Európa vezető politikusai a Soros-hálózat fogságában

2019. január 14. 13:11

Jurák Kata
Magyar Idők

Csak sejteni lehet, hogy Soros György miért egyeztetett rendszeresen az Európai Bizottság alelnökével.

„A nyilvánosan elérhető adatok szerint Soros Györgynek több mint 20 alkalommal volt hivatalos találkozója a legfontosabb uniós biztosokkal azóta, hogy Jean-Claude Juncker 2014. november 1-jén hivatalba lépett. A bizottság naptárából vagy éppen Sorosék közösségi oldalai alapján kijelenthető, hogy az OSEPI EP-akkreditációval rendelkező 12 lobbistája szinte heti rendszerességgel találkozik a bizottság képviselőivel.

Junckerrel 2015. március 20-án szinte titokban egyeztetett Soros György, a 2017. április végi találkozójuk viszont már nagy port kavart, és számos kérdést is felvetett uniós berkekben. ­Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő akkor írásbeli kérdést is feltett a témában, Kérdéseire érdemi választ azonban nem kapott.

Azt is csak sejteni lehet, hogy Soros György miért egyeztetett rendszeresen az Európai Bizottság alelnökével. Frans Timmermans 2015 szeptemberében New Yorkban tartott megbeszélést »ismeretlen témában« az ­OSEPI munkatársaival, majd 2017 áprilisában részt vett Brüsszelben egy találkozón Sorossal, aki előző nap éppen Junckerrel egyeztetett, ugyancsak »ismeretlen témában«. Timmermans egyébként azóta is rendszeresen beszél a filantróp szervezetével – vagy személyesen a tőzsdespekulánssal –, 2018-ban például háromszor is találkoztak: áprilisban, júniusban és novemberben, ekkor Euró­pa jövőjét vitatták meg.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/141467