MSZ(M)P

Elemző: Az MSZP egyetlen előnye, hogy történelmi párt

2019. február 22. 08:06

Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője szerint az MSZP egyetlen előnye, hogy az MSZMP utódjaként jól beágyazott politikai erő.

Az MSZP egyetlen előnye, hogy történelmi pártként, az MSZMP utódjaként ismert, jól beágyazott, – s főként az idősebbek körében – népszerű politikai erő – mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Az elemző szerint ugyanakkor a párt folyamatosan veszít társadalmi támogatottságából, és a Jobbikhoz való közeledésének éppen az a célja, hogy létrehozzanak egy politikai tömböt, amely kormányzóképes alternatívát tud felmutatni.

Most azt lehet látni, hogy annak ellenére, hogy a Jobbik maradt az az antiszemita, rasszista és radikális párt, ami volt, a baloldali pártok - köztük a Demokratikus Koalíció és az MSZP – elkezdtek közeledni hozzá. 

Azonban például a Jobbik és a Demokratikus Koalíció összefogásával a legelvtelenebb, az értékeket leginkább elutasító összefogás valósulna meg – vélte az elemző.

(MTI, nyitókép: Pécs ma)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/143654

Ajánljuk még a témában