Önkormányzati szinten is összefogtak az ellenzéki képviselők

2019. január 7. 15:27
Budapest I. kerületében a Budavári Önkormányzat képviselői is kezdeményezik, hogy az önkormányzat „ne alkalmazza a rabszolgatörvényben szereplő, a munkavállalókra nézve hátrányos módosításokat”.

A fővárosi I. kerület Budavári Önkormányzat több képviselője csatlakozott a szegedi kezdeményezéshez és a soron következő testületi ülésen kezdeményezi, hogy „Budavár Önkormányzata ne alkalmazza a rabszolgatörvényben szereplő, a munkavállalókra nézve hátrányos módosításokat” – olvasható egy hétfői közleményben.

A közleményt kiadó párt a Párbeszéd, a dokumentum aláírói pedig Váradiné Naszályi Márta (Párbeszéd), dr. Gallowich Margit (LMP), Veres Dávid (független) és Reményik Ildikó (MSZP) voltak.

„Célunk, hogy a Budavári Önkormányzat mutasson példát a helyi vállalkozóknak, gazdasági szereplőknek. Mi ugyanis nem tekintjük eldobható emberi erőforrásnak a munkavállalókat, ezért az önkormányzat tulajdonában lévő és működő cégeknél a Munka Törvénykönyvének »rabszolgatörvény« néven ismertté vált módosítása által lehetővé tett változtatásokat  különösen a túlmunka-időkeret »önként vállalt túlmunkának« nevezett megemelését 400 órára és a túlóra tárgyéven túli kifizetését  nem kívánjuk alkalmazni” – olvasható.

(MTI-OS)

Összesen 46 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez az ellenzéki összefogás olyan mint amilyen a hasra fekvés volt, vagy amikor Varju hanyatt vágta magát.

A túlóra nem kötelező, többletköltséget jelent. Amennyiben a feladat másként nem oldható meg akkor van szükség a túlórára.
Másként fogalmazva általánosan: Akkor rendelhetőt el, ha rendkivüli körülmények vannak. A túlóra tömegnek két része van az egyik rész a 250 óra, amely kölcsönös megegyezéssel 150 órával növelhető. Mindkettőt dokumentálni kell a kollektív szerződésbe, vagy ennek hiányában a munkaszerződésbe.

Az önkormányzatok és gazdasági egységei közfeladatot látnak el. Amennyiben munkaerőhiány keletkezik, akkor két lehetőség van. Vagy nem látják el a közfeladatot, esetleg részlegesen, vagy túlórát rendelnek el.

Az pedig mese, hogy a törvény lehetőséget ad tárgyéven túli kifizetésre.

Az I. kerületben ők kisebbségben vannak, ha jól tudom.

A következő önkormányzati választás után megint az lesz, hogy:
a Fidesz csalt.

"Tudatosan kerülik meg a jogszabályokat a nagy technológiai vállalatok"

Ezek a tevékenységek nem tartoznak a Munkatörvény hatálya alá. Ezek a cégek, vállaltok egy része szolgáltatást nyújt, vagy szolgáltatás vásárol.

A posztnál megtalálod a hozzászólásom, amely bővebb magyarázatot ad.

Szerinted mire vonatkozik a keret, mi a tartalma?

Mt.-et és talán rájönnek, hogy a "túlóra tárgyéven túli kifizetését" nem engedi a törvény.

Tényleg? Nem mondod? Ezt hol olvastad?
.............

A Munkatörvénykönyv melyik paragrafusa rendelkezik a túlóra díjazásával és kifizetésével?

Te szerencsétlen hol van a linken lévő előterjesztésbe szó díjazásról. Munkaidő és túlóra keretről van szó.
Elkezdhetnéd az ötödik osztályt a nejeddel aki szerinted kétdiplomás tanár. Talán akkor ragadna rád valami.

Hutti a két SZDSZ-szes haverjával csak a sörívásban versenyez. Ők írták egyszer az egyik hozzászólásukban, hogy Huttinak szép felesége van. Ha ez igaz akkor valami más probléma lehet, hogy Huttival házasságot kötött.

"túlóra keretről

Pont ez a kifizetés alapja nyanya. :-))))"

Nem a túlórakeret a kifizetés alapja, hanem a teljesített túlóra.
Megértem, hogy kineveted saját magadat. Amiket irkálsz azon csak nevetni lehet.

Orbán különleges képességű ember, aki visszamenőleg tudja megváltoztatni a felmenőit. A 2000-es évek elejéig még nem volt se zsidó se cigány, aztán egyszerre hirtelen az lett.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés