Második világháborús bomba miatt 25 ezer embert evakuáltak egy lengyel városban

2018. december 9. 13:55

Huszonötezer embert telepítettek ki ideiglenesen otthonából vasárnap reggel Police északnyugat-lengyelországi városban egy 250 kilogrammos, a második világháborús bomba miatt.

A légibombára csütörtökön találtak rá építészeti munkák közben. Vasárnap délelőtt a tűzszerészek kiemelték, a közeli katonai gyakorlóterepre vitték, ahol hatástalanítják.

A bomba 1,5 kilométeres hatósugarában fekvő területről evakuálták a lakosságot, valamint kiürítettek egy kórházat is.

A hatóságok közleménye szerint a bomba kiemelése és az evakuáció zökkenőmentesen zajlott, a lakosok délután térhetnek vissza otthonukba.

Lengyelországban mindmáig találnak második világháborúból megmaradt bombákat. A hatástalanításukhoz szükséges nagyobb kitelepítést legutóbb tavaly nyáron kellett végrehajtani a kelet-lengyelországi Bialystokban, ott 10 ezer embert irányítottak biztonságos helyekre. Ugyanezen okból idén több lengyel községben zajlott már 2-3 ezer lakost érintő evakuáció.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/139890