Új menekülttáborokat létesítenek Görögország szárazföldi részén

2019. január 10. 19:10

Két új menekülttábort létesítenek a görög szárazföldön, hogy mentesítsék a túlzsúfolt szigeteket.

Két új menekülttábort létesítenek a görög szárazföldön a szigetek túlzsúfolt központjaiból ide szállított menedékkérők részére – jelentette be Dimitrisz Vicasz menekültügyért felelős görög miniszter sajtótájékoztatóján csütörtökön.

A miniszter szerint a két tábor mintegy 1500 fő befogadását teszi lehetővé. Bejelentette egy új integrációs program tervét is azok számára, akik már megkapták a menekültstátuszt. A tervezet szerint így további ötezren jutnak lakhatáshoz fél évre, illetve segítséget kapnak a görög nyelv és különböző szakmák elsajátításához is, hogy könnyebben boldoguljanak a munkaerőpiacon.

Vicasz szerint jelenleg 11 683 migráns, illetve menekült tartózkodik a különböző görög szigeteken, Athén célja pedig az, hogy január végére ez a szám 11 ezerre csökkenjen. Hozzátette, hogy a tavalyi év során a szigetekről már majdnem 30 ezer embert szállítottak a szárazföldre. Hivatalos adatokra hivatkozva hozzáfűzte, hogy 2018-ban majdnem 50 ezren érkeztek az országba, közülük több mint 32 ezren Törökország felől, az Égei-tengeren át – ez a szám tíz százalékkal több a 2017-esnél –, majdnem 16 ezren pedig a szárazföldi a görög-török szárazföldi határon futó Evrosz folyónál léptek görög területre.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) már nem először bírálta a görög szigetek túlzsúfolt menekülttáboraiban uralkodó állapotokat, főként a számoszi és a leszboszi központot. A leszboszi Mória nevű tábort eredetileg 3000 ember befogadására tervezték, de most csaknem 6500-an zsúfolódtak ott össze.

Kedden egy huszonnégy éves kameruni menedékkérő meghalt a leszboszi táborban, az orvosok szerint a halál oka szívelégtelenség volt, amelyet sokan a hirtelen beköszöntött hidegfront okozta súlyos megfázásnak tulajdonítottak. A miniszter a rossz egészségügyi ellátást az orvoshiánnyal indokolta és hozzátette, hogy februártól a kormány meg szeretné emelni az itt dolgozó orvosok fizetését.

Vicasz szerint a tavalyi év során több mint 2600 kiskorú érkezett felnőtt kíséret nélkül Görögországba, jelenleg pedig a kiskorú menekültek 75 százaléka, azaz mintegy 12 500 gyerek jár iskolába. 

A sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy összesen mintegy 70 ezer migráns és menekült él Görögországban. 

Jelenleg hivatalos adatok szerint több mint 70 ezer migráns és menekült él Görögországban.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/141324

Ajánljuk még a témában