási csomag elemeit. Miközben Magyarország sajátos, úttörő irányt választott az elöregedés és a népességcsökkenés kezelésére, a Nyugat pedig a migrációval lavírozta magát patthelyzetbe az ugyanerre a kérdésre adott rossz válaszával, addig Románia harmadik úton jár ezen a téren. Ez pedig a céltalan sodródás. Az ország a gyermekeknek szánt állami támogatásokban – uniós szinten – egyenesen sereghajtónak számít.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/143685

Ajánljuk még a témában