Halotti beszéd

2019. február 21. 09:12

Márai Sándor
vers

„Az nem lehet, hogy annyi szív...” Maradj nyugodt. Lehet.

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk 
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. 
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ... 
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat 
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat 
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak 
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt 
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt 
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt 
És megértették, ahogy a dajkaéneket 
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg 
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké 
A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é 
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett: 
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed 
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet 
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát 
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát 
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon 
A tested is emlékezik, mint távoli rokon 
Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”
De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat 
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már. 
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár 
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét 
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét - 
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby 
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady? 
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene? 
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme? 
„ Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet. 
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket. 
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál 
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál 
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved 
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek 
Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is. 
Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ...”
Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ...”
S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten ...”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t? 
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess. 
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz. 
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet 
A radioaktív hamu mindent betemet 
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten 
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég 
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség 
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet 
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet 
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat 
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad 
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény 
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt - 
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted 
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet, 
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet 
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet 
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk 
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk 
Íme, por és hamu vagyunk 

________________________________________ 
/Possilipo,1951.Nyár./

 

A 30 éve elhunyt Márai Sándor emlékére.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/143592

Ajánljuk még a témában