Brexit-dilemmák: meggondolhatja-e magát a nép?

2019. január 18. 08:58

Hausar Szabina
Mandiner

Van-e joga a népnek meggondolnia magát? Felülírhatja-e az aktuális népakarat a korábbit?

A Brexit körül szinte folyamatosan merülnek fel komplex és kényes kérdések – legyen szó az EU-ról, a határvitáról, a nemzeti szuverenitásról vagy magáról a demokráciáról.

A második, megismételt Brexit-népszavazás ügye határozottan ide tartozik. Az ötlet már pár hónappal 2016 júniusa után kipattant, az évek elteltével továbbra is megtalálhatjuk a politikai párbeszédben, és lehetséges forgatókönyvként utalnak rá ezekben a napokban is. 

A Brexittel együtt felmerül az a kérdés, hogy van-e joga a népnek meggondolnia magát? Felülírhatja-e a jelenlegi népakarat a korábbit és elgáncsolhat-e egy népszavazást egy másik népszavazás? A nyögvenyelős Brexit-folyamatot látva

egyre többen azt hangoztatják, hogy talán ezt az egészet vissza kellene csinálni. 

Köztük van Donald Tusk, az Európai Tanács lengyel elnöke is, aki a következőt írta Twitteren, miután a brit alsóház elutasította a Brexit-tervet: „Ha egy deal lehetetlen, de senki nem akar no dealt, akkor kinek lesz végre bátorsága kimondani az egyetlen pozitív megoldást?”

Akik visszautasítják ezeket a gondolatokat, legtöbbször a népszavazás „atombombát” dobják be: „A nép ezt akarta.” „Már megint a népet nézik hülyének.” „A népet újra leszarják!” 

És nem lehet azt mondani, hogy nincs igazuk; bár százalékokba nézve rendkívül szoros volt a verseny – kerekítve 52 százalék szavazott a kilépésre és 48 százalék a maradásra –, de a különbséget nem pár tízezer, hanem több mint egymillió választópolgár jelenti.

Ha feketén-fehéren nézzük az eseményeket, akkor itt vége is van a vitának. 

A Brexitet ellenzők táborából viszont sokan és nem teljesen alaptalanul érvelnek amellett, hogy a Brexit-kampányban elárasztották a választókat demagógiával és nem tájékoztatták őket megfelelően. Ez persze nem egy Brexit-specifikus jelenség.

 „Ki vezeti igazából ezt az országot? A jogszabályaink 75%-át már Brüsszelben alkotják meg” – az UKIP egyik plakátja (Kép: Charlesbroskoski.com)

 

A politikai kampányok a világ minden szegletében kisebb vagy nagyobb mértékben demagógok. Ezt lehet nem szeretni, de teljesen megszüntetni nem lehetséges a modern tömegdemokráciákban. A témához tudom ajánlani Anthony Downs „A demokrácia racionális modellje” című könyvét.

Feltétlenül el kell ismerni, hogy a Brexitről volt egy érvényes népszavazás, ami azzal zárult, hogy az Egyesült Királyságnak el kell hagynia az EU-t. De mi a helyzet akkor, ha a többség már megbánta a döntését?

A 2016 nyarán tartott Brexit-népszavazás

vajon kőbe vési azt, hogy a szigetország már soha többé nem lehet tagja az Európai Uniónak?

S ha a '16-os népszavazást a demokrácia valódi ünnepének tartjuk, akkor mi alapján érvelünk amellett, hogy a népet soha többé nem lehet megkérdezni erről a témáról? Három, öt vagy tíz év múlva már nincs joga az akkori brit társadalomnak véleményt nyilvánítania a kérdésről?

Nyilvánvaló: nem járható út az, hogy a kormány vagy a parlament most faroljon ki a Brexitből, és nem lenne elegendő az sem, hogy egyedül döntsenek egy későbbi, újbóli csatlakozásról. A népszavazásra és a brit társadalom mostani megosztottságára egyedül egy újabb népszavazás jelenthet gyógyírt. 

Azt le kell szögezni, hogy nagy valószínűséggel nem fognak népszavazást tartani a kilépésről a következő hónapokban, amihez amúgy is a parlament jóváhagyása szükséges. Ha van is akarat, a rendelkezésre álló idő az igazán kérdéses. 

Theresa May szerint egy második referendum a „demokrácia kicsúfolása” lenne, mások szerint viszont pont fordítva: épp ez adna igazán lehetőséget a választóknak, hogy az elmúlt három év tapasztalatai és a Brexit-megállapodás ismeretében legitim és megalapozott döntést hozhassanak a kérdésről.

Az új népszavazást propagálók azzal érvelnek, hogy a közvélemény-kutatások szerint 

ma már a maradáspártiak kerekednének felül.

A Brexit-folyamat miatt sokan meggondolták magukat, újabb fiatal generáció lépett be a választókorba, miközben a jellemzően kilépéspárti idősek aránya biológiai okokból is évről évre csökken, s a kialakult helyzet miatt a passzívabb állampolgárok is az urna elé járulnának.

Brexit-ellenes demonstráció (Kép: TSC)

 

Akik a megismételt népszavazás ellen foglalnak állást, azt hangoztatják, hogy ez nem lenne demokratikus módszer.

Ez ellentmondásosan hangzik: vajon hogyan lehetne egy népszavazás, a népakarat kifejezésének legerősebb eszköze „a demokrácia kicsúfolása”? A népszavazás korabeli kilépéspárti többség döntését végre kell hajtani, szinte mindegy, hogy milyen úton, milyen gyorsasággal és milyen eszközökkel?

A megismételt népszavazás intézményére persze nem tekintenek pozitívan az állam-és jogtudományok területén.

Bibó István úgy fogalmazott: „A szociológia síkján elismerhetjük, hogy egy megismételt népszavazás kiüthet ellenkezőképpen is, de a nemzetközi jog síkján tartanunk kell azt az axiómát, hogy az egyszer megejtett népszavazásnak irányadónak kell lennie, és azt megismételni nem szabad. Ha ebből engedünk, akkor a népszavazás megszűnik a konszolidáció eszköze lenni, s ezzel minden értékét elveszti”. 

A változó népakarat dilemmáira – a zűrzavaros Brexit esetén főleg – nehéz jó választ találni, de érdemes elgondolkodni róla. Én arra hajlok, hogy igen, a brit nép meggondolhatja magát, de ebben az esetben

felmerül a kérdés, hogy egy újabb népszavazás nem szülne-e nagyobb politikai káoszt

ahelyett, hogy tisztázná a helyzetet.

A népszavazást fontolgatók egy része eleve úgy véli, hogy feltehetően több mint két válaszlehetőséget kellene a szavazólapon feltüntetni – kilépés, maradás, kemény avagy puha Brexit, May-terv stb., ráadásul preferencia-választás útján kellene dönteniük a választóknak.

S ha így vagy úgy kilép Nagy-Britannia az EU-ból, az is előfordulhat, hogy öt vagy tíz év múlva az újracsatlakozásról fognak kiírni referendumot. Mert ki tudna amellett érvelni, hogy egy ilyen voksolásra nem lesz majd joga a népnek?

És ha így történik, és a kétezerhúszas vagy -harmincas évek brit népakarata végül az Európai Unió mellett teszi le a voksát – a britek európai közösségben maradása a mindenkori magyar érdekkel is jobban összhangban állna –, akkor a briteknek már csak egy kérdésre kellene majd felelniük: mire volt jó ez az egész kaland?

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/141656