Kossuth téri események

Vasárnap is tüntetett az ellenzék

2018. december 16. 16:25
A Kossuth térre vonult a tömeg a vasárnapra bejelentett túlóratörvény-ellenes demonstrációra, majd pedig tüntetők ellenzéki politikusokkal Óbudára, az MTVA székházához mentek az este folyamán.

Vasárnap délután is tüntet az ellenzék a kormány politikája, különösen a munka törvénykönyvének módosítása, a túlóraszabályozás ellen. 

A tüntetők a Hősök terén gyűltek össze, majd elindultak az Andrássy úton a Parlament felé. MSZP-s, jobbikos, momentumos, LMP-s, DK-s és párbeszédes pártzászlókat is látni a felvonulók között. A felvonulók békések, a tudósítások szerint azonban többen vannak, mint az eddigi megmozdulásokon.

A Kossuth tér felől is érkeznek a demonstrációra, eközben a Parlament körül rendőrök sorakoztak fel. A beszédek sorát Komáromy Gergely ellenzéki zenész és aktivista nyitotta meg. Indulatos beszédében visszautasította a keresztényellenesség vádját, és a hajléktalantörvény miatt ostorozta a kormányt. Kijelentette: „mehet a blokád is, de ne rongáljunk".

Őt Székely Tamás követte, aki a vegyipari ágazat szakszervezeti elnöke, úgy fogalmazott: „csattanós választ kell adni" a kormány intézkedéseire, illetve hangsúlyozta: „Nem vagyunk sorosbérencek, mi dolgozók vagyunk!".

Szepesházi Péter, egykori bíró, jelenlegi ügyvéd a közigazgatási bíróságokat kritizálta, majd az ellenzéki pártok egyperces üzenetei következtek. Először Bangóné Borbély Ildikó állt színpadra. Beszédét taps mellett füttyszó is kísérte. Bangóné felhevült szónoklatában kijelentette, hogy Orbán Viktor januárban be fog költözni a budai várba, majd a színpadról a tömeg „Mocskos Fidesz!"-skandálását vezényelte. Hozzátette Kövér Lászlónak üzenve, hogy felnőtt a magyar nép.

Utána Demeter Márta lépett mikrofonhoz, aki szerint: „Többen leszünk, mint azok, akik valaha is ezt a kormányt támogatták." Lukácsi Katalin pedig Beer Miklós katolikus püspök üzenetét tolmácsolta, aki felhívta a figyelmet a tüntetések békés jellegének fontosságára, levelét pedig azzal zárta, hogy mindenkiért imádkozik.

A párbeszédes Szabó Tímea jött, aki büszkén mutatta sípját, amivel állítása szerint kénytelen volt Orbán Viktor arcába sípolni. A tömeg: „sztrájkot, sztrájkot'" rigmust skandált. A jobbikos Varga-Damm Andrea szerint Orbán Viktor „sanyargatja" a népet, míg Vadai Ágnes üzent Kövér Lászlónak: „Büntess, László, büntess!"

Donáth Anna, Momentum-alelnök arról beszélt, hogy akkor vált a tüntető lánnyá, amikor csütörtökön leteperték, és őrizetbe vették, miután meggyújtott egy füstbombát.

Korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta: a BRFK munkatársai pénteken egyeztető tárgyalást tartottak a demonstráció szervezőjével. Felhívták a szervező figyelmét, hogy, az előzetesen bejelentett résztvevői létszámra és a vonulás útvonalára tekintettel, az 50 fős rendezői gárda elégtelen a rendezvény zavartalan lebonyolításához, békés jellegének megőrzéséhez. A rendezvény szervezője az egyeztető megbeszélésen vállalta, hogy a gyűlés létszámához igazodva arányosan megemeli a rendezői létszámot.

Vasárnap késő este tüntetők az MTVA óbudai központjához vonultak. Az MTI arról számol be: a demonstrálókkal vonuló ellenzéki politikusok be akarják olvastatni követeléseiket a közmédiában.

(Mandiner, MTI)

Összesen 650 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

ez nem menet, ez nem felvonulás
ez tüntetés
de ugye az pár száz soros ügynök nem tétel

menet
1. Több személynek, kül. katonai alakulatnak együttes, hosszabb ideig tartó gyaloglása v. haladása, többnyire zárt rendben; menetelés. Erőltetett, gyorsított, zárt menet; éjszakai, nappali menet. Az egész napi menet után fáradtak voltunk. || a. (katonaság, bizalmas) Menetszázad.  Besorozták, kiképezték, katonaruhában járt az előadásokra, mindennap várta, hogy a „menet”-be osszák. (Kosztolányi Dezső)
2. Közös céllal együtt haladó személyek csoportja. Lakodalmas, temetési menet; a gyászolók menete; a felvonulók színpompás menete. Indul a menet. A lovascsapat zárja be a menetet.  A hosszú temetési menet ott vonult el a zárda előtt. (Ambrus Zoltán) Elöl igen jó lovasok vannak, de a menet végén nyomorult gebék. (Móricz Zsigmond)

csőcselék
ahogy Gerő Ernő mondta '56-ban

Rengeteg a pártzászló:-))))))))))))))))))))99
Itt van a komplett ellenzék, szakszervezet és a ballib pártok támogatói vidékről és Budapestről. Tehát ennyien vagytok.

Counter, te vagy az? Hányadik nicked ez éppen?

RÓMA, BÉCS, BUDAPEST ESTÉBÉ:
a bal-liberális Soros-söpredék orgiája egy időben...
Akik Sorost küldik - a rossz-zsidók - ügyintézőnek, teljes gázra kapcsoltak:
Európa utolsó száz évének borzalmaiért kettő tényező felelős:
1. A rossz-zsidó felsőbbrendűségi tudat.
2. A rossz-keresztény naiv tudat.
A rossz-zsidó MEGSZERVEZI AZ ÉRDEKDIKTATÚRÁJÁT.
A rossz-keresztény ALAPÉRDEKÉVEL SEM TÖRŐDIK.
Ezért tűnik úgy, pár ezer antifasz tobzódása nyomán:
Európa lakossága fekete utódokat, fekete unokákat akar.
A híradásokon látott képek ezt mutatják.
A rossz-zsidó médián keresztül már csak ismételni kell és az európai, észak-amerikai fehér ember agyába beleég:
ha én fehér unokára vágyom, akkor velem valami baj van...

Ez az egész tüntetés sorozat egy roppant ügyes turisztikai húzás a kormány részéről. Azok a szerencsére egyre nagyobb létszámban hazánkat felkereső turisták, akik elteltek a fantasztikus kulturális kínálat bőségével, a romkocsmák hangulatával, s valami " politikai kalandparki" program éheznek, kimehetnek a Parlament elé, a Hősök terére, sétálhatnak az Andrássy úton a tüntetők között.

Bepillantást nyerhetnek a magyarországi balliberális közösségi létforma utcai rekvizitumaiba, láthatják, hogy Magyarországon nincs keresztény kurzus, a Belváros, a hanuka ünnepe után vidáman invitálhatja keresztény nemzettársait Jézus meg......ra, lehet szánkókból tábortüzet gyújtani a karácsonyfa alatt, s láthatják, hogy a Soros által felkarolt éhező, állástalan, hajléktalan balliberális értelmiség miként vált a proletariátus védelmezőjévé, szószólójává.

Tessék kérem, mondja az utcai kikiáltó.. itt minden egyben van. A volt kommunista, az Aczél-i és Orbán-i kultúrpolitika egyazon haszonélvezője, a Jobbik tegnapi nyilas, a zsidókat lajstromozni kívánó, mára elkötelezett balliberálissá vedlett politikus gárdája, a számtalan megélhetési, pártot elhagyó, ide-oda ülő megvásárolható kalandor, kék-zöld-barna, az országot eladó, a maradékot felvásárló egykori bolsevikok gyermekei, unokái forradalmi lázban, az új forradalmi sortüzekre , akasztásokra rendőrverésre készülők, dadogó és igazi hordószónokok, drogfüggők, alkoholisták, pszichiátriai betegek, unatkozó, gyökértelen egyetemisták. Ezek mind fellelhetőek a téren, az utcákon. Ez színesebb kavalkád, mint Párizs.

Szóval jöjjenek a turisták minél többen. Még mondja valaki, hogy nem eléggé innovatív a kormány, a turisztikában is.

No meg nálunk nincs annyi, áthallásos sárga mellényes. Csak a közismerten antiszemita MSZP vezérkarában.

Csak nem abban sántikálnak, hogy a tömeget hirtelen ráengedik a Parlamentre?

"A beszédek sorát Komáromy Gergely ellenzéki reggae-zenész nyitotta meg, utána Székely Tamás, vegyipari szakszervezeti elnök beszélt."

Tökéletes! H.Kovács is vegyipari technikumba járt, az EB-ben nem merték rábízni az energia biztosságot. Így lett adóügyi népi biztos. Az tagállami hatókör.

"Gyűlölet-menet."
Igen, és: be.zarás.
A faszin 56-os karszalag...

Ami nincs benne az Alinsky 12 pontjában - bár az egész erről szól:

Hozd létre az elégedetlenség, a rossz közérzet, a türelmetlen agresszív állapot légkörét!

------------------------ Mi célból? A Válasz:

Fárasztani. Fárasztani... Az emberek beleunnak a rendezetlenségbe, abba, hogy nincs egy perc nyugtuk..., egy pont után mindezekért a kormányt teszik felelőssé, a kormánybarátok tudat alatt.
Ha képtelen a nyugalom biztosítására, jöjjön az új!
Csak legyen már csend.
Erre játszanak, Alinsky és a többi aljadék nyomán.
Alinsky, az mellesleg NEM KERESZTÉNY etika szerint nevelkedett.

Már megint itt váladékolsz, nem szégyelled magad?

a Hősök tere megtelt, az nagyon sok ember

nem velem mi történt? a polgári Magyarország nevű fideszes politikai termékkel mi történt?

Az első és a második világháborút a nemzetközi finánctőke szervezte meg, a harmadikon is erősen dolgoznak többek között európai zsoldosaik is. Holott tudhatnák, a harmadik mindent visz, nem lesz túlélő, talán néhányan az űrben....

Brüsszelről írsz, igen, délelőtt a flamand jobboldal tüntetett, s be akart törni az Európai Bizottság épületébe. Ezt a tüntetést, a nyugati demokrácia jegyében, a szociáldemokrata kormány először be akarta tiltatni, de nem sikerült.

Tüntettek a rasszizmus, az idegengyűlölet ellen is, ellenkező póluson. Miként Bécsben is, azok, akik nagyszülei ünneplő sorfalak között, éljenezve fogadták Hitlert.

Európa destabilizálása , egymással való szembefordítása, immunrendszerének, vallási, kulturális, nyelvi gyökereinek kitépése folyik a szemünk láttára, az idegen zsoldban álló balliberális értelmiség részvételével.

Európát a nagytőke szembefordítja hagyományos értékeivel, s Izraellel is, a szélsőbalos antiszemitizmus támogatásával.

A Pápa üdvözli a Global Compact elfogadását, a flamand jobboldal tüntet ez ellen.

A Skálában régebben volt egy fali "fénykép album" a hét legszimpatikusabb dolgozóiról. Kellene egy fénykép album Európa árulóiról, benne az európai balliberális pártvezetőkről. Akiket majd háborús bűnösként kell felelősségre vonni.

Vajon most meddig fognak vonulgatni amíg rájönnek hogy evvel a vonulgatással, ahogyan korábban sem, most sem fognak semmit elérni? Az egész arra jó hogy megnyugodjanak hogy milyen sokan vannak, aztán a legközelebbi választásokon rájönnek hogy mégsem elegen.

csak röviden, kapásból, a sok problémából szemezgetve
- demokratikus intézmények helyett gyakorlatilag egyszemélyi (központi) hatalom
- a média (és nem csak a közmédia) lenyúlása, vidéken szinte 100%-osan
- egy falusi gázszerelő példátlan gyorsaságú és mértékű meggazdagodása
- a bulvár, a gagyi, a tahóság és úrhátnamság terjedése, terjesztése
stb. stb.

Válaszok:
Taksony | 2018. december 16. 18:27

Ez jó nekünk. Ellenszenves hülye picsák rikácsolnak válogatott ostobaságokat. Ezt szereti a hazai közvélemény.

"- a bulvár, a gagyi, a tahóság és úrhátnamság terjedése, terjesztése "

Tényleg? 2010 előtt nem volt bulvár, de most van mert a fidesz terjeszti? Hülye vagy vaze?

Válaszok:
marko11 | 2018. december 16. 19:26

Nem baj, legalább leeresztik csórikáim a gőzt. Engem csak azért idegesít mert járhatatlan tőlük a belváros. Munkából hazafelé jövet akkora dugók vannak hogy sokkal később érek haza. Evvel valószínűleg nem vagyok egyedül, úgyhogy azok között akik tényleg dolgoznak nem hiszem hogy sok barátot szereznek evvel a balhézgatással. De ők tudják. Tőlem akár szent este is ott obégathatnak a parlament előtt, ha ennyi eszük van akkor hajrá!

Az akinek munkája van az holnap reggel fog ébredezni, amikor ezek akik most tüntiznek még alusszák ki az újabb forradalom fáradalmait.

Lehagytad a legfontosabb motivációs faktort, , a pénzt, a zsoldot, amit Majdan-zsoldként ismert meg a világ....s persze nehéz három ciklust úgy megélni, hogy nem Ők kezelik a költségvetést, az állami mecenatúrát, nem Ők terjesztik fel az állami kitüntetésekre a jelölteket, szóval szomjas a föld.

Dolgoznak. Otthon. Készülnek a Karácsonyra.

Reklamálnak, hogy nem ég az ország karácsonyfáján az égő. Megafonon sürgetik, hogy kapcsolják föl, mert látni szeretnék.....Takarodjatok haza és otthon nézegessétek egymást.

"Szabó Tímea büszke volt arra, hogy Orbán Viktor arcába sípolt"

Szülei is büszkék Timire..

Igen. Neki papírja van róla hogy nem százas. A többinek még nincs.

Szép Tőled, de nem értik....köti Őket a zsold.

Na ja, a mandi neo-jobbikos bohóca rutinszerűen hivatkozza a DK-nyugatifény hazugságait.

A neo-jobbikos zászlók ott lengenek az MSZP- és DK-zászlók mellett, egy Vadai Ágnes után neo-jobbikos politikus szónokol a színpadon a teljes összefogásról.

A mai naptól tényleg nincs több kérdés.

Arról nem tehetek, hogy nem beszélsz nyelveket és nem ismered a vonatkozó történészi, politikusi szakirodalmat. nem vagy egyedül elvtárs.

Ritkán szólalsz meg...egyszer egy egész éjszakát a gép mellett töltöttél, hasznos gondolatokkal.

"Éppen hogy a lenin-fiúk vannak most kormányon...."

Hol? Kihúzzák 133 napig? Mit visznek magukkal?

Hülye vagy vaze? Ripost, Lokál...ilyen kormánypárti szennylapok nem voltak
vagy az Origo! amelyik a pornó és a kormánypropaganda mocskos elegye

Az a másik hisztérika volt.
De nagyjából csereszabatosak.

kösz, látszik, hogy nem itt élsz vagy legalábbis sokat vagy külföldön
ez ugyanis a stílusodból látszik leginkább
normális, vitaképes
vannak elgondolkodtató érveid, még ha nem is győztél meg
de majd máskor folytathatjuk

""Szabó Tímea büszke volt arra, hogy Orbán Viktor arcába sípolt""

Na Timike, jól jegyezd meg ezt a napot, mert egyben ez volt a csúcs, amit a politikai életben elértél.
Büszke lehetsz nímand!

Már nyilvánvaló az ellenzék elképzelésének csődje: a parlamenti felfordulással kvázi mintát akartak adni az erőszakos felforgatásra, de a sunyi uszító szándék nem válik be, mert a tüntetők is látják, hogy kisebbségben vannak, s nem akarják vásárra vinni a bőrüket törvénytelenséggel. A jelzett sztrájkok is le fognak csengeni, annak rendje módja szerint. Röviden: nincs kormányváltó hangulat, sőt, kormányhoz ragaszkodás van, mert az elért nagy eredmények letagadhatatlanok. Ki látna valódi alternatívát a kormányzásban és ellenzékben egyaránt levitézlett Gyurcsány és MSZP bagázsban?

Miről másról írjanak, mint arról, ami a többséget érdekli, nemde? Engem is jobban érdekel ennél a külföldről szervezett felforgatásánál az, miként telelnek a cinkék. Ők nagyon kedves madarak, megérdemlik a figyelmet, a törődést. Szeretnek itt élni, jól érzik magukat, megbecsülik, hogy van hazájuk.....

A képet elnézve jutott eszembe a "Vidám vasárnap" jelző.

Ne szégyelld Magad, az Általad felsoroltakat senki sem tekinti nőnek...Te biztosan csinos vagy, és NŐ.

Nekem itt nagyon nem stimmel valami. A tüntetést engedélyezték 2 ás fél 7 között. Ami utána történik az mi? Bármelyik fővárosban lévő tüntetéseket nézem, összejön rengeteg ember de nem csatangol városszerte. A francia sárgamellényesek pont arra panaszkodtak, hogy a rendőrök túl keskeny vonulási útvonalat határoztak meg nekik. Itt ilyen nincs?

És? Ezek szerint arra volt engedélyük, hogy tetszőleges útvonalon bárhova vonulhassanak? A rendőrség meg köteles biztosítani az útvonalukat?
Hidd el itt valami nem stimmel.

Kitűnő meglátás, egyébként pl. a nézettebb RTL-nek több esze van annál, hogy annyira nyíltan beleártsa magát a politikába, hogy nyilatkozatokat olvasson be. Úgy érzem lesz valami kompromisszum, aztán mehetnek aludni mert az MTI állítólag kiadott egy közleményt magáról a tüntetésről. Ez volt először a bajuk, hogy az MTV nem számolt be a megmozdulásukról.

Teljesen magátólértetődőnek vegyük tán tehát hogy az Indexesek a kisebbik tömeget kívánták drónvideón felülről prezentálni, vagy hogy egy nagyobbnak nyomonkövetéséről balszerencsésen lemaradtak ám azt a fenti indexeslinken modt még csak meg sem említik?

Mert kunfia mondja?

...mondd azt valakinek józanul hogy az ott az indexdrónvideón a Flórián térnél már egy erőssen megfogyatkozott tömeg , EHELYETT

jelented ki hogy az Indexesek a Flóriánnál a kisebbik tömeget kívánták drónvideón felülről prezentálni, vagy hogy egy nagyobbnak nyomonkövetéséről balszerencsésen lemaradtak ám azt a fenti indexeslinken most még csak meg sem említik.

Ez az. És most meg pláne kormányon van a haza.

A linkelt indexdrónvideón az első kameranézőpontból az óbudai ref.templom azonosítható , tehát a megmutatni szándékozott tömeg a Pacsirtamező utcán látható majdnem beérkezve a Flórián térre, nyomukban a kékvillogás a rendőri biztosítás.

A mandiposzt nyitó főképe nem azonosítható budai-oldali képként. Érted én erre azon 5-8ezret tippelnék , még messze Pesten.

Amit mutatsz ATV.hu--MTI-fotós(Mohai Balázs) -képet az a Teréz körúton látható tömeg. Számuk becsülhető (!!). A Teréz körút Pest. ((A budai oldali HÉV-es közlekedésről semmit sem prezentálsz. Nagy a hideg meg a táv. Mit mondsz mondván "ismét"??))

A Flórián-tér fölött készült Index-drónvideó erőssen megfogyatkozott tömeget mutat meg és leírva is ezt jelentik ki.

Mondd azt hogy a hideg meg a táv ellenére is az Indexdrónvideón látható tömegben együttmaradtak a Kunigunda úti célig.

Például aktuálisan a mandiner szemlézi (és az is kommentálható) egyfajta interjú-álom megvalósulását amelyen valaki a telefonjával videózva kérdez és válaszfélét kap gyurcsánytól meg mcs-tól - a Kunigunda utca közelében afelé sétálva.

És azon a kis tizenegynéhány perces videón is látható végül a sokféle párt-zászló is.

Mobilvideotechnika, kunfia, mobilvideotechnika :-))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés