Tucker Carlson

Szétrombolja Amerikát a túlvezérelt kapitalizmus? – Egy amerikai Tiborc panaszai

2019. január 22. 12:59

Amerika célja nem a jólét, hanem a boldogság; a túlvezérelt kapitalizmus tönkreteszi a társadalmat és a családokat; és amíg a republikánusok a gazdasági elit érdekeit védik, széthullik már a vidéki Amerika is. Tucker Carlson amerikai jobboldali sztárkommentátor keserű monológban fakadt ki és vont mérleget Amerika, annak elitjének és társadalmának állapotáról. Nagy vitákat váltott ki szavaival a republikánus táboron belül is: Carlson balos kakukkfióka a jobboldalon, vagy a nép igazi hangjának tiborci szócsöve vajon?

Ember vagyok, az istenit neki! Nekem fontos az életem!” – üvölti a kamerába Howard Beale Sidney Lumet Hálózat-ában, aminél talán egy film sem ragadta meg jobban a hetvenes évek Amerikájában uralkodó általános rossz közérzetet és paranoiát.

A sztori röviden: a veterán híradós Beale-lel közlik, hogy a gyenge nézettségi mutatók miatt két hét múlva lekerül a képernyőről, mire a műsorvezető a híradó végén bejelenti, hogy jövő héten élő adásban követ el öngyilkosságot. Beale-t azonnal kirúgják a csatornától, főnöke azonban kieszközöli, hogy méltó módon búcsúzhasson el a nézőktől. Beale azonban ehelyett vérvörös fejjel azt fejtegeti, hogy „minden rossz”, és „mindenki megveszett”. Depresszió, munkanélküliség, gazdasági válság, konzumerizmus – sorolja a bajokat, majd arra buzdítja a nézőket, hogy ne húzzák meg magukat többé, hanem álljanak ki az ablakba, és ordítsák azt:

„Iszonyúan dühös vagyok, és egy perccel sem tűröm ezt tovább!”

Sokaknak az amerikai filmtörténet ezen emblematikus mondatát juttatta eszébe az a tizenöt perces monológ, amit Tucker Carlson újságíró mondott el január elején a Fox News főműsoridőben sugárzott műsorában.

Carlson az amerikai elitről és a társadalom állapotáról

A film további történéseinek ismeretében persze nem biztos, hogy előnyös ez a párhuzam: a csatorna gátlástalan vezetősége a rekordnézettséget látva külön műsort biztosít a könnyen befolyásolható Beale-nek, hogy előadhassa demagóg őrjöngéseit, majd amikor kellemetlenné válik számukra, élő adásban öletik meg egy felbérelt szélsőbaloldali terrorcsapattal.

Nem, Carlson nem Beale: habár ő is az amerikai társadalom mélyrétegeiben fortyogó elégedetlenség szószólója, nem ordít, nem hajtogat felszínes ostobaságokat. Csupán intelligensen, higgadtan rámutat arra, hogy

a politikai elit nem pusztán elszakadt a néptől, hanem mohóságától vezetve konkrétan elárulta azt,

és hogy a teljes társadalmi összeomlással fenyegető problémák a jelenlegiektől gyökeresen eltérő megoldásokat kívánnak.

Trump és szavazói

Az 1969-ben San Franciscóban született Tucker Carlson egy tévés műsorvezető – későbbi Seychelle-szigeteki amerikai nagykövet – fia volt. Hatéves korában az édesanyja lelépett a családtól, hogy aztán bohémként éljen Franciaországban. Apja később elvette egy mirelitcéges családi vállalkozás gazdag örökösnőjét. Carlson a connecticuti Trinity College-ban hallgatott történelmet, aztán konzervatív lapoknál kezdett dolgozni, majd 2000-2005 között a CNN, később az MSNBC, és végül 2009-től a konzervatív Fox News műsorvezetője lett.

A kommentátort Donald Trump megválasztása hozta igazán helyzetbe.

A Tucker Carlson Tonight egy héttel az elnökválasztás után került műsorra, ez pedig azt jelezte, megkezdődik a paradigmaváltás a csatornánál is, amely korábban a neokonzervatív világlátás legfőbb fóruma volt. (Ne feledjük, Trump milyen durva csatározásokat folytatott a Foxszal a republikánus előválasztások alatt.)

Tucker Carlson mára az új amerikai jobboldal legfontosabb hangjává nőtte ki magát. Vállaltan populista: szkeptikus a laissez-faire piacgazdasággal szemben, elutasítja a külföldi birodalomépítési ambíciókat, élesen bevándorlásellenes, rendszeresen reflektál a kisebbségi áldozatpolitika őrültségeire. Bírálja az átlag amerikaiak gondjaitól elszakadt politikusi elitet,

de bírálja az elnököt is, ha nem tartja magát az ígéreteihez.

Műsorában napról napra megütközteti érveit az ellenoldal képviselőivel.

Január elején Carlson Mitt Romney-nak, a 2012-es kudarcos republikánus elnökjelöltnek ment neki, akit tavaly szenátorrá választottak Utah-ban. Romney a Washington Postban véleménycikket tett közzé, amiben alkalmatlannak minősítette Trumpot, a „megosztó, fajgyűlölő, szexista, migránsellenes” kijelentései miatt panaszkodott, az „udvariasság és a kölcsönös tisztelet” (értsd: a Republikánus Pártot évtizedeken át meghatározó gerinctelenség) fontosságáról papolt, kritizálta a szíriai csapatkivonást, szóval felsorolta azokat az ósdi kliséket, amiket, úgy tűnt, örökre maga alá temetett a trumpizmus. Romney-t hősként, John McCain morális örököseként ünnepelte a baloldali sajtó, Carlson viszont az alkalmat megragadva minden eddiginél erőteljesebben fejtette ki az új jobboldal elveit.

Mitt Romney

Amerika célja a boldogság

A kommentátor szerint

Romney megtestesíti azt az elvtelen és lélektelen politikát, ami hanyatlásra ítélte az Egyesült Államokat.

A volt elnökjelölt úgy véli, a szabadkereskedelmi fundamentalizmus és az internacionalista külpolitika jelentik a mainstream republikánus gondolkodást. És igaza van – húzza alá a kommentátor. Nemzedékeken át a republikánusok kötelességüknek érezték, hogy biztonságossá tegyék a világot a bankok számára, míg egyre több külföldi háborúba kezdenek. A modern demokraták lelkesen támogatják ezeket a célokat.

Romney nem magyarázza el, miért is állna Amerikának érdekében az, hogy Szíriában maradjon. Úgy tűnik, nem gondolja ezt releváns kérdésnek. Minél többet csendőrködünk a Közel-Keleten, annál jobb. Washingtonban gyakorlatilag mindenki egyetért ezzel” – jelenti ki Carlson.

A műsorvezető arra is rámutat, Romney hogyan gazdagodott meg a Bain Capital nevű cégnél. A cég stratégiája abban állt, hogy rövid időre átvették az irányítást vállalkozások felett,

az alkalmazottak elbocsátásával csökkentették a költségeket, miközben feltolták az adósságokat.

Majd miután kellőképp megszedték magukat, a dolgozókat megkárosítva eldobták ezeket a vállalatokat, amelyek közül mára sok becsődölt vagy eltűnt. „Uralkodó osztályunk nem lát ebben semmi kivetnivalót. Így kormányozzák az országot.

A szavazók azonban szerte a világban fellázadtak a vezetők ellen,

olyan jelölteket és gondolatokat támogatnak, akik és amik egy évtizede elképzelhetetlenek lettek volna.

Ez a lázadás Amerikában Donald Trump megválasztásához vezetett. „Megérti Trump azt a politikai forradalmat, amelyet meglovagolt? Képes lesz megfordítani azokat a gazdasági és kulturális trendeket, amelyek elpusztítják Amerikát? Ezek nyitott kérdések, de kevéssé fontosak” – szögezi le Carlson.

Egyszer Trump el fog tűnni, ahogy mi is, az ország azonban megmarad. Milyen ország lesz ez akkor? Milyen életet szánunk az unokáinknak? Ezek a kérdések azok, amik számítanak” – folytatja Carlson.

Megdőlt az a vélekedés, hogy az olcsó fogyasztási cikkek jelentik Amerika mindenekfelett álló célját. „Valaki még elhiszi, hogy az olcsóbb iPhone-ok vagy az Amazon által Kínából szállított műanyag szemét tesz bennünket boldoggá? Eddig nem sikerült nekik. Az, aki úgy gondolja, hogy egy nemzet egészségét GDP-ben lehet mérni, idióta” – jelenti ki Carlson.

A kommentátor szerint Amerika célja egyszerűbb, de közben nehezebben is megfogható, mint a jólét. Ez a cél nem más, mint a boldogság.

Sok összetevője van a boldogságnak: méltóság, céltudatosság, önkontroll, függetlenség, a másokkal való mély kapcsolatok.

„Ilyen dolgokat szeretnénk adni gyermekeinknek.” A vezetőknek is ezek megteremtésén kellene dolgozniuk, ám ezek a „zsoldosok” nem éreznek semmiféle kötelességet a néppel szemben, hagyják, hogy a drogfüggőség és öngyilkosságok tizedeljék meg a lakosságot.

Tőzsdei kereskedők ezek. Helyettesítő tanárok. Nem tudják megoldani a problémáinkat. Nem is törekednek arra, hogy megértsék azokat” – fogalmaz Carlson. A gazdaság nem választható el a család, a hit, a kultúra kérdésétől. A felső-középosztálybeliek, akik a Demokrata Párt gerincét alkotják, nem törődnek azzal, milyen körülmények között élnek az amerikaiak, amíg a számlák be vannak fizetve és a piacok működnek. Eközben a társadalmi konzervatívok, akik a család összeomlásáról szónokolnak, de a piacot szentnek tartják, nem értik meg, hogy éppen a gazdasági erők rombolják szét a családokat. Márpedig a gazdaság és a kultúra kéz a kézben jár – a nagyvárosi gettók szolgálnak bizonyítékul erre.

A vidéki Amerika hanyatlása

Harminc éve a konzervatívok elborzadva szemlélték a Detroitban meg Newarkban uralkodó állapotokat: szegénység, felbomló családok, házasságon kívül született gyerekek, magukra hagyott anyák, bűnözés, kábítószer. A liberálisok kihasználták a helyzetet, a gettókban élők ugyanis megbízható demokrata szavazók. A konzervatívok az állami beavatkozást, a rosszul kigondolt esélyegyenlőségi programokat hibáztatták, ami örökös szegénységre kárhoztatta ezeket az embereket. Ez azonban nem elégséges magyarázat:

mára a vidéki Amerika úgy néz ki, mint Detroit

– húzza alá a műsorvezető.

A falvakat jellemzően fehér konzervatívok népesítik be: kultúrájuk, hagyományaik igencsak eltérnek a gettólakókétól, a problémák azonban hasonlóak. Az uralkodó osztályt nem érdekli, hogyan következhetett ez be: „egyszerűbb külföldi munkavállalókat behozni az országba, akik elfoglalják a lemaradó tősgyökeres amerikaiak helyét”. A hanyatlás a férfiakat sújtja a legerősebben: a gyárak bezárása nyomán fizetésük egyre csökken, alacsonyabb a kórházakban és az iskolákban dolgozók nők bérénél. Tanulmányok mutatták ki, hogy a nők nem nagyon szándékoznak megházasodni olyan férfiakkal, akik kevesebbet keresnek náluk. Miközben „a házasság luxussá válik, amit csak a gazdagok engedhetnek meg maguknak”,

a falvakban tombol a drog-, gyógyszer- és alkoholfüggőség, egyre többen kerülnek börtönbe.

„Ez az igazán dühítő: azok a jómódú házas emberek, akik gyakorlatilag mindenről döntenek a társadalmunkban, semmit sem tesznek azért, hogy az alul lévő embereket házasodásra bírják. A gazdagok boldogan mennek Kongóba a malária ellen harcolni. De hogy a daytoni vagy detroiti férfiak fizetésének növelésében segédkezzenek? Micsoda őrültség” – fogalmaz Carlson.

Az uralkodó osztály szerint minden esetben a befektetési bankok jelentik a megoldást. „Azt tanítják, hogy erényesebb az életünket valamilyen lélektelen nagyvállalatnak áldozni, mint gyermekeink felnevelésére szentelni.” Sheryl Sandberg, a Facebook vezetője könyvben fogalmazta meg ezt a gondolkodást, a sajtó pedig a nők felszabadítójaként ünnepelte őt. Mintha azzal, hogy egy nagyvállalatot mindenek fölé helyezünk, nagyobb befolyással bírnánk saját életünk felett.

„Ez nem igaz. Ezzel igába hajtjuk a fejünket. A republikánusoknak rá kellene mutatniuk erre”

– fogalmaz a műsorvezető.

Nem azért létezünk, hogy a piacokat szolgáljuk

Carlson arra is kitér, hogy az amerikai fiatalok jelentős része rendszeresen drogozik. Ez szerinte nem véletlen: amint a politikusok megértették, hogy meggazdagodhatnak a marihuánából, rögvest számos helyen el is érték a legalizálását. A korábbi republikánus házelnök, John Boehner is a fűipar mellett lobbizik. Az uralkodó osztály „passzív, sekélyes, saját gondolataiba zárt” fiatalokat szeretne látni.

A fizetésből élő amerikait kétszer magasabb adókulcs sújtja, mint azt, aki örökségből él, és nem dolgozik egyáltalán. 2010-ben Mitt Romney-nak 22 millió dolláros bevétele volt befektetésekből, 14 százalékos adót kellett fizetnie, míg egy átlagos felső-középosztálybeli polgár bérét mintegy 40 százalékos adó illeti. „Nem csoda hát, hogy Mitt Romney a status quót támogatja” – állapítja meg Carlson. Az adótörvényeket a lobbizó vállalatok gazdasági érdekei szerint szabták meg, ez a tisztességtelenség pedig keserűséghez, irigységhez és megosztottsághoz vezet.

„A republikánus vezetőknek fel kell ismerniük: a piaci kapitalizmus nem vallás. Csupán egy eszköz, amit ostobaság bálványozni. Nem azért létezünk, hogy a piacokat szolgáljuk, épp ellenkezőleg.”

Azt a gazdasági rendszert, ami meggyengíti és szétrombolja a családokat, nem érdemes megtartani 

– hangsúlyozza.

A republikánusok persze át kell lépniük a saját árnyékukat, el kell felejteniük a több évtizedes nagyvállalati propagandát. Valószínűleg adományozókat is veszítenek ezzel, a libertariánusok pedig azzal vádolják meg majd őket, hogy a szocializmust támogatják. Ez azonban hazugság: a szocializmus egy katasztrófa, de pontosan ez fog nagyon hamar bekövetkezni, „ha felelősségteljes politikusok egy csoportja nem reformálja meg az amerikai gazdaságút úgy, hogy az a normális embereket védje

Amerikát csak úgy tudjuk mindenek elé helyezni, ha a családokat helyezzük mindenek elé” – zárja monológját Carlson.

Carlson monológja nagy visszhangot keltett konzervatív körökben. A The American Mind szerzője, Matthew J. Peterson szerint ha az amerikai jobboldal magáévá teszi Carlson igazságait, és valódi munkáspárttá válik, amely törődik az amerikai nép jólétével és erényeivel, kivédheti a katasztrófát. Ha viszont nem, a mai formájában megszűnik,

Amerika jövője pedig a Demokrata Párt szocialista-populista szárnya és halódó establishmentje között dől majd el.

A mainstream republikánus hagyományok örököse, Ben Shapiro a National Review hasábjain elítélőleg arról ír, Carlson szavai sokkal inkább Bernie Sanderst idézik, mint Ronald Reagant és Milton Friedmant. A lap egy másik szerzője, Kyle Smith viszont úgy gondolja, Carlson monológjában komoly igazságok rejlenek, és „mint minden nagy beszédet, nem lehet könnyen elintézni azzal, hogy baloldali vagy jobboldali szellemiségű”.

 

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/141638

Ajánljuk még a témában