Orbán Viktor Magyarországa mutatja az utat a Nyugatnak a túléléshez

2019. február 8. 09:54

Orbánnak azért van rossz híre, mert civilizációs kulcskérdésekről beszél, amelyekkel Európa szembenéz, olyan kérdésekről, amelyeket a gazdagabb országok utálnak hallani.

„Kísértet járja be Európát – Kelet-Európa kísértete. Magyarország alig népesebb Virginiánál, és népessége minden évről évre egy kicsit kevesebb. Jelentős támogatásokat kap a gazdagabb EU-országoktól, jó borai vannak, de alig van olyan ipara, ami ne függne a német autóipartól. Hadseregének nincs kapacitása külföldi beavatkozásokhoz.

És mégis, Európában Magyarország mindig a címlapokon van. A francia közép-jobb hetilap, a Le Point arra figyelmeztet, hogy Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor »egy másik Európa körvonalait rajzolja fel«. Pár hónappal ezelőtt az Európai Parlament a „hetes cikkely” szerinti eljárás alá vetette Orbán kormányát, amely akár azzal is végződhet, hogy megvonják Magyarországtól a szavazási jogot az EP-ben. A Le Point baljóslatúan ír a lengyel-magyar tengelyről és Olaszország új populista kormányáról.

Nehéz volna Orbán kormányát pontosan elhelyezni egy politikai szabadságot mérő skálán. Hozott pár intézkedést Magyarország igazságszolgáltatása és az ellenzék ellen, ami növelte a kormányzó párt hatalmát. De az emberek még mindig sorsdöntő választásokon szavaznak. Az ellenzékieket nem börtönzik be az ölik meg. Franciaországgal ellentétben itt nincsenek brutális intézkedések a tüntetőkkel szemben, bár az is igaz, hogy a magyar kormány nem néz szembe állandó és néha erőszakos tüntetésekkel. Ha meglátogatja Budapestet, idővel találkozol azzal a vélekedéssel, hogy Orbán gyenge pontja a haveri kapitalizmus: kormányának nem sokkal ezelőtti erőfeszítései, hogy megnöveljék a túlmunka keretét, amit egy vállalat megkövetelhet, hangos és erős demonstrációkba torkollott. Mindent egybevetve azt mondanám, hogy Orbán nem példás demokrata, sem a nyitott gazdaságot példaértékűen megvalósító technokrata, de nem nevezhető diktátorjelöltnek sem.

Orbán rossz hírének semmi köze ahhoz, hogy rejtélyes módon megszegi annak a szabályait, amit a nyugat-európai vezetők jó kormányzásnak hívnának. Orbánnak azért van rossz híre, mert – egy politikushoz képest meglepően világos nyelven – civilizációs kulcskérdésekről beszél, amelyekkel Európa szembenéz, olyan kérdésekről, amelyeket a gazdagabb országok utálnak hallani. (…)

A szembesülés a kelet-európai ellenállással a progresszív dogmatikával szemben bátorító élmény. Először a hetvenes évek közepén találkoztam vele a Columbia Egyetemen. Egy sármos, kedvelt demokratikus szocialista professzor mindenféle Marx-szövegeket olvastatott diákjaival, s engesztelhetetlenül levonta a következtetést, hogy a „későkapitalizmus” hamarosan és elkerülhetetlenül összeomlik, ráadásul ennek örülnünk kell. Abban a szemeszterben azonban két lengyel diák is felvette az órát, egyikük egy nő, aki a börtönt megjárt disszidens volt. S legalább annyira ismerték az ő Marxukat, mint a professzor: okosak voltak, hangosak, és egyáltalán nem dőltek be a professzornak. Élvezetes hónapok voltak azok, és számomra igen emlékezetes, hogy a kelet-európaiak többé-kevésbé mentesek a nyugati öngyűlölettől.

Talán megint ott vagyunk, hogy a nyugatiak megint tanulhatnak a keletiektől azzal kapcsolatban, hogy mi igaz és lényegi a saját társadalmukban. Természetesen vannak párhuzamok a kommunista célok és a nyitott határok projektje között. Mindkettő forradalmi vágy, s mindkettő le akarja rombolni és átalakítani a nyugati civilizációt egy olyan modell mentén, amivel kapcsolatban nincs megbízható emberi tapasztalat. Ezen logika szerint a hatvanas-hetvenes évek egyfajta átmenetnek tekintendők, amikor a nyugati szocialisták a harmadik világ felé kacsintgattak – Kína, Kuba, Vietnam, Nicaragua -, miután a Szovjetunió már vállalhatatlan lett, és a saját proletariátusuk megszűnt megbízható forradalmi bázis lenni. Ma a progresszívek azt remélik, hogy a társadalmi igazságosság a demográfiai változások által generált politikai káoszból fog kinőni.

Kelet-Európa hangja nélkül a Nyugat aligha állt volna ellen az első progresszív csapásnak. Még egyszer: a Nyugatnak szüksége van a keleti hangokra, hogy megtalálja a túlélés ösvényét.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/142875

Ajánljuk még a témában