Varga Mihály: A parkolóautomatákat is beköthetik a NAV-hoz

2019. február 9. 13:12

Az autómosó- és a parkolóautomatákat is beköthetik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz – közölte a pénzügyminiszter a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban.

Újabb gazdaságfehérítő intézkedések jöhetnek idén, például az autómosó- és a parkolóautomatákat is beköthetik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) – közölte a pénzügyminiszter a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban.

Varga Mihály a lapnak felidézte, hogy 2014 óta működik az online pénztárgépek rendszere, 2015-ben alakították ki a közúti áruszállítást ellenőrző adóhatósági rendszert, tavaly pedig az online számlázás is megkezdte működését. Számításaik szerint csak a múlt évben több mint 400 milliárd forintos állami bevétel származott azoktól a gazdasági szereplőktől, amelyek korábban illegálisan vagy féllegális módon működtek. Ezen összegek nagy teret adtak az adócsökkentésnek, vagyis kijelenthető, hogy a jogkövető állampolgárok és cégek adójának mérséklését legalább részben a korábban a feketegazdaságban működők finanszírozták – hangoztatta a pénzügyminiszter.

A kormány tavaly év végén döntött arról, hogy az étel- és az italautomaták mintájára más készülékeket is be kell kötni a NAV-hoz. Így például a parkolóautomatákat szintén összekapcsolhatják majd az adóhatósággal – nyilatkozta Varga Mihály arra a kérdésre, hogy lesz-e idén újabb, feketegazdaság elleni intézkedés. Az étel- és az italautomaták bekötésétől több száz millió forintos összeget remélt a kormányzat. A más jellegű készülékekkel kapcsolatos intézkedés hozadéka hasonló nagyságrendű lehet, de ami fontosabb, hogy ezzel a lépéssel újabb folt tüntethető el a gazdaságból, újabb ágazat bevételei válnak átláthatóakká, és újabb területen segíthetik a tisztességesen működő vállalkozásokat – vélekedett a tárcavezető.

Kitért arra is, hogy tavaly érezhetően nőttek az állam adóbevételei, pedig a közterhek évek óta csökkennek. Magyarázatként azt mondta, hogy a folyamat több elemből áll. Egyrészt lényeges, hogy egyre jobban teljesít a gazdaság, több ember dolgozik, emelkednek a fizetések, emiatt pedig nő a boltok forgalma. E kedvező jelenségek hátterében egyebek mellett a közterhek évek óta tartó mérséklése áll, aminek köszönhetően ezermilliárdok maradtak a családoknál és a gazdaságban. Varga Mihály kijelentette, hogy a jelenlegi az adócsökkentés kormánya, és ezt már nem csupán ők állítják saját magukról: nemzetközi kimutatások szerint Magyarországon volt legutóbb a legnagyobb adócsökkentés az egész Európai Unióban, és az idei adóváltozások alapján „jó esélyünk van a címvédésre”. Másrészt, az elmúlt években sikerült visszaszorítani a feketegazdaságot – hangsúlyozta a pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/142939