Nekem az építészet...

2019. február 7. 13:41

Rajcsányi Gellért
Octogon
Ha ma körbenézünk az országban, a legszegényebb környékektől a leggazdagabbakig szembetűnő az építészeti és városképi összhang hiánya.

„Ha ma körbenézünk az országban, a legszegényebb környékektől a leggazdagabbakig szembetűnő az építészeti és városképi összhang hiánya – tisztelet az okosan gondolkodó, előre tervező, értékeket mentő és összhangot teremteni kívánó közösségeknek. A budapesti külvárosoktól az agglomeráción át a regionális építészeti hagyományaikat teljesen feladó és elpusztító falvakig, mindenfelé sok évtizednyi építészeti zsákutcával, tévelygéssel, s emellett az épített környezettel és örökséggel szembeni igénytelenséggel találkozhatunk.

A 20. század politikai és társadalmi felfordulásai, a bőséges és a szűk esztendők váltakozásai kipusztították belőlünk az igényességet. Márpedig enélkül nem tudjuk megvédeni értékes örökségünket és nem tudunk fenntartható jelent és jövőt alkotni. Hol az újgazdag tobzódás, hol a szegényes sufnituning, hol a nyugatos, hol a keletes minták szolgalelkű átplántálása volt soron. És most mindez egymás mellett tenyészik és enyészik a magyar települések utcáin.

A hazai épített környezet kakofóniája, s ennek a helyzetnek a megoldatlansága és kibeszéletlensége mindannyiunk közös felelőssége.

Van tehát miről beszélni, van mit kibeszélni, van kiket összekötni: építészt az építésszel, szakértőt a laikussal, esztétát a megrendelővel, döntéshozót az urbanistával – és végül, minő vállalás: magyart a magyarral. Mert van mit egymásnak mondanunk. Nekem az építészet: kommunikáció is. Egymás között, épület és ember, ház és utcakép, város és közösség között is.

Régi magyar városképeket nézegetek. Például a századelős, nagypolgári sétatérként funkcionáló Ferencieket. Vagy ugyanebből a korból székelyföldi faluképet, élükre vasalt vályogházakkal és katonásan sorakozó virágágyásokkal. Hová tűnt ez a rendezett Magyarország? Mikor beszélünk erről?

A Mandineren sok éve interjút készítettünk Tamási Miklós Fortepan-alapítóval (Terján Nóra interjúját itt olvashatják), aki a hetvenes-nyolcvanas évek fotóin maga is észrevette a hanyatlást.”

 

A szerző a Mandiner.hu főszerkesztője, a Média Építészeti Díja és a Pulszky-társaság Év Kiállítása díjának zsűritagja, az eredetileg az Octogonban megjelent cikkében az építészeti lap körkérdésére válaszolt.

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 47 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Annyira ez nem új fejlemény. Budapesten néhány kiemelt terület, mint pl. az Andrássy út kivételével a régebbi, háború előtti házakból is sokszor nagyon különböző stílusúak állnak egymás mellett - még a Váci utcában is. Annyi bennük a közös, hogy egyik sem üveg-acél. De pl. egy egységes párkánymagasságot sosem sikerült betartani. Nem egyszerre épült a város.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés