Facebook 15: boldog születésnapot, te színes-szagos szörnyeteg!

2019. február 4. 07:05

Rajcsányi Gellért
Mandiner

Ma 15 éve elindult a történelem legnagyobb szabású, tömeges tudat- és magatartásformáló emberkísérlete. És meg is változtatott minket. És még hálásak is vagyunk érte.

Olvastad gyerekkorodban – vagy gyerekeidnek – a Momót? Michael Ende disztópikus gyermekmeséje egy sivár modern nagyvárosban játszódik, ahol szürke urak jelennek meg és elkezdik rábeszélni az embereket az idejük átadására – hogy aztán az idejük fogyatkoztával életük is egyre sivárabbá váljon.

Talán Ende sem gondolt arra, hogy az időrabló szürke urak akár trükkös alakváltók is lehetnek. 

Van, hogy szétfilterezett nyaralási képpé; van, hogy gasztrofotóvá; van, hogy ezoterikus tanokká; van, hogy macskás gifekké; van, hogy szeriőz hírcunamivá – és olyan is van, hogy kattintós fake news kacsákká alakulnak. Szépen sorjázni kezdenek a képernyőkre tapadt szemű emberek előtt, akik gép előtt görnyedve, forgalmas utcán vagy a hitvesi ágyban

katatón üzemmódban szkrollozva nézik a mások életét.

Vagy azt, ami annak adja ki magát.

És emberek százmilliói boldogan adják át magukat nekik, a színpompás ruhát öltő, behízelgő modorra váltó, intim szféránkba behatoló szürke uraknak.

Rabolják az időnket szorgalmasan. Időnket és élményeinket. Vágyainkat. Gondolatainkat. Változó fogyasztói szokásainkat. Kedveléseinket és gyűlölködéseinket. 

Momo

És ha egyszer-egyszer felocsúdunk,

hüledezve nézünk körbe, hogy hová lett az időnk.

Ami valamikor még megvolt. Pedig most is ugyanannyi órából áll a nap, most is ugyanannyi lényeges esemény történik a világban, mint régen. És most is megvannak a szeretteink, a barátaink, a nekünk fontos emberek a három dimenziós, látható, tapintható, szagolható, bejárható valódi világban.

De mintha mindannyiunk közé érintőképernyők ereszkedtek volna. És átalakul és összezavarodik minden: élmény és élményátadás, munka és munkaszervezés, barátság és ismerősség, magánéleti és politikai cselekvés, dologidő és szabadidő, jelenidő és múltidő.

És minderről tudunk. Értjük, megértjük, megfontoljuk. És mégis, hümmögve, fejünket csóválva, de maradunk a színpompás időrablók fogságában.

Profik ugyanis. Tudják, mi kell nekünk.

És még inkább azt, mit kell csinálniuk ahhoz, hogy pont arra érezzünk szükséget, amit ők kínálnak.

A Mandiner se létezne és működne a mindennapokban nélkülük. Belső chatek és zárt online csoportok szövevényében zajlik közöttünk a kommunikáció reggeltől estig, aztán tovább reggelig, a nap 24 órájában. És ebből születik aztán a Kontent, ami aztán röpül is egyből a negyvenvalahányezer követőnknek. És nincs megállás, nincs kiszállás.

Rászoktunk hát az időrablók drogjára mi is. És terítjük tovább a drogot, mert mintha nem is tehetnénk mást. Kemény drogosok vagyunk, mint sok százmillió másik ember szerte a világon.

Bezabált minket ez a szörnyeteg. És még hálásak is vagyunk neki emiatt. Kényelmesen elhelyezkedünk az egyedileg nekünk tervezett, ránk varrt, pihe-puha kis rózsaszín, kellemes visszhangkamráinkban, ahonnan minden kellemetlen személyt, rossz hírt és zavaró ellenvéleményt kiszűrtünk, és aztán ott is ragadunk örökre.

Nézzünk végig az emberi történelem legnagyobb despotáin, Ramszesz fáraótól Nérón, Szulejmán szultánon és Napóleonon át a 20. századi Sztálin-Hitler-Mao triumvirátusig.

A két kezüket (vagy inkább milliónyi alattvalójuk kezeit) adták volna azért a tudásért, amit a mai időrablók felhalmoztak rólunk

– életünkről, minden pillanatunkról, tudásunkról és tudásszerzési próbálkozásainkról, szokásainkról, véleményeinkről, kapcsolati hálóinkról, magánbeszélgetéseinkről. Mindenről, ami az embert jelenti, amiből egy emberi élet összeáll.

Az Adolf meg a Joszif és bürokráciáik kispályás, féltudású, analóg adathalászok voltak korunk technológiai óriáscégeihez képest.

Ma tizenöt éve, 2004. február 4-én egy Mark Zuckerberg nevű, kissé magának való harvardi diák a koliszobájában elindította a TheFacebook nevű egyetemi ismerőskeresési platformját. A többi történelem. És szédületes biznisz. És előre megfontolt szándékkal történő, különösen nagy értékre elkövetett időrablás.

És civilizációnk történetének legnagyobb szabású, tömeges tudat- és magatartásformáló emberkísérlete. És a kísérlet sikerült.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/142549