Antall József közelről

2018. december 12. 09:22

Kónya Imre
Múlt-kor

Hajdani ellenfelei és kritikusai is elismerik, hogy Antall József a XX. századi magyar történelem kiemelkedő személyisége volt.

Kónya Imre, az Antall-kormány belügyminiszterének írása a Múlt-kor magazinban Antall József halálának 25. évfordulójára. A cikket Kónya Imre szerkesztésében közöljük.

***

A kommunista titkosszolgálat 1957és 1989 között folyamatosan megfigyelte. Attól kezdve pedig haláláig, sőt azt követően is a politikai ellenfelek kereszttüzében állt. Még három évvel ezelőtt is olyan támadás indult ellene, ami hajdani politikustársait arra indította, hogy antalljozsef.igytortent.hu cím alatt az interneten cáfolják a miniszterelnök tevékenységével kapcsolatos tévhiteket és rágalmakat. Mára a támadások elcsitultak, s úgy tűnik, hogy huszonöt évvel a halála után már hajdani ellenfelei és kritikusai is elismerik, hogy Antall József a XX. századi magyar történelem kiemelkedő személyisége volt.

A forradalom leverése után néhány hónappal, 1957 elején Antall József találkozott Pándi (Kardos) Pállal, a később Kossuth-díjjal is megjutalmazott irodalomtörténésszel. Amikor Pándi meglátta Antallt, meglepődve kiáltott fel: – Mi az Antall, te nem disszidáltál? Mire a válasz: – Kardos úr, ön elfelejti, hogy Magyarország nekem a hazám, és nem a működési területem. Huszonöt éves volt ekkor. És ötvenhét, amikor a Kerekasztal tárgyalások meghatározó egyéniségeként, majd miniszterelnökként szolgálhatta hazáját, alakíthatta a magyar történelmet.

Elég jól ismerem az akkor színre lépő politikusi nemzedéket. Sok kiváló ember volt közöttük. De

Antall volt az egyetlen, akinek kellő tapasztalata, tudása volt e történelmi feladat véghezviteléhez,

ugyanakkor életútjának nem volt olyan szakasza, sőt egyetlen olyan momentuma sem, ami miatt szégyenkeznie vagy magyarázkodnia kellett volna.

A kizárólagos hatalom ellen fellépő ellenzékiként, és a demokratikus választások után hatalomra kerülő miniszterelnökként egyaránt a megegyezést kereste. Nem mintha naiv lett volna, pontosan tudta kikkel van körülvéve. S ha kellett, keményen harcba szállt ellenfeleivel. De nem kereste a háborúskodást, mert tudta, hogy a népnek békére, nyugalomra van szüksége. S mert ilyen volt a természete.

Szabad György szerint: „Soha nem kívánt fényleni, de mindig akart és tudott világítani.” A Wall Street Journal írta nekrológjában: Ő volt a keleteurópai átalakulás meg nem énekelt hőse. Valóban, keleteurópai társai, a lengyel Walesa és a cseh Václav Havel a kommunizmus elleni harcban világszerte ismert nevekké váltak, és méltán váltak azzá. A rendszerváltoztatás, a demokratikus átalakulás, az új rendszer felépítésének hőse viszont Antall József volt. A korabeli politikusok világszerte megbecsülték őt és rajta keresztül az országot. Az idősebb Bush elnöktől Kohl kancellárig, Margaret Thatchertől, Mitterandig és Chiracig, Walesatól Jelcin elnökig.

Meggyőződésem, hogy

az a nem egészen négy esztendő, ami Antall Józsefnek jutott, a magyar történelem kiemelkedő időszaka.

De tudom, az emberek többsége ezt nem így élte meg. A szabadság visszaszerzése a viszonylagos biztonság elvesztésével járt. S akik örültek a változásoknak, azok is többnyire csalódtak. De legjobb meggyőződésem szerint tanúsíthatom, hogy Antall József amit ember megtehetett, azt megtette, hogy ez a csalódás ne következzék be. A rendszerváltoztató miniszterelnök – ahogy kormányára vonatkoztatva egy beszédében megfogalmazta – „tudta, hogy mit kellene tenni, s tette azt, amit lehet”.

Bár nem vitás, hogy a „megállapodásos forradalom” meghatározó alakja Antall József volt, az igazsághoz tartozik, hogy az Ellenzéki Kerekasztal létrejötte és az MDF-SZDSZ megállapodás aláírása közötti bő egy esztendőben a politikai osztály egésze – alapvetően új szereplőkkel – kiválóan vizsgázott. Felelősségtudatból, kompromisszumkészségből és mértéktartásból. Antall József esetében azonban ez a politikai magatartás nem az aktuális helyzetből következett, hanem egész személyiségéből fakadt. Ezért – sokakkal ellentétben – ő akkor is hű maradt ezekhez az eszményekhez, amikor 1990-ben, a szabad választások után a politikai helyzet alapvetően megváltozott. Politikai ellenfele, Tölgyessy Péter találó megfogalmazása szerint Antall „belülről vezérelt ember volt a kívülről vezérelt emberek korában”.

És még valami.

Antall József fegyelmezett ember volt.

A nagyvilág előtt talán ezért is maradt rejtve közvetlen, barátságos, szeretni való személyisége. Talán mindennél jobban szerette volna, ha kormányfőként nem csak tisztelik, de szeretik is az emberek, ám férfiatlannak tartotta, ha a külvilág felé bármilyen jelét adta volna ennek. Élete vége felé belátta, hogy ezt már nem fogja megérni. Megköszönte az embereknek, hogy elviselték a rendszerváltozással elszenvedett nehézségeket. Ravatalánál a metsző, hideg szélben órákig sorban álló tömeg, és temetését a televízióban végig kísérő milliók bizonyíthatják, hogy akkor, egy pillanatra közel került az emberekhez. De gyorsan elmúlt ez a pillanat is. Talán most, huszonöt évvel a halála után olvadni kezd a jég, és a rendszerváltoztató miniszterelnököt szívébe zárhatja a magyar nép.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/140035