Világok harca: ki és mi ellen védekezzünk?

2019. január 10. 11:13

Varga Gergely
Vendégszerző

A Nyugat még mindig jóval inkább hordozza magában a megvédendő értékeinket, mint a felemelkedő keleti hatalmak.

Varga Gergely biztonságpolitikai szakértő írása

 

Békés Márton kiváló írása a világok harcáról és az új világrendről számos kérdést vet fel az átalakuló globális hatalmi rendről és a globalizáció kihívásairól.

Van-e a hanyatló hegemón hatalomnak, az Egyesült Államok stratégiája a számára kedvezőtlen folyamatok feltartóztatására? Mennyire egységes a Nyugat a közös kihívásokkal szemben? Valóban olyan sikeres és fenntartható-e az orosz és a kínai stratégia? Leginkább azonban az a kérdés fogalmazódott meg e sorok szerzőjében, hogy mit jelent az átalakuló világrend hazánk és Európa számára?

Azokra a meghatározó jelentőségű, rendszerszintű belső és külső kockázatokra és fenyegetésekre kívánok rávilágítani, amelyek Európa stabilitását és biztonságát fenyegetik. Milyen válaszok születhetnek ezekre a fenyegetésekre, amennyiben a cél egy olyan Európa védelmezése, amely megőrzi identitását, szabadságát, életformáját?

A transzatlanti térség és különösen Európa továbbra is a béke és a jólét szigete a forrongó világban.

A Nyugat ezt a kivételes helyzetét a civilizációs örökségéből (antik világ, keresztyénség) kinövő szabadság kis köreinek, intézményeinek, a joguralomnak, a demokráciának köszönheti.

Európa jövőjéről azonban már korántsem lehet ilyen magabiztosan nyilatkozni. Napjaink meghatározó nyugati narratívája szerint Európa politikai stabilitására az elsődleges fenyegetést a populizmus, az illiberalizmus és szélsőséges mozgalmak jelentik. Azonban ahogy arra Dani Rodrik harvardi professzor rámutatott, a nyugati liberális demokráciákra a „liberális autokrácia” legalább akkora fenyegetést jelent.

Az európai jobboldali szuverenista politikai erők megerősödését, különösen annak közép-európai példáit (Lengyelország, Magyarország) nem lehet a liberális autokrácia fenyegetése nélkül megérteni. Az EU és NATO tagság elnyerése ellenére Közép- és Kelet-Európa továbbra is a centrum perifériája maradt, és a nyugati hatalmi központok az elmúlt évtizedekben így is kezelték a térséget.

Lényeges hangsúlyozni, hogy a liberális demokráciára irányuló rendszerkritika ott kezdődött, amikor a hatalmi szempontból kedvezményezett csoportok (politikai erők, gazdasági érdekcsoportok, véleményformáló elitek) saját maguk nem voltak következetesek a liberális demokrácia értékeihez a kettős mérce, a véleménymonopólium, az európai intézményekbe, jogszabályokba, sőt „értékekbe” bújtatott erőpolitika gyakori alkalmazásával.

Az erre válaszul megfogalmazott, sajátos közép-európai történelmi politikai hagyományokba is illeszthető

szuverenista politika nem véletlenül van állandó konfrontációban a nyugati erőcentrumokkal.

És miért lényeges ez geopolitikai szempontból? Az európai integráció jövőjéről szóló, az EU-n belül meghúzódó nyugati-keleti törésvonal elsősorban nem a gazdasági integrációhoz és globalizációhoz, hanem az eszmékre és értékekre utaló univerzalizmushoz való viszonyulás mentém húzódik.

A szuverenista közép-európai országok Donald Trump Amerikájához vagy Bolsonaro Brazíliájához hasonlóan felemásan globalizációellenesek. Nehezen vitatható ugyanis, hogy a globalizáció egyik fő motorja a multinacionális vállalatok és a működésüket lehetővé tevő szabadpiaci környezet. Néhány látványos ellenpélda, illetve a patrióta gazdaságpolitika egyes elemeinek alkalmazása ellenére ezek a politikai erők alapvetően szabadpiac és szabadkereskedelem-pártiak (legfeljebb nem multilaterális vagy globális keretekben), gazdaságpolitikájukban pedig erőteljesen építenek a multinacionális vállalatokra.

A szuverenista politikai erők tehát az Európai Unióból annak belső gazdasági egységét (közös piacot) és szabadságait (személyek, áruk, tőke, szolgáltatások szabad mozgása) kívánják megőrizni.

Figyelemre méltó azonban, hogy az ennél szorosabb gazdasági-pénzügyi integráció tekintetében már árnyaltabb megközelítés érvényesül részükről: ezen a téten az erőteljesebb integrációhoz ugyanis az egyes európai nemzetek között olyan fokú szolidaritásra lenne szükség, amely az értékek és eszmék univerzálódását követelné meg. Az Európa tovább élő nemzetállami sajátosságaira és hagyományaira épülő szuverenista politika tehát a homogenizáló és egységesítő belső törekvésekkel szemben 

az integráció eredeti célkitűzéseit kívánja megvédeni.

Az erőltetett, az európai nemzetekre felülről ráerőszakolt integráció ugyanis nem egységet, hanem vagy egyre nyíltabb technokrata autokráciát, vagy robbanásig vezető belső konfliktust eredményezne.

Európa stabilitására és jólétére azonban külső fenyegetések is leselkednek. Ahogy Robert Kaplan Marco Polo világa visszatér című munkája rámutatott, Európa keleti és déli határai egyre inkább elmosódnak, a globalizáció negatív társadalmi aspektusai és a keleti hatalmak (Oroszország, Kína, Törökország) hatalmi törekvései egyre jelentősebb nyomot hagynak Európán. E folyamatokat erősíti a globalizáció gazdasági-technológiai oldala: Eurázsia egyre szorosabb összekapcsolódása a kereskedelem, az infrastrukturális beruházások és kommunikációs technológiák révén. E szorosabb összekapcsolódás azonban nemcsak a gazdasági lehetőségeket, hanem a kockázatokat és fenyegetéseket is közelebb hozzák.

Oroszország nyílt erőpolitikája – noha eltérő mértékben – a történelmi tapasztalatokból is adódóan nyilvánvaló fenyegetés Közép-Európa számára. A felemelkedő keleti hatalmak azonban más jellegű kockázatokat és fenyegetéseket is hordoznak magukban.

Az orosz és a kínai típusú gazdasági politikai terjeszkedés és befolyásszerzés sokszor nehezen összeegyeztethető azokkal az értékekkel, amelyekre már korábban utaltunk: a szabadság kis köreivel, a jogállamisággal, az intézményekkel. Lényeges emlékeztetünk magunkat továbbá arra, hogy minden hibája ellenére

a Nyugat még mindig jóval inkább hordozza magában ezeket az értékeket,

mint az említett keleti hatalmak politikai, gazdasági és társadalmi gyakorlata. Ahhoz, hogy a keleti hatalmakkal való kapcsolatokból az előnyöket kiaknázzuk, de a kockázatokat kiszűrjük, hasonló alapelvek kell, hogy vezéreljenek, mint a nyugati kapcsolatok dimenziójában: igen az együttműködésre, de nem az idegen minták, eszmék és gyakorlatok átvételére.

Észak-Afrika és a Közel-Kelet felől pedig a tömeges migráció, a szélsőséges iszlám terjedése és terrorizmus fenyegetése a jelen valósága. Itt megjegyzendő, hogy egy valóban konzervatív értékalapú nézőpont nem azért tekint fenyegetésként a tömeges migrációra, mert más vallású, kultúrájú emberektől megtagadná a tiszteletet vagy az emberi méltóságot, hanem mert a történelmi tapasztalat és a jelen nyugat-európai tapasztalatok azt mutatják, hogy egy társadalomban egy erőteljesen különböző kulturális hátterű, nem integrálódott népesség bizonyos létszám felett súlyos társadalmi konfliktushoz vezet.

Ez abban az esetben is igaz, ha mondjuk az afrikai és közel-keleti bevándorlók 40, 50 vagy akár 70 százaléka sikeresen integrálódna – noha semmi erre utaló jel nincs –, mert a hátramaradó tömegek és a többségi társadalom közötti feszültség ugyanúgy robbanással fenyegetne.

Továbbá, értelemszerűen, ha védendő értékként lehet más népek vallására, kultúrájára és hagyományaira tekinteni,

akkor érték a sajátunk is, amit ápolhatunk és védhetünk a saját tágabb hazánkban, Európában is.

Értékeink védelmét persze ötvözzük a mértékletesség, a józanság és a felebaráti szeretet parancsolataival!

A 2015-ös migrációs válság és az elmúlt évek nyugat-európai terrorhullámának árnyékában vitathatatlan, hogy a migrációval összefüggő politikai és társadalmi kérdések közvetlen hatással vannak Európa geopolitikai jövőjére. A geopolitikai Délről érkező fenyegetéseknek a keleti fenyegetéshez hasonlóan ugyanakkor biztonságpolitikai és katonai dimenziója is van, az ezzel összefüggő kérdések viszont a magát megvédeni tudó, erős Európában gondolkodó szuverenista politikai erők számára is komoly kérdéseket vetnek fel.

Az átalakuló világpolitikai környezetben, egy meghatározó jelentőségű európai parlamenti választás és NATO-tagságunk 20. évfordulójának évében időszerű, hogy geopolitikai környezetünk, érdekeink és céljaink alapkérdéseit újragondoljuk.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/141287

Ajánljuk még a témában